Lance Armstrong, a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros-legenda megelégelte az évek óta húzódó pereskedést, és hátat fordítva a doppinggyanúnak, kijelentette: nem küzd tovább a vádak ellen.
A. Á. Lance Armstrong sportágának egyik legnagyobb alakja volt, akit karrierje kezdete óta doppingvádakkal támadtak. Ismerve a kerékpáros közeget és a rákbetegséget túlélő sportoló teljesítményét, mindez valamelyest érthető volt, csakhogy Armstrong karrierje során mindössze egy pozitív mintát produkált, és abból is ki tudta magyarázni magát. Persze, gyanús tényező rengeteg volt, de bizonyítani sosem sikerült sem a szteroidokat, sem az EPO-t, sem a vérdoppingot, egy szó, mint száz, egyetlen, a kerékpárosok közt „slágernek” számító teljesítmény-fokozási módszert sem. A most véget érő hivatalos doppingellenes eljárás már a harmadik volt, amely Armstrong ellen folyt, az első két alkalommal azonban nem sikerült bizonyítani a vádakat, legutóbb idén februárban zárult le eredménytelen vizsgálat.
Most viszont máshogy alakultak a dolgok: június 12-én az amerikai doppingellenes ügynökség valamelyest konkrét bizonyítékokkal, csapattársak vallomásaival állt elő. Többek között a doppingvétség miatt Tour-győzelmétől megfosztott, majd a doppingellenes harcra felesküdő Floyd Landis szavai nyomán támadták Armstrongot, aki augusztus 24-én bejelentette: még egy hadjáratot már nem vállal, és elállt a védekezés jogától. A kerékpáros döntése nyomán megint tanultunk valamit, ugyanis a WADA szabályzata alapján mindez azt jelenti, hogy a bizonyítási eljárás elől „megfutamodó” sportoló beismeri a doppingvétséget. A következmény pedig az örökös sporttól való eltiltás mellett az, hogy Armstrongot megfosztják eredményeitől, többek között a hét Tour-győzelmétől és az olimpiai bronzérmétől is.
A legendás kerekes ezzel egyesek szemében beismerte a doppingvétséget és megtörtént az, aminek már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna, míg mások úgy gondolják, hogy „vértanú halált halt” saját elvei miatt, holott nem sikerült semmit sem rábizonyítani. Hogy mi az igazság, azt mindenki döntse el maga, az viszont egészen biztos, hogy a bálvány csaknem egy évtizedes ledöntése rossz fényt vet mind a kerékpársportra, mind a doppingellenes harcra. Előbbiről már sokszor hittük azt, hogy nem süllyedhet mélyebbre, hiszen az elmúlt években folyamatosan buktak a nagyobbnál nagyobb nevek. Jövőre száz éves lesz a Tour de France, amely az utóbbi években alig tudott felmutatni olyan hőst, aki ne keveredett volna gyanúba. A rossz nyelvek szerint persze az is csak idő kérdése, hogy azon kevesek, akiket most még esetleg tisztának gondolunk, mikor buknak le. Eddig azt hittük, ha nyolc évig nem derül ki semmi, akkor az almanachok véglegesnek tekinthetők. Most azonban kiderült, hogy 14 év múlva sem lehetünk majd biztosak például abban, hogy az idei Tourt Bradley Wiggins nyerte. Ha mindez még nem lenne elég, jelenleg az egész világ azon derül, hogy az Armstrongtól elvett címeket öt olyan kerékpáros között kellene szétosztani, akik szintén buktak tiltott szerrel.
A doppingellenes harcnak sem jött jól Armstrong visszalépése, mert a sportoló így tulajdonképpen megtartotta a közvélemény azon részének támogatását, amely eddig is mögötte állt. Ha bebizonyosodott volna feketén-fehéren, hogy a sportág legnagyobb ikonja doppingolt, azok se mondhattak volna semmit, akiknek a számtalan jel, tanúvallomás és most a visszalépés nem volt elég. Így viszont az amerikai doppingellenes ügynökség és a WADA lett számukra a közellenség, amely szerintük nem is nyert igazán, csak bürokratikus és jogi útvesztőkbe csalva kifárasztotta ellenfelét. Szomorú az is, hogy sokadszor is kiderült, hogy a rengeteg befektetés és áldozatos munka ellenére, a doppingipar még mindig előrébb jár, mint a doppingellenes harc. Most úgy tűnik, legalább 14 évvel...
