Kínai nagy falat

Hartbrich Leonie, a Statisztika tizenhárom éves, német-magyar kettős állampolgárságú, serdülő válogatott asztaliteniszezője nagy kalandra vállalkozott: harminchárom napot edz Kínában, a világhírű Shit Hai pingpongiskolában. Mindennapjairól, a kínai „titokról” és a kegyetlen edzésmódszerekről édesanyjával, a korábbi válogatott pingpongozóval, Kahn Szilviával beszélgettünk. Sajó Annamária Leonie és családja a nyáron járt Kínában, ekkor vetődött fel először a kinti edzőtáborozás ötlete: „Az egyik ismerősünk felesége kínai asztaliteniszező, aki ebbe az iskolába járt, most pedig a kisfiúk forgatja ott az ütőt. Leonie ezért kapta az ajánlatot, hogy egy évre menjen ki Kínába” – meséli az édesanya. Ez az idő azonban túl soknak tűnt a tizenhárom éves lánynak és családjának, így végül harminchárom napra utazott el a sportágban szinte egyeduralkodó távoli országba. A fiatal pingpongozó november 12. óta tréningezik Kínában, a helyi sajátosságok és edzésmódszerek előtt azonban az egyedülléthez és az idegen kultúrához kellett hozzászoknia. „Nem az elvégzendő munka okozza neki a legnagyobb nehézséget, hanem az, hogy teljesen egyedül van, és senkihez sem tud szólni. Sosem volt honvágya. Eddig” – mondja Kahn Szilvia. A képlet egyszerű: Leonie nem beszél kínaiul, sporttársai pedig nem ebszélnek németül, angolul, s végképp nem magyarul. Az iskola egyik alkalmazottja van segítségére, aki minimális szinten tud angolul, így az édesanya – a lányán kívül – vele tartja a kapcsolatot. „Tetszik neki a kinti szemlélet, ami nagyon más, mint a mi európai felfogásunk. Még a rideg körülményekhez is hozzászokott” – meséli Kahn. Leonie a többi diákkal együtt több ágyas, fűtetlen szobában alszik. Ezt hallván szülei felajánlották, hogy jöjjön haza, az ifjú hölgy azonban inkább dzsekit húz éjszakára, használja a pottyantós WC-t és az időkártyával működő zuhanyzót. A világ legjobb asztalitenisz-iskoláinak egyikében ugyanis ilyen feltételek fogadják a fiatalokat. „Hetente háromszor tanul kínaiul, szombat kivételével pedig minden nap gyakorol, szerda esténként kifejezetten szervaedzései vannak. Az első három napon még lányokkal kellett játszania, ami nem tetszett neki, mert éppen azért utazott ki, hogy fiúkkal tréningezhessen. Az edzéseket amúgy több szakember felügyeli mint az Európában megszokott, érdekesség viszont, hogy a trénerek kisebb hangsúlyt fektetnek a technikai hibák korrigálására” – mondja Leonie mindennapjairól Szilvia. Ha Kína és az asztalitenisz kettőse kerül szóba, adja magát a kérdés: vajon mi a titok? „Amikor először jártam a távol-keleti országban, én is azt vártam, hogy majd lehull a lepel. De nem hullott le, talán, mert nincs is titok. Egészen egyszerűen sokkal többet edzenek nálunk. Európában éppen az a gond, hogy a játékosok nem élnek egész nap együtt a sportággal, márpedig nagy eredményt úgy nem lehet elérni, hogy az ember kipipálja a kötelező edzéseket. Kínának egyetlen adu ásza van tehát: a mennyiség” – magyarázza az egykori kiváló játékos. Kína sportjával kapcsolatban a nyáron megütközést  keltett, hogy a tizenhat éves Je Si-ven négyszáz méteres „női” gyorsúszásban szerzett olimpiai aranyérme után bejárták a világot a kínai sportiskolák kegyetlen edzésmódszereit megörökítő felvételek. „Tudom, hogy sokan el sem engedték volna a gyereküket” – magyarázza az édesanya. – De Leonie mindenképpen ki szeretett volna menni. Őt egyébként másképpen kezelik, mint a kínai gyerekeket, akiket gyakran valóban odaállítanak másfél órára a falhoz, és alkalomadtán meg is ütik őket. Árnyaltabb persze a kép, ha tudjuk, hogy a sportiskolákba felvételivel választják ki a diákokat. Egy-egy népszerű intézménybe a bekerülés nagyon sokat jelent a vidéki családok számára, mert a gyerek egyetlen kiemelkedési esélyét látják benne. Ezért a fiatal sportolók azt mondják: inkább üssék meg, mint, hogy leültessék, vagy ami még rosszabb, hazaküldjék őket. Ráadásul az edzők megtehetik, hogy keményen bánnak a tanítványaikkal, mert rengeteg a gyerek. Európában mindez elképzelhetetlen lenne.” Leonie kínai kalandja december 16-án ér véget, addig edz odakint távol-keleti társaival. A tizenhárom éves kislány német-magyar kettős állampolgár, ám a Statisztika játékosa és a magyar korosztályos válogatott tagja. Édesanyja és edzője szerint még két év kell neki, mire beérik. A kínai módszer legjobb vizsgája az lesz: vajon rövidebb labdamenetben jut-e el majd a céljáig?