UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2013-04-10 19:37

Olimpiai bajnok amatőrök

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet, az országos és a budapesti szövetség közös rendezésében került sor a 23. Gróf Széchenyi István-emlékverseny és sportnap eseményeire, amely hagyományosan az evezős évad hivatalos megnyitója.

sportagvalaszto.hu A rendezvényen a Nagy Sportágválasztó hajója is vízre szállt. A szervezők ezzel adták hírül a sajtó és a nagyközönség számára is, hogy az előkészületek elkezdődtek, s 2013-ban is számos városban buzdítják majd sportágválasztásra a gyerekeket, felnőtteket. Mint ahogy a Nagy Sportágválasztó rendezvényeken is mindig számos neves sportszemélyiség, olimpiai bajnok jelenik meg, a hajó legénységéből sem hiányozhattak az élsportolók. A szervezői hajó legénységét gazdagította Gergely István, Kökény Roland, Dombi Rudolf, Hadfi Dániel, Csabai Edvin, Storcz Botond és Pulai Imre is. Bár mindannyian saját sportágukban olimpiai, világ- vagy Európa-bajnokok, az evezésben amatőrnek számítottak. Előzetes edzés híján nagy kihívást jelentett, hogy a tíz vezéregyéniség egyszerre húzzon lapátjával a vízen, a felevezés alatt azonban a legénység összecsiszolódott, és az előselejtező előkelő második helyét tudhatta magáénak. Persze, itt egyáltalán nem az eredmény, hanem a részvétel, vagyis a Nagy Sportágválasztó szellemiségét hirdetve egy másik sportág kipróbálása volt a fontos. A sportolók többségével a következő, május 24-25-i budapesti Nagy Sportágválasztón is találkozhat a közönség, de természetesen májusig még sok-sok névvel bővül a megjelenő sportsztárok névsora. A budapesti rendezvényen ismét több mint nyolcvan sportággal lehet a gyakorlatban megismerkedni kicsiknek és nagyoknak. A sportági paletta igen széles: nyári és téli sportágak, küzdő- és labdasportok, egyéni- és csapatsportágak, vizes sportágak, klasszikusok és újdonságnak számítók egyaránt képviseltetik majd magukat, sport-kalandparkká változtatva a helyszínt. A 9 és 17 óra között meglátogatható rendezvény pénteki napja továbbra is elsősorban az előre bejelentkezett, oktatási intézményekből érkező óvodai, iskolai csoportoknak van fenntartva, szombaton pedig a nagyközönséget a családokat várják a szervezők.