A 65. Trofeo Piva di Vicenzán a magyar U23-as válogatott Ágoston Imre, Kurilla Bence, Mogyorósi Máté, Palotai Péter, Varró Bálint összeállításban indult. Simon Péter nyerte a hegyi összetettet és a legaktívabb versenyzőnek járó aranymedált, összesítésben a 44. helyen ért célba. A gyilkos szintkülönbségéről ismert viadalról Ágoston Imre és Simon Péter számolt be.
eFBé, Mihály Norbert Közel 180 induló, több mint harminc csapat, olasz klubok és országos válogatottak vettek részt a Trofeo Piva di Vicenzán. Az U23-as viadalon ott volt a korosztály krémje nemcsak Európából, hanem tengerentúlról is (Ausztrália). Az olaszországi viadal a magyar válogatott tagjai közül többeknek az első idei megmérettetés volt, lévén a márciusi hó miatt folyamatosan elmaradtak a hétvégi hazai versenyek. A válogatottból Palotai Péter és Simon Péter az olasz-magyar kontinentális csapatban (Utensilnord-Ora24.eu) már gyűjthette a versenykilométereket, ám Ágoston Imre (Bianchi), Kurilla Bence (Bikeexpress SE), Mogyorósi Máté (Bátorfi-Agria) és Varró Bálint (Bianchi) első idei futamára készült április 7-én.
A futam végeredménye ITT.
Olaszországból hegyi összetett-elsőséggel és a legaktívabb versenyzőnek járó aranymedállal tért haza Simon Péter, aki a Pedalkings.com-nak értékelte a viadalt.
„A verseny távja száznyolcvankét kilométer volt, háromezer méter szintkülönbséggel. Kilenc kört kellett megtennünk a roppant kemény pályán. Árvai Attila, a válogatott kísérője taktikai tanácsokkal látott el minket a rajt előtt: Petinek és nekem azt javasolta, hogy ha tudunk, keveredjünk elmenésbe, Imiéknek pedig, hogy ameddig csak tudnak, maradjanak a mezőnnyel. Ahogy ellőtték a rajtot, a válogatott megpróbált minél előrébb helyezkedni, mivel tudtuk, hogy a hegyen nagyon nehéz előremenni, ha már hátul kezdi valaki. Amint kezdetét vette az első hegy, meg is mozgattam a mezőnyt, eleinte még tudtak jönni a többiek. Mindenáron el akartam szökni, így ahogy meredekebbé vált az út, összeszedtem az összes erőmet és úgy megindultam, amire szerencsére senki nem tudott reagálni.
Pár száz métert megtéve láttam, hogy az orosz Alekszandr Jevtusenko velem együtt szökik. Jóval könnyebb volt váltott vezetéssel folytatni a hegyet, mintha egyedül mentem volna, bár mindkettőnknek teljes erőből kellett tekernünk ahhoz, hogy eltávolodjunk a mezőnytől. Az első kör végén, a célvonalon áthaladva már negyven másodperc volt az előnyünk, és ezt körről körre sikerült három percre is gyarapítanunk. Ő a síkon vezetett többet, én pedig a hegyen próbáltam meg dominálni, a hegyit sikerült megkaparintanom. Két körrel a vége előtt éreztem, hogy kezdek kimerülni, és a véghajrában már nem leszek érdekelt. Ennek ellenére tartottam magam a kilencedik körig, ahol az utolsó öt kilométeren szakadtam le a spiccről.
A majdnem száznyolcvan versenyzőből, úgy érzem, az is dicsőség, ha valaki be tud fejezni egy ilyen versenyt. Bence, Bálint, Imi és Máté pár kör megtétele után szakadt le a mezőnyről, de úgy gondolom, mivel ez volt idén az első versenynapjuk, ez jó teljesítménynek számít (pláne a mezőny erejét figyelve). Palotai Peti, sajnos, az utolsó körben elesett, így ő sem tudta befejezni a versenyt, pedig végig elől helyezkedett, és kontrolállta a mezőnyt. Végül a 44. helyen értem célba, három perc hátránnyal. Kicsit elkeseredtem, hogy nem bírtam ki az utolsó emelkedőt, de a díjátadó kárpótolt mindenért…”
Ágoston Imre a KSI után a Bianchiban kezdte az évet, méghozzá komoly alapozással, Spanyolországban. Az ideális körülményeket biztosító, kéthetes edzőtábor után őt és csapattársait is visszavetette a magyarországi időjárás: felborult az edzésrend.
– Árvai Attila a futam előtt felkészített négyünket arra, hogy az idei versenyhiány biztosan kiütközik néhány kört követően. Hiába edzettünk sokat, a versenyhelyzetet nem helyettesíti. Ráadásul a vicenzai viadal a szintkülönbséget tekintve kiemelkedően nehéz. Nagy élményt jelentett az egész verseny, elsősorban persze a lehetőség és a megtiszteltetés, hogy meghívtak az U23-as válogatottba. UCI-viadalon sem sokszor vettem még részt, ilyen szintkülönbségűn viszont még soha. Hihetetlen érzés volt, amikor felértünk a hegytetőre, és lenéztem a völgybe – olyan tempót mentünk felfelé, amilyen egyetlen magyarországi versenyen sincs.
Nem először indultam olaszországi versenyen, de az újdonság volt a számomra, hogy végre nem a mezőny végéről kellett rajtolnunk, hanem nagyjából középről. Ráadásul sikerült is tartani a pozíciót. Úgy érzem, ez a futam sokat lendít a teljesítményemen. Tegnap a hegyi edzés, amit Radonics Mátéval, korábbi csapattársammal végeztünk, remekül ment. Jó érzés volt, amikor megdicsért, hogy valóban erősödtem.
Imre az Olaszországban szerzett lendülettel készül a következő hónapok megmérettetéseire. Nemcsak két keréken kell bizonyítania: májusban és júniusban érettségizik. Az idényt úgy tervezte, hogy a vizsgák miatt nem hagy ki versenyt, tehát zsúfolt időszak előtt áll.
– Stubán Ferenc, az U23-as (és a felnőtt) válogatott szövetségi kapitánya folyamatosan figyeli a teljesítményünket. Olaszországban nem lehetett velünk, mert az Utensilnorddal tartott, ezért Árvai Attila volt ott a stábból, illetve Simon Peti édesapja is elkísért minket. Bő a válogatott kerete, lesznek benne változások a későbbiekben, szóval keményen kell küzdeni az újabb lehetőségért. Az érettségi után már csak arra kell koncentrálnom…
„A verseny távja száznyolcvankét kilométer volt, háromezer méter szintkülönbséggel. Kilenc kört kellett megtennünk a roppant kemény pályán. Árvai Attila, a válogatott kísérője taktikai tanácsokkal látott el minket a rajt előtt: Petinek és nekem azt javasolta, hogy ha tudunk, keveredjünk elmenésbe, Imiéknek pedig, hogy ameddig csak tudnak, maradjanak a mezőnnyel. Ahogy ellőtték a rajtot, a válogatott megpróbált minél előrébb helyezkedni, mivel tudtuk, hogy a hegyen nagyon nehéz előremenni, ha már hátul kezdi valaki. Amint kezdetét vette az első hegy, meg is mozgattam a mezőnyt, eleinte még tudtak jönni a többiek. Mindenáron el akartam szökni, így ahogy meredekebbé vált az út, összeszedtem az összes erőmet és úgy megindultam, amire szerencsére senki nem tudott reagálni.
