Dr. Boross rendel

Gyakran előfordul, hogy a sportoló, bár fáj valamije, de nem fordul orvoshoz, mert attól fél, hogy ki kell hagynia edzés(eke)t, versenyt, megorrol az edzője, lemarad a válogatottságról, nélküle nem nyeri meg csapata a bajnokságot. Jogosak-e a félelmek? Érdemes-e hosszan együtt élni a fájdalmakkal? A kérdésekre Dr. Boross György ortopéd, baleseti és kézsebész válaszol.

Szegő Tibor Először arról faggattam a doktort, hogy aki a fájdalmak ellenére sem fordul szakemberhez, mit kockáztat. – A nem kezelt, nem gyógyított, nem pihentetett sérülés krónikussá válhat – kezdi Dr. Boross –, míg ha apróbb rándulást néhány napig nem terhelünk, rövid idő múltán újra teljes értékű munkát végezhet a sportoló. Az is gyakori, hogy a fiatal meg van győződve arról: csak enyhe sérülése van, de ha orvoshoz fordulna, lehet, hogy kiderülne: komolyabb a baj. Maradjunk a rándulásnál, amely érzetre hasonlít a bokaszalag-szakadásra, melynek esetében teljesen más – hosszadalmasabb – terápiát kell alkalmazni.

– A sportoló nem hozzáértő, nem tudja megállapítani, hogy a fájdalmai mire vezethetők vissza. Hol az a pont, amikor már biztosan szakemberhez kell fordulni? – Ezt válasszuk ketté! – emeli fel mindkét kezét a szakember – Ha van egy konkrét eset, mondjuk a meccsen valakinek megbicsaklik a bokája, azonnal orvoshoz kell menni, mert lehet, hogy szükség lesz rögzítőre, vagy néhány napos gipszkötésre. A másik eset, amikor nincs konkrét kiváltó ok, de valakinek elkezd fájni valamelyik ízülete, akkor a gyerek maga is pihentetheti, jegelheti, alsó végtag esetén felpolcolhatja, ám ha négy-öt nap alatt sem múlik a fájdalom, akkor irány a rendelő, mert lehet, hogy az inak, az izmok, a szalagok túlterheléses, azaz gyulladásos állapotba kerültek, és az kezelést igényel.

– Mi a helyzet akkor, ha a csapat kulcsjátékosáról vagy rendkívül fontos versenyről van szó, és az edző azt kéri, hogy még ezt az egyet csinálja végig a gyerek, és csak utána forduljon orvoshoz? – Ebben az esetben szembe kell menni a mesterrel, és kiállni a saját érdekünkben! Hosszú praxisom alatt rengetegszer előfordult, hogy valaki húzódásos panasszal érkezett, és kérdezte, hogy a hétvégi meccsen pályára léphet-e, de a röntgen azt mutatta, hogy fáradásos törése van a lábközépcsontján, s ezzel nem lehet viccelni, még akkor sem, ha a csapatérdek mást kíván. Itt tizenéves fiatalokról van szó, akik akár egy életre is tönkretehetik magukat, ha nem kezeltetik a sérüléseiket. – Talán az is munkál a srácokban, hogy félnek az orvostól, mert lehet, hogy kiderít olyat is, amiről ő nem tud, s ennek hosszú kihagyás lehet a következménye, ami akár ketté is törheti a pályafutását.

Boross doktor széttárja a kezét és jelzi, hogy itt komoly feladatok vannak. – Ezen a szemléleten mindenképpen változatni kell, mert pont az ellenkezője fog történni. Ha valaki nem vesz komolyan egy sérülést, akkor abból a felépülés is hosszabb lesz. Fontosnak tartom, hogy az orvost a csapat részeként kezeljék – sok helyen ez már így is van –, és osszák meg vele minden gondjukat, bajukat! Minél többet tud a doktor, annál jobb tanácsokat fog adni, és ez segíthet kisebb és nagyobb bajok esetén egyaránt. – Van-e annak létjogosultsága, hogy két sportorvosi igazolás érvényesítése között a gyerek – amolyan állapotfelmérésként – felkeresse az orvost, hogy kiderüljön rendben van-e minden? Ha igen, akkor kihez forduljon? – Hogyne. Az olyan szakembereket tudom ajánlani, akik ortopéd-traumatológusi végzettséggel rendelkeznek. Ma már ez a két szakma együtt dolgozik, közös a szakvizsga is, tehát sokan működnek ezen a területen. Az a fontos, hogy a mozgásszervek műtéti és nem műtéti kezeléséhez is értsen a kolléga, akihez a fiatal sportoló fordul. Miután pontos gyógyulási időtartamot nem lehet megadni, mert minden sérülés függ a páciens állapotától, korától, az eset komolyságától, és egy sor egyéb körülménytől, de nagy általánosságban íme néhány sérülés felépülési időszaka: Bokarándulás: 7-14 nap Bokaszalag-szakadás: 40-50 nap Szárkapocscsont-törés: 40-45 nap Lábtörés: 60-75 nap Achillesín-szakadás: 50-60 nap Minden ilyen típusú sérüléshez hozzá kell adni az utókezelés idejét, amikor fizikoterápiás szakemberrel együttműködve, a végtagot gyógytornáztatva, lassan áll vissza a normál, terhelhető állapot. Itt úgy kell számolni, hogy az utókezelés hossza megegyezik a rögzítési, gyógyulási idővel. – Amikor a szülő – a gyerekkel egyetértésben – eldönti, hogy melyik sportágat választják, érdemes-e kikérni orvos véleményét? – Nehéz kérdés – ráncolja homlokát Dr. Boross. – Nyilván vannak olyan csontszerkezeti eltérések, szakszóval deformitások, melyek bizonyos sportágak űzésére alkalmatlanná teszik a kicsit. Itt nagyon fontos, hogy a felkeresett kolléga ne csak a mozgásszervekhez értsen kitűnően, hanem a választott sportág sajátosságait is ismerje. Mondok egy példát: ha a srácnak olyan komoly gerincferdülése van, hogy azt már fűzővel kell kezelni, biztos, hogy nem alkalmas olyan sportágak űzésére, amelyek féloldalasan terhelik a törzsét (kenu, tenisz, asztalitenisz), ugyanakkor az úszás remek választás lehet ebben az esetben, mert szimmetrikusan terheli a gerinc melletti izomzatot. Itt nem kizárólag a sportolás örömét találhatja meg a gyerek, hanem az állapota is javulhat. Ha kérdésetek van a leírtakkal kapcsolatban, akkor kattintsatok a cikk alatt található ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST! ikonra!