UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2013-05-28 17:31

Ifi Eb, sok tanulsággal

Fehéroroszországban, Minszkben rendezték az ifjúsági evezős Európa-bajnokságot, a magyar csapat csupa B-döntős helyezéssel zárt, vagyis egyik egységünk sem került a legjobb hat közé. Honlapunknak Ficsor László szövetségi kapitány értékelt.

Szegő Tibor Ha a szikár tényeket nézzük, akkor a magyar helyezések a következők: 7., 8., 10., 12. Ez első ránézésre nem túl rózsás, de nézzünk a számok mögé! – Menjünk sorban! Jenei Domonkos és Priváczki Ákos kétpárban megnyerték a kisdöntőt, így összesítésben a hetedik helyet szerezték meg. Szereplésük mennyire felel meg a várakozásnak?
Ficsor László
Ficsor László
– Kezdjük egy kicsit korábbról! A tavalyi ifi korosztály kiemelkedően jó volt, elkényeztettek bennünket sikereikkel, és most ettől az évjárattól is  hasonlókat várunk. Türelemre kell intenem mindenkit! Ahhoz, hogy a korábbi eredményeket ezek a fiatalok hozni tudják, időre, nemzetközi tapasztalatra van szükségük. Az említett két fiú tehát a célkitűzéseknek megfelelően szerepelt, mert B-döntő elejét vártuk tőlük és ezt teljesítették is. – Ezek szerint ugyanez vonatkozik a nyolcadik – B-döntő második – helyezett kormányos nélküli kettesre, a győri Bakaity Attilára és Krenák Mihályra is. – Igen, olyannyira, hogy ez a két egység bizonyosan ott lesz majd a világbajnokságon is augusztusban, Litvániában. Ezzel az eredménnyel kvalifikálták magukat. – Szó volt a női nyolcas indulásáról is, de őket nem láttuk. – Ennek anyagi okai vannak. Ha Minszkbe kiutaztatjuk az egységet, az közel kétmillió forintba került volna, és ezt – értelemszerűen – nem akartuk vállalni, de a vb-n indulnak majd. – A litvániai vb kvalifikáció lesz az ifjúsági olimpiára. Milyen helyezések kellenek nandzsingi részvételhez? – Bonyolult a rendszer. Van, ahol az első hatba, van, ahol dobogóra kell kerülni. A fő kritérium, hogy nemzetenként egy leány és egy fiú egység indulhat, tehát előfordulhat az is, hogy valaki nem szerez indulási jogot, de az előtte végző ország versenyzőit kiveszik a rangsorból, mert már teljesítették az egy-egy indulós kritériumot.
Bertus Kitti
Bertus Kitti
– Foglalkozzunk még Bertus Kittivel, aki – női egypárban – a tizenkettedik helyen végzett! – Jobbra számítottam, hiszen tavaly kilencedik volt. Kondicionálisan sokat fejlődött, de technikailag van még hová javulnia. Tegyük hozzá, hogy a mezőny is jóval erősebb volt, mint a múlt évben, de ő a várakozás alatt szerepelt. – A végére maradt a tízedik helyet szerző kétpár, Preil Vivien és Szomják Fruzsina. – Ők hozták az elvárhatót. Fiatal csapat, egyikük serdülő, a másik leány elsőéves ifi, nem lehetett nagy csodát várni tőlük. Számukra inkább a tapasztalatszerzés volt a cél. – Ismerjük a három egységet, akik indulnak a világbajnokságon. Milyen feladatok várnak rájuk augusztusig? – Június közepén Bledben lesz lehetőségük további rutinszerzésre. Nagy szükség lesz erre, mert így, hogy a csapatok összeálltak, itthon már nincs rivalizálás, tehát meg kell tapasztalniuk, hogy mit tudnak a külföldiek. Fontos az is, hogy gyakorolják az éles helyzetben történő versenyzést. A női nyolcas minden hétvégén együtt készül, majd az országos bajnokság után szervezünk egy hosszabb edzőtábort. – Milyen helyezést vár a szövetség a vb-n indulóktól? – Döntőt, illetve B-döntő elejét, vagyis az 5-8. hely valamelyike a célkitűzés. – Mi lesz azokkal, akik nem indulhatnak Litvániában? - Azok a Jeunesse Kupán szerepelnek majd Luzernben, augusztus első hétvégéjén. Erős nemzetközi verseny az is, szinte az Európa-bajnokságnak megfelelő színvonalú, bár Minszkben huszonhét ország indult, ami kiemelkedően magas szám. Svájcban nem lesznek ennyien.