Új MET-elnök: előtérben a háttér

Az előd által javasolt utód, Molnár Zoltán váltotta Ormai Lászlót a Magyar Edzők Társaságának elnöki posztján. A tapasztalt sportvezető nagy terveket sző: javítani szeretné az edzőképzés minőségét, jogosítványokat akar az ellenőrzésre. De a legfontosabb célkitűzése, hogy erkölcsileg és anyagilag is az eddiginél jobban becsüljék meg azokat az edzőket és a testnevelő tanárokat, akik nem a reflektorfényben végzik nélkülözhetetlen munkájukat.

reb Molnár Zoltán tudja, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elfogadta az eddigi elnök, Ormai László jelölését a Magyar Edzők Társasága (MET) élére. Egyrészt azért, mert bőven akad tennivaló az elkövetkező három évre (az olimpiai ciklus végéig szól megbizatása), másrészt mert az asztalitenisz legendás alakja a MET elsőszámú irányítójaként is maradandót alkotott: előbb ügyvezetőként, majd elnökként összesen húsz évig tevékenykedett, most 81 évesen mondott le tisztségéről. „Már az is kitüntetés, hogy Laci bácsi javasolt utódjának. Világszínvonalú volt edzőként és vezetőként is, mindig hihetetlen intelligenciával állt ki az edzők érdekében. Az pedig, hogy elfogadták javaslatát és megválasztottak, nagy felelősséget ró rám” – méltatta elődjét Molnár.

A Népstadion és Intézményei egykori főigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság volt főtitkára több fontos célt is megfogalmaz, amelyek sikeres megvalósítása alapjaiban változtathatná meg a magyar sportéletet. Véleménye szerint ugyanis az elmúlt időszakban javult az edzők helyzete, ám ez elsősorban a „krémre” igaz. Már az élsportolók felkészítői is részesülnek juttatásokban, elég a Gerevich-ösztöndíjra, vagy a nagyobb sikerek utáni prémiumokra gondolni. Megoldásra vár viszont a többi, mintegy 10-12 ezer edző helyzete, erkölcsi-anyagi értelemben egyaránt. „Szeretnénk, hogy a Magyar Edzők Társasága szolgáltató szervezetté váljon. Ha bármelyik szakembernek problémája van, legyen hova fordulnia. Idővel – a joghoz hasonlóan – edzői kamarát hoznánk létre. Amennyiben etikai kérdésekben jogkört nyernénk, bizonyos ügyekben illetékesek dönthetnének, nem kellene olyan fórumok elé vinni a problémát, ahol nem ismerik a sport világát.” És nemcsak ezen a téren szeretnének felhatalmazást kapni. Az edzők felügyeletével kapcsolatban ugyan már született kormányrendelet, arról azonban még nem, hogy ennek betartását ki ellenőrizze. Molnár nem nevezné rendezetlennek a mostani helyzetet, de még nagyobb átláthatóságot akar.

Szerinte az egész rendszer egyik kulcskérdése a testnevelők erkölcsi-anyagi pozíciójának javítása. „Ha kimegyünk egy diákversenyre, két szomorú dolgot tapasztalunk. Egyrészt nagyon kevés a gyerek, másrész szomorú tekintetű tanárokat látunk. Pedig a testnevelők partnerek, szövetségesek: hogy Simicskó István szavaival éljek, az ő kezükben van a varázspálca. A fiatalok először náluk találkoznak a sporttal. Ha ez sikeres, akkor egy életre szóló élmény lesz a sport, ha nem, akkor a gyerek kerül majd mindenféle mozgást. Pedig a sporttal hihetetlen változásokat lehet elérni: megtanít küzdeni, elfogadni, tisztességgel veszíteni és győzni.” Fájó, hogy amikor sportolók sikereiről beszélünk, a legritkábban említik meg a nevelőedzőket és azokat, akik csendben, a háttérben felbecsülhetetlen munkát végeznek. Mivel sok emberről van szó, nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni ezt a gyakorlatot, ezért Molnárék azon lesznek, hogy állandóan napirenden tartsák ezt a kérdést: a nagy ünneplések közben sem szabad elfeledkezni azokról, akik nélkül a győzelmek nem születtek volna meg! További fontos lépés az edzőképzés rendbetétele, a kellő tudás megkövetelése. „Sok helyen folyik edzőképzés, ám nem mindegyiket tartom színvonalasnak. A TF oktatása azonban továbbra is minőségi, így lehetséges, hogy a jövőben bizonyos pozíciók betöltéséhez megköveteljük a TF-diplomát. Persze van példa arra is, hogy valaki megfelelő papírok nélkül végez nagyon jó munkát, ez azonban nem lehet általános. Az igényes edzők jelenleg is folyamatosan képzik magukat, ezt szeretnénk kötelezővé tenni.” Külön kiemeli, hogy az utánpótlás az a terület, ahol a legjobban kvalifikált edzőknek kellene dolgozniuk, hiszen a gyerekekkel csak megalapozott szaktudás és hozzáértés birtokában szabad foglalkozni. Bár a krém, a legeredményesebb fiatalok edzői itt is viszonylag kiemelt figyelmet és elismerést kapnak, a szakemberek többsége nehéz helyzetben van. Csak példaként említi, hogy kevés élsportoló áll edzőnek, testnevelő tanárnak pedig még annyi sem. Vonzóvá kell tenni a pályát. Bizakodó a jövővel kapcsolatban, hiszen az elmúlt években jelentős és kedvező változások történtek: a TAO-pénzek beáramlása jótékony hatással volt az úgynevezett látványsportokra, a 16 kiemelt sportágnak várhatóan jutó 15 milliárd forint hasonló előrelépést eredményezhet. Úgy ítéli meg, hogy a rendszerváltás után húsz évet kellett várni arra, hogy végre kimondják: a sport stratégiai ágazat. A testnevelés órák számának emelése is a fejlődés irányába hathat, hiszen várhatóan több tanárt alkalmaznak majd, új létesítmények épülhetnek és természetesen a gyerekek életébe is jobban beépül a sport, a mozgás. Jelentős feladatok előtt áll a MET, ám Molnár Zoltán nagy lendülettel kezdi a munkát. Segíti ebben két, nem is akármilyen alelnök Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának és dr. Kemény Dénesnek, a vízilabdaszövetség elnökének személyében. „Akkor lehetünk sikeresek, ha el tudjuk érni a képesítések egységesítését, ellenőrizhetőségét, ha képesek leszünk kialakítani a továbbképzések rendszerét. Bizakodó vagyok! Önként vállaltuk a tisztségeket, számunkra már nem az egyéni érvényesülés a cél: szeretnénk visszaadni valamit a magyar sportnak, amitől oly sokat kaptunk.”