Simon Rebii két hete ifjúsági Európa-bajnokságot nyert Poznanban – brit színekben. A kiváló edző, Simon Miklós és lánya az angliai életéről, a sportág megbecsültségéről és távlati terveikről beszélt honlapunknak. Visszautasított álomállás, brit állampolgárság – mit hoz a jövő?
reb Július elején a poznani ifjúsági Európa-bajnokságon Homonnai Luca második lett K1 1000 méteren, ám az első helyezett neve is ismerős volt: Simon Rebii. Angol színekben nyert... Ő ugyanis Simon Miklósnak, a hazánkban is elismert kajakedző lánya. A család 2007 óta él Angliában.
A több világklasszis útját egyengető szakember hat éve költözött a szigetországba, és amennyiben kitölti a szerződését, akkor biztos, hogy 2017-ig ott is marad. Ahogy mondja, mit sem számított, hogy 50-60 érmet is nyert „előző életében” a magyar klasszisokkal, az angliai munkájával és eredményeivel most már kivívta a szigetországiak elismerését is. Ottani mércével nézve sosem látott magasságokba vezette a női szakágat: tanítványai érmeket szereztek Európa-bajnokságokon, a négyessel Eb- és vb-döntőbe jutottak, Anna Hemmings, Jessica Walker vagy Rachel Cawthorne nevét már nemcsak a bennfentesek ismerik.
Leghíresebb hazai tanítványai, Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Benedek Dalma. Benedek a 2006-os szegedi felnőtt világbajnokságon kétszer is győzött, ennek ellenére rá pár héttel bejelentette, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjával készül tovább. „Azzal szembesültem, hogy hiába güriztem, nem lehetek topedző. Nem hagynak azzá válni, nem vagyok annyira erős, ahhoz az eredmény nem elég” – nyilatkozta akkor a sportgeza.hu-nak. Az akkori törés hozzájárult a költözéshez, ám már nincs harag mester és volt tanítványa között: Simon szerint Benedek sorsa jó példa arra, hogy sosem szabad feladni: összeszorított fogakkal meg lehet mutatni a világnak (ahogy a világ- és Európa-bajnok kajakos tette: az idei, portugáliai kontinensviadalon országváltása után már a szerbeknek nyert két aranyérmet).
A londoni olimpiáig ő foglalkozott a felnőtt női szakággal, ám különböző vitás kérdések miatt a játékok után más pozícióba helyezték: a női ifjúsági és U23-as válogatottat készíti fel. Cseppet sem volt ellenére a váltás, hiszen így teljesült s lányával régóta dédelgetett álma: végre együtt dolgozhatnak. Jelenleg hét-nyolc főből áll a kis csapata (többeknek edzésterveket küld), akiknek naponta vezényel edzést. Nagy örömére új tanítványai még lelkesek, hamvasan őszinték, hallgatnak a tanácsokra, és megcsinálják, amit kér tőlük, mert elhiszik neki, hogy ezzel valóban jók, akár a legjobbak is lehetnek.
Angliában kicsit más
Magyar füllel hallgatva furcsa, hogy hangsúlyozni kell, ha valaki elvégzi a rá szabott edzésmunkát. Itthon az lenne hírértékű, ha a versenyző nem követné mestere utasításait: nem lenne jövője a sportágban. A sikeres múlt és a felkészültség az edzői tekintély alapja.
Odakint egészen más felfogás uralkodik a vízen, ami részben annak is köszönhető, hogy a labdarúgás és rögbi hazájában jóval kevesebb figyelem jut a kajak-kenura, mint nálunk. Jellemző, hogy Rebii győzelme után is csak szakmai körökből érkeztek az elismerések, a média nem kapta fel sikerét (a friss Eb-győztes szerint még a londoni olimpián sem volt nagy felhajtás a kajak-kenu körül, pedig a szlalom mellett Ed McKeever révén K1 200-on is nyertek aranyat a britek).
– Itt messze-messze a tanulás mögött, a második helyen áll a kajakozás – mondja Simon. – Lehetetlen lenne a gyerekeket többhetes edzőtáborokba elvinni, azt nemcsak az iskola, hanem a szülők sem támogatnák. Aki odahaza lemegy valamelyik telepre, egyszerűen megfertőződik az eredményeket, a példákat, példaképeket látva. Márpedig utóbbi nagyon fontos, és ez az, ami itt hiányzik. Míg otthon nyugodtan edzhetjük a gyerekeket kemény felkészülési rendszerben, erre itt semmi esély sincs. A feltételeink is rosszabbak, a pálya, a vízfelület, ahol edzünk, keskeny és forgalmas.
A fiatalok 80-90 százaléka hobbisportnak tekinti a kajakozást, s mivel az egyesületek önfenntartók, nem érdekük elkedvetleníti a fiatalokat túl kemény edzésekkel és követelményekkel. Így viszont nincs következménye, ha valaki egy keményebb tréninget nem akar végigcsinálni, hiszen az elsődleges, hogy élvezze a sportolást. A klubokban nem főállású szakemberek dolgoznak – nincsenek edzők, csak önkéntes oktatók.
Viták
Simon Miklós angliai munkája sem mindig nyugodt, ám vitáit csak részben magyarázza kollégái hibáival, önkritikusan elsősorban saját felelősségét veti fel. „Itt nem mondanak negatívumot: vagy dicsérnek, vagy hallgatnak, és az én néha túl »erőteljes« stílusomat, amely felkavarja az állóvizet, nehezebben tolerálják. Otthon ez elmegy, mert mindenki, amolyan magányos farkasként, védekező pozíciót vesz fel, de itt jóval visszafogottabban kell reagálnom. Azért megtanultam, hogy mosolygós arcok mögött nagy harcok zajlanak.”
Épp ezért gyakorlatilag valóságos űrlényekként tekintettek Rebiire és testvérére, Mártonra, akik futással, konditermi munkával egészítették ki a vízi edzést. Ám azóta sokan mondtak köszönetet nekik, hiszen ragadós példájuk miatt profibban gondolkodnak a környezetükben lévő versenyzők.
– Persze az itteni ifjúsági csapat olyan, mint otthon a 12-13 évesek. Valaki még sosem járt konditeremben, holott Magyarországon természetes, hogy 14-15 évesen a korának megfelelő edzésmunkát már erősítő eszközökkel is elvégzi. Az ilyen fiatalokat gyakorlatilag újra fel kell építeni.
Simon hozzáértését dicséri, hogy az itthon megszerzett tudásanyaggal a kinti körülményekhez alkalmazkodva is sikereket tud elérni, és nemcsak a hozzá hasonló mentalitású lányával.
Rebii sikere
Velük beszélgetve felmerült a kérdés: itthon minden edzésen a legjobbat kell nyújtani, mert a negyedik-ötödikként rangsorolt is lehagyhat, míg odakint a 17 éves Rebiit csak az egyik U23-as korosztályú lány tudja megelőzni. De nem üt-e vissza előbb-utóbb az ösztönző vetélkedés hiánya?
– A kérdés időszerű, a 19 éves Marcinak kezdenek is gondjai támadni. Egy-két éve még Európa-bajnoki harmadik-negyedik volt az ifik között, ám idén már döntőbe sem jutott az U23-ban a poznani Európa-bajnokságon. Látszik, hogy nincs erős csapat, amelynek tagjai tudják húzni egymást, ráadásul úgy látom, hogy az edzője sem érzi azokat a finomságokat, amelyek segítségével az átlagosból élversenyző nevelhető. Könnyen elképzelhető: egy évre hazatér, hogy erős mezőnyben készülhessen. Rebii esetében ez még nem hátrány, mivel velem dolgozik, vannak is ötleteim, amivel áthidalhatjuk a nehéz helyzetet.
Rebii, bár neki sincs hiányérzete, nem tartaná jónak, ha hazai pályán a legjobb, az aktuális világversenyen pedig a futottak még kategóriába kerülne. Azonban erről egyelőre szó sincs, legújabban az Eb-arany az ékes bizonyíték a tekintélyt parancsoló tehetségére.
A poznani Eb-ről
„Már az első hat közé jutásnak is nagyon örültem volna, aztán verseny közben egyszer csak azt láttam, hogy nincs senki előttem – mondja. – A wellandi világbajnokságra is utazom, ott a pontszerzésnek is tényleg nagyon örülnék.”
– Persze, Angliában nagyon más: mindenki furcsán nézett rám, amikor anyukám segítségével például futó- vagy kondiedzéseket végeztem. Apu mellett otthon sokat tapasztaltam: élet-halál kérdésként fogják fel a sikert, itt viszont inkább élvezni akarják a sportolást. Edzés közben is nyugalom van: no, persze nem engedjük előre egymást, de nincs is túlzott rivalizálás, mint otthon.
A kedvező időjárás miatt akár telente is evezhetnének, ám Rebiiék akkor „lejönnek” a vízről: ahogy mondja, bár nagyon utál futni, kell a kihagyás, hogy utána már vágyjon vissza a hajóba.
Példaképe azóta Kozák Danuta, mióta egykor édesapja készítette fel a kétszeres olimpiai bajnokot: látta, milyen sikeres, milyen szépen evez, olyan szeretne lenni, mint ő. A német „kajakkirálynő”, Birgit Fischer is kedvenc, a magyar felmenőkkel bíró kanadai Adam van Koeverden pedig az eredményei mellett a sármjával is megnyerte („olyan helyes”).
Jó versenyzőtípusnak tartja magát, mert az edzésen is mindent belead, ráadásul a versenyhelyzetek feldobják, még jobban tud teljesíteni. A kérdésre, mik a céljai, valódi magyaros választ ad: „Olimpiai bajnok akarok lenni!”.
De milyen színekben?
Rebii tízéves kora óta él az Egyesült Királyságban. Amikor kiment, saját bevallása szerint két szót tudott angolul (hello és dog). Azóta megtanult angolul, franciául és spanyolul is, utóbbival egyetemi tervei vannak. Nagy-Britanniának szerzett eddig érmeket, ám azt még nem tudja, később melyik ország színeiben áll rajthoz. Édesapja szerződése 2017 tavaszáig él, addig minden bizonnyal a szigetországban maradnak.
– Hosszú távon talán Rebiinek vannak nagyobb esélyei az ötkarikás szereplésre, és ami azt illeti, kértem is az állampolgárságot a gyerekeimnek. Itt komoly támogatást kapnak, Rebiinek például már személyi szponzora is van.
A londoni játékok után otthonról álmai állásajánlatát tették Simon elé (ennél többet nem akart elárulni a részletekről...), ám a családdal mindent meghánytak-vetettek, s hosszú vívódás után nemet mondott rá.
– Nem jó időben jött: Peking után örültem volna neki. Remélem, a nemleges válasszal nem csuktam be a kapukat, és a riói olimpia után újra megtalálnak. Ám most a lányom még középiskolába jár: tízévesen kirángattam magammal, nem tehetem meg, hogy újra kiszakítom a megszokott közegéből. Négy év múlva már ő is egyetemista lesz, azt tehet, amit akar, és akkor én is kiélhetem az egyéni ambícióimat. Így még azt sem tudom, melyik ország színeiben versenyez felnőttként. Nem kizárt, hogy brit kajakos legyen, de az sem, hogy újra magyar.
