UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2013-07-18 22:21

Matheisz indul a vébén

Az országos bajnokság az első napján az utolsó kérdésre is választ kaptunk: férfi egypárban a mohácsi Matheisz József harcolta ki a indulás jogát, az egy hét múlva Linz-Ottensheimben esedékes U23-as világbajnokságra.

Szegő Tibor Ficsor László szövetségi kapitány még azt is vállalta volna, hogy késve érkezik az elnökségi ülésre, de mindenképpen látni akarta a „szétlövést”, hiszen azonos futamban, a hármas és a négyes pályán indult a két jelölt, a Budapesti Evezős Egylet versenyzője Elekes Szilveszter, és a Mohács Torna Egylet evezőse, Matheisz József.
Tamás Bence, Matheisz József, Elekes Szilveszter
Tamás Bence, Matheisz József, Elekes Szilveszter
Nem kellett sokáig várni, hogy eldőljön, ki lesz az utazó. Ezer méternél a mohácsi versenyző már olyan előnnyel vezetett, hogy még az is kérdés volt, hogy Elekes a második, vagy a harmadik helyen ér célba. Végül a magabiztosan első Matheisz (7:45,05) mögött, a kalocsai Tamás Bence (7:47,01) lett az ezüstérmes, míg Elekes (7:54,4) a harmadik helyen evezett célba. Az immáron utazó kerettag Matheisz, a dobogóról lelépve vidáman válaszolt a kérdésekre: – Mennyiben más a lelkivilága a versenyzőnek szétlövés során? – Miután sokkal a nagyobb a tét, mintha „csak” az országos bajnoki cím dőlne el, én úgy intéztem fejben, mintha szó sem lenne semmiféle világbajnokságról. Végig arra gondoltam, hogy a magyar bajnoki címért hajtok. – A párharc Elekes és közted nem tekint vissza túl nagy múltra. – Életünkben először versenyeztünk egymással. Velem korábban a négyesben számoltak, s amikor ő indult válogatón, akkor én nem tudtam rajthoz állni, amikor meg én mentem, akkor ő a vizsgái miatt maradt távol. – Indulsz az U23-as világbajnokságon. Mennyire ismered a mezőnyt? – Az időket ismerem, az embereket annyira nem, talán egyet-kettőt. Miután ez az első évem ebben a korosztályban, így úgy utazom, hogy már azzal nyertem, hogy ott lehetek. Az országos bajnokság első napi eredményei itt.