UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2013-08-11 17:42

Olimpiai kvótára várva

Nyolcadik, kilencedik és tizenegyedik lett a litvániai ifjúsági világbajnokságon a magyar válogatott három egysége, és a bonyolult rendszer miatt az is lehet, hogy valamelyik hajó kvótát szerzett a 2014-es, nandzsingi ifjúsági olimpiára

Szegő Tibor Trakai hagyományos evezős helyszín, hiszen több világversenyt is rendeztek már itt. 2002-ben ifjúsági, négy évvel később egyetemi, tavaly U23-as vb helyszíne volt a litvániai város. 1885-ig nyúlik vissza a sportág helyi történelme, míg az első regattát 1928-ban bonyolították le.
Krenák Mihály és Bakaity Attila
Krenák Mihály és Bakaity Attila
Az idei ifjúsági világbajnokságnak különös rangot adott, hogy jó helyezéssel indulási jogot lehetett szerezni a következő ifjúsági olimpiára, így nem csoda, hogy hihetetlenül színvonalas mezőny jött össze. Jellemző az erőviszonyokra, hogy olyan – nagy evezős hagyományokkal rendelkező – országok, mint Ausztrália, vagy Olaszország, a C és D döntőbe kényszerültek. (A C döntő győztese 13., a D döntőben nyertes 19. lesz. - A szerk.) A zárónapra minden egységünk B döntős kvalifikációval rendelkezett, így három számban is érdekeltek voltunk.
Jenei Domonkos és Priváczki Ákos
Jenei Domonkos és Priváczki Ákos
Időrendben először a Krenák Mihály, Bakaity Attila (Győri VSEK) kormányos nélküli kettes rajtolt, és bár ezer méternél még a hatodik helyen haladtak, a célba ötödikként értek be, így összesítésben a tizenegyedik helyen végeztek. Nyertek a törökök, a horvátok és az amerikaiak előtt. Negyedik lett a brit hajó. A következő futamban a Jenei Domonkos, Priváczki Ákos (Ferencvárosi EC, Szegedi VE) kétpár volt érdekelt. Ők sem kezdtek jól, hiszen ezernél az utolsó helyen jöttek, de a végére – fantasztikus hajrával – a harmadik pozícióba küzdötték fel magukat, úgy, hogy a második helyen végző olasz egység mögött csupán 98 századdal maradtak le. Elsők lettek a csehek. A végelszámolásban ez a kilencedik helyet jelentette a két magyarnak. Utolsóként a női nyolcas szállt vízre, és a másodikként ért célba, az ausztrálok mögött, így végül a nyolcadik helyen végzett. A Kovács Zsófia (Szegedi VE), Bük Viktória (Szegedi VE), Horváth Kitti (Danubius NHE), Adonyi Sarolta (Szegedi VE), Furdek Mária (Szegedi VE), Polivka Dóra (Danubius NHE), Papp Dorottya (Szegedi VE), Krajcár Lilla (Szegedi VE), kormányos: Balázs Luca (Szegedi VE) összetételű hajó ezzel nyolcadik lett, és a legnagyobb eséllyel pályázik az olimpiai kvótára. Ficsor László szövetségi kapitány honlapunknak így nyilatkozott: – Papírforma eredmények születtek, de kiemelendő a női nyolcas, hiszen a szezon legjobb eredményét teljesítették 6:49,04-es idejükkel. Jól ment a kétpár is, hiszen alig maradtak le a mások helyről.. Elképesztő erősségű volt a világbajnokság, nincs mit szégyenkeznünk, hiszen esélyünk van a kvótára. Gratulálok a versenyzőknek! Az ifjúsági olimpiai kvóta megszerzése országonként és szakáganként limitált. Ha egy adott ország több indulási jogot is szerez, akkor két héten belül el kell döntenie, hogy melyikkel kíván élni, így azok léphetnek előre, akik a kvótaszerző futamában helyezettek voltak. A szövetségi kapitány szerint erre esélyes lehet a női nyolcas és a férfi kétpár.