Benne van az X-faktor

Kasza Róbert most 27 esztendős,  2008-ban az év utánpótlás-öttusázója volt. Mi lett belőle? Nos, azóta kétszeres világ-, kétszeres Európa- és négyszeres magyar bajnok. A hajdani ígéretes kiválóságokat bemutató, sorsuk alakulását elemző sorozatunk első részében őt kérdeztük: hogy él, mire készül?

Szegő Tibor Amikor a találkozót megbeszéljük, cseppet sem lep meg, hogy huszonnégy órával szenteste előtt a KSI uszodájába hív beszélgetni, hiszen tudom róla, hogy edzésről soha nem hiányzik, csak ha – mondjuk – eltörik a kulcscsontja, vagy elszakad a bokaszalagja. – Berki Krisztián edzője, Kovács István fedezett fel, és azonnal a tornacsarnokba vitt. Hogy lehet, hogy nem ragadtál ott? – Mai kifejezéssel élve nem volt meg bennem az X-faktor – kezdi nevetve. – Krisztiánban és Hidvégi Vidben benne van, bennem nincs. Nem tornásznak születtem, és ezt szerencsére nagyon hamar észrevettük. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy én itt soha nem leszek olimpiai bajnok, akkor viszont nem is akarom csinálni. Remek szakemberek dolgoztak már akkor is a KSI-ben és segítettek abban, hogy találjak más sportágat. Elkezdtem úszni, futni, és annyira megtetszett a közeg, a miliő, az edzők hozzáállása, hogy maradtam és elkezdtem öttusázni. – Ha már ez edzőket említed, akkor eszembe jut, hogy milyen legendásan jó a kapcsolatod Takács Péterrel, a Mesterrel. Talán ennek is köszönhető, hogy még mindig ebben a klubban sportolsz. – Nyolcadikos lehettem, amikor megismerkedtünk, és talán látta, hogy akarom sikert, van bennem szándék, kitartás. Később érezte, hogy amit kér, azt mindig megcsinálom, meg tudom csinálni, így kialakult az apa-fiú viszony, ami oda-vissza működik. Valóban ezért is maradtam a KSI-ben, de a többi edzővel is kiváló a kapcsolatom. Tudom, hogy jót akarnak nekem, ezért megbízom bennük. Ha azt mondják, hogy ugorjak a Dunába, akkor már indulok is, mert tisztában vagyok vele, hogy az én érdekemben küldenek oda, és biztos vagyok benne, hogy soha nem mondanának, tennének olyat, ami nekem hátrányos lehetne. Ráadásul szakmailag annyira magas szinten állnak, hogy butaság lenne tőlem, ha elhagynám a szakosztályt.

Kasza Róbert aranyérmei: Junior világbajnokság: 2005. Moszkva (csapat), 2005. Moszkva (váltó). Junior Európa-bajnokság: 2005. Montepulciano (váltó), 2007. Budapest (egyéni). Felnőtt világbajnokság: 2011. Moszkva (váltó), 2013. Kaohsziung (váltó). Felnőtt Európa-bajnokság: 2010. Debrecen (váltó), 2011. Gillingham (váltó), 2013. Dzonków (csapat). Magyar bajnokság: 2007. (csapat), 2011. (váltó), 2012. (egyéni), 2012. (csapat).

– Gyakran mondod, hogy a munkában hiszel. Az elmúlt években olyan súlyos sérüléseid voltak, hogy elég sokszor kellett előröl kezdeni. Mi adja az energiát a kórházi ágyon? – Nagy célom van, és ennek érdekében már a kórteremben, pizsamában azt tervezgetem, hogy mikor kezdhetem a gyógytornát, hogy lesz az úszással, lovaglással. Engem az visz előre, hogy tudatos, eredményes munkát végezzek, mert bennem van a kód, ami Gyurta Dánielben és a többi olimpiai bajnokban is. A sérülések azért értek, mert mindig feszegettem a határaimat. Mostanában jöttem rá, hogy mikor elég, vagy mikor kell még az edzés. Ehhez be kellett töltenem a 27. életévemet. Most már tudom, hogy nem lehet százhúsz százalékot teljesíteni, mert ha a ház csak négyemeletes, akkor nem kell vágyakozni a hetedik szintre. A tanulópénzeket megfizettem. – Pályafutásod alatt sokat változott az öttusa. Kedveztek az új szabályok, vagy hátráltattak? – Minden változás előtt kiforrott versenyzőnek gondoltam magam. Azt megelőzően például, hogy a futást és a lövészetet összevonták, én nyertem a Világkupát. El voltam keseredve, hogy mi lesz velem, hogyan tovább? A jó sportoló egyik ismérve az, hogy mindig az adott körülményekhez, szabályokhoz alkalmazkodik, és azóta újra nyertem Világkupa-döntőt, és szereztem két ezüstérmet Európa-bajnokságokon. Olyan jó mesterekkel dolgozunk, hogy a módszerekben pár lépéssel a többiek előtt járunk, tehát a szabályváltozás még jól is elsülhet. – Érdekes, hogy a mondandódban elválasztod a csapatban, váltóban szerzett és az egyéniben nyert érmeket, címeket. – Hiába vagyunk csapatban kétszeres világbajnokok, mert az nem olimpiai szám. Megszakad a szívünk, mert imádunk egymásért versenyezni, de az én értékrendemben az egyéni arany száz, a csapat pedig hetven százalékos. Nekem világ- és Európa-bajnoki címem csapatban és váltóban van, egyéniben nincsen, de ez csak idő kérdése...

Kasza Róbert edzői: Takács Péter (vívás), Kuttor Csaba, Verrasztó Gabriella (úszás), Schumacher Ákos (futás), Balaska Zsolt (lovaglás), Karácsony Gyula (lövészet). Sportpszichológus: Szilárdi Katalin. Korábbi edzői: Barna Gyula, Cornides Edit, Jámbor Gyöngyi, Takács Gyula, Kovács Tamás, Geleta Károly.

– Akkor a célegyenesben vagyunk. Rióban harminc éves leszel, ám addig még két és fél év van, ami az egyik olvasatban sok, ám ha a felkészülés összes állomását figyelembe vesszük, akkor nincs is már olyan messze. – Szinte tegnap volt Londonban az olimpia, pislogtam párat és lepergett másfél év. Rohan az idő, ha az ember hasznos dolgokkal tölti. Huszonhat évesen is voltam olimpián, ám az sikerülhetett volna jobban is. Az is tanulságos volt, de lehet, hogy jobb ez így. Talán, ha ott az első hatba kerülök, akkor másképpen készülnék 2016-ra. Most ez a két és fél év ideálisnak tűnik. Tudatosan dolgozom, nagyon vigyázok magamra. Látod most is sapka, sál, kesztyű van rajtam, nem látszik, de harisnyát is húztam, nem érdekel hogy néz ki. A habitusom illetően egyébként amlyan fejjel a falnak típusú vagyok, de visszafogom magam, és mindent egyetlen célnak rendelek alá. Most bennem van az X-faktor. Édesapám tíz éves koromban azt mondta, hogy nem most kell nyerni, hanem húsz év múlva. Ha kicsit utána számolunk, akkor kiderül, hogy igaza volt… (Folytatjuk…) Fotók: www.kaszarobert.hu, Facebook