Üzenet a háromlábú székről

Pézsa Tibor szerint a kezdő vívók mellé kellenek a legjobb edzők. Az 1964-es tokiói olimpia bajnokát a nevét viselő akadémián, munka közben látogattuk meg. Bepillanthattunk az edzésmódszerébe, a jegyzetfüzetébe, és elmondta a háromlábú szék titkát.

Radványi Benedek Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok, mesteredző részére fenntartott parkolóhely. Ez a tábla fogad a városmajori csarnok bejáratánál. „Délután annyi autó parkol itt, hogy muszáj egy helyet fenntartani” – magyarázza. De most nem délután van, hanem reggel hét óra. Pézsa Tibor 78 évesen is, hétfőtől csütörtökig minden nap edzéseket tart itt. Vagyis, miként a szaknyelv mondja: iskolázik. „Minőségi munkát nem lehet tömegben végezni. Ők bejönnek iskola előtt, reggel hétre, amikor nyugodt körülmények között tudunk velük foglalkozni. Aztán délután már tele a terem.”  

Az első „áldozat” Singer Martin, aki március elején tért haza a jeruzsálemi junior Eb-ről, s néhány nap múlva utazik Plovdivba, a világbajnokságra. Pézsa belebújik a védőfelszerelésébe, s vezényszóra fogadja a különböző támadásokat, miközben kommentálja Martin teljesítményét. Élfordítás, nyújtás, vágás: egy összetett mozdulatsor, amelyet, ahogy mondja, nem lehet ösztönszerűen, csak tudatosan végrehajtani. Még én is kapok belőle ízelítőt. „Régi vesszőparipám, hogy a kezdő vívókhoz kellenek a legjobb edzők" – mondja, s az indoklás sem marad el: ha az első években rossz mozdulat rögzül, később már nem lehet kijavítani. „Fontos, hogy meg is tudom mutatni, mit kérek.” „Ez az, amit nem szabad” – szól a dorgálás, de ugyanabban a percben jön a dicséret is: „Így van, az a lényeg, hogy ne tudjak elmenni.” Ám ezeket már Márton Anna kapja. (Martin távozásakor egyébként kérdésemre bevallotta, inkább maradna még, mintsem hogy magyarórára menjen.) „Panka lassan anyagi csődbe visz. Ő nyerte el tőlem eddig a legtöbb csokoládét” - mondja a reggeli tréning második résztvevőjéről. Az a házi szabály, hogy ha valamelyik tanítvány versenyt nyer, a mesternek nagy tábla Milkával kell megjelennie a következő edzésen. És Márton Anna sorra nyeri az aranyérmeket, illetve a csokoládékat: egy hónapja junior Európa-bajnok lett, ami már címvédés, hiszen 2012-ben is ő lett a kontinenselső. „Amióta lovag vagyok, minden teljesen más” – utal viccelődve az iskolázás közben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmával kapott kitüntetésére a mester: a Magyar Köztársaság Lovagkereszt Érdemrendjét vette át. „Pankának az olimpiára kell beérni, az még bő két év, de ehhez pontosan meg kell tervezni az edzéseket.” Ebben segítségére vannak a névre szóló füzetek. Mindenkihez tartozik egy, s edzés után beleírja, mit gyakoroltak a tanítványok és mik a következő célok. Beavat az akadémia működési rendszerébe is: „Az irányító Gárdos Gábor, én csak a szakmai tanácsadója, az atyja vagyok a képzésnek. Az a feladatom, hogy a három edzőt próbáljam a Borsodi-féle rendszerrel megismertetni, a legjobb tanítványokkal külön iskolázom. Az akadémia szakmai irányvonal, már nyolcadik éve működünk, vívóink a BSE sportolói, illetve most már az MTK-é, de az akadémiánkhoz tartoznak. Különböző évjáratokkal új és új csoportok indulnak, közel száz gyerek mozog itt, az abszolút kezdőktől a junior-korosztályig.” A képzési rendszerről is megvan a véleménye: „Mi Gárdos Gáborral a Borsodi-féle iskolát tanítjuk, ő még az én edzőm mestere volt. Ez konzervatív technika, amelyet a fiatal edzői garnitúra, sajnos, nem ismer. A magyar kardvívás mindig akkor volt nagy, amikor nagyszerű edzők nagyszerű tanítványokkal nagyszerű körülmények között minőségi munkát tudtak végezni. Ha a háromlábú szék valamelyik lába hiányzik, akkor fölborulunk.” Miközben a tanítványok Pézsa Tibortól tanulnak, a vívóakadémián dolgozó három további edző is figyeli a mestert. „Annak idején én is így néztem Szűcs Jánost, aki egyszer közölte: semmi baj, majd csak megtanulunk vívni. S ezt akkor mondta, amikor már rég olimpiai bajnok voltam. Ez a szakmai alázat kellene jellemezze az edzőket, hiszen mindig van mit tanulni. Én sem attól lettem jó mester, mert olimpiai és világbajnok vagyok, hanem mert kitanultam a szakmát.”