Csúcsformában

Vezéregyéniség lett a korábban kevésbé kiegyensúlyozott Ecseki Nándorból. Egyesben és párosban is nyert. Nem véletlenül bízta rá az első meccseket a mester, Bátorfi Zoltán a lengyel nemzetközi viadal csapatversenyében.

Jegesy András Ecseki Nándor a legjobb magyarnak bizonyult a lengyel nemzetközi versenyen, a teljesítménye mindenki figyelmét felkeltette Władysławowóban. – Gratulálok a lengyelországi sikereidhez. – Köszönöm szépen, s talán én is kimondhatom, hogy elégedett vagyok magammal. Életem eddigi legjobbját nyújtottam. Egyesben a nyolc közé jutás volt a minimum cél, aztán amikor a negyeddöntőben a cseh David Reitspiest, az európai elsőt sikerült megvernem, már elhittem, hogy valami nagy is sikerülhet. – Két japánt vertél az elődöntőben és a fináléban.

– Igaz, hogy ez nem az A csapatuk volt, szóval nem a legjobbak, de kemény ellenfelek. Irreális volt, hogy mindkettőt mögém rangsorolták, ez azért van, mert nem indulnak sok versenyen, és kevés ranglistapontot szereztek. Szerencsére, jól ment a játék ellenük is. – A döntőben a második szettet 7-10-ről fordítottad meg. Az első játszmalabdát erős fonák pörgetéssel alig a háló mögé helyezted, és utána is vállaltál néhány kockázatos ütést... – Az önbizalmam a helyén volt, ilyenkor meg kell próbálni mindent, és ez most be is jött. Éreztem, hogy a közönség is velem van, ami további motivációt adott, meg mondta Zoltán is (Bátorfi – A szerk.), hogy a japán kapitány is odament hozzá gratulálni, illetve nekem is többen mondták, hogy jól játszottam. – Aztán a páros miatt is lehetett gratulálni, mondjuk első kiemeltként nem is lehetett más a cél, mint a győzelem, nem igaz? – Igen, Ádámmal (Szudival - A szerk.) már a verseny előtt arról beszéltük, hogy jó esélyünk van nyerni. Egész nap ment a játék. Bevallom, a döntő meglepően simán alakult, kicsit nehezebb meccsre számítottunk, aztán simán nyertünk, 3-0-ra. – Ilyen előzmények után csalódás a csapatban szerzett ezüstérem? – Elég csalódottak voltunk. Az elődöntő után örültünk, hogy nem a japánokkal játszunk a döntőben, talán kicsit el is bíztuk magunkat. Persze gondoltunk rá: ha a fehéroroszok verték őket, akkor biztosan jó formában vannak. Egyszerűen eksztázisban játszottak, de szerintem még egyszer nem fognak, ezzel együtt természetesen gratuláltunk nekik, jobbak voltak. – Ez volt a második versenyetek Bátorfi Zoltán kapitánnyal. Milyen vele dolgozni?

– Nagyon jó! Tényleg a legjobbakat mondhatom róla, sokat edzünk, három-három és félórás tréningeket tart, a kondiedzést is beleértve. Elkezdtük javítani a játékomat, már abban az értelemben, hogy Zoltán szerint többet vállalhatnék fonákkal. Ezen a versenyen már alkalmaztam is, úgy tűnik, jól. Mindenkire odafigyel, ami azt jelenti, hogy mindennap beszél telefonon velünk, játékosokkal, érdeklődik, hogy vagyunk. – Tehát Zoltánnak a lelkiállapot is fontos. – Igen, sőt, két hete elkezdtünk Ádámmal sportpszichológushoz járni, ami máris sokat segített. Nyugodtabb tudtam maradni az asztalnál, mint korábban. Az Európa-bajnokságig heti egy-két alkalommal járunk a dokihoz. – Addig még van bő egy hónap, mivel töltöd addig az idődet? – A következő két hétben egyáltalán nem pingpongozom, most a sulira koncentrálok, van egy-két tárgy, amelyikben jegyet kell még szereznem a bizonyítványhoz, aztán a jövő hét már laza lesz, iskolai sportnapok. Igyekszem pihenni, a barátnőmmel töltöm az időt, és június 16-tól Kecskeméten kezdjük az edzéseket a válogatottal, aztán az Ormai-csarnokban folytatjuk. – Nézed a focivébét? – Ha időm engedi, mindenképpen. A portugáloknak szorítok, már 2006 óta ők a kedvenceim. Nemcsak Cristiano Ronaldo miatt, de őt is nagyon szeretem. – Fociznál vagy pingpongoznál vele? – Pingpong. Inkább én verjem meg őt, mint ő engem!