Túl a csodán

Ismét az elitben lesz a magyar kosárlabda – mutat rá az U17-es leányválogatott csehországi korosztályos világbajnokságon szerzett bronzérmének jelentőségére az együttes szövetségi edzője, Mészárosné Kovács Andrea.

reb A magyar kosárlabdázás történelemkönyvébe aranybetűkkel kívánkozik, amit az U17-es leányválogatott véghezvitt a csehországi korosztályos-világbajnokságon. Mészárosné Kovács Andrea  csapata a csoportban hosszabbításos mérkőzésen verte Kanadát és Csehországot, majd Dél-Koreát is legyőzte. A kieséses szakaszban előbb könnyedén lépett át Egyiptomon, majd nehezebben Japánon. Az elődöntőben a korosztály világbajnoka, az Egyesült Államok útját állta a parádés menetelésnek, de a bronzmeccsen újabb csehek elleni sikerrel tették teljessé a tündérmesét. .

– A világbajnoki felvezetőnkben arról beszélt, a nyolc közé jutás a realitás, a lányok éremálmai túl merészek. Ehhez képest világbajnoki bronzhoz gratulálhatunk. – Én még akkor is erős túlzásnak éreztem ezt, amikor a negyeddöntőre készültünk. Persze, biztosan máshogy élik meg a meccsünket azok, akik kívülről látják azt, maguk a játékosok vagy a stáb tagjai. Lehet, hogy másként látszott, de talán egyet leszámítva végig nehéz mérkőzéseket játszottunk. Az első két találkozót nem is kezelte helyén a többség, pedig bravúr volt a javából. A csapat megmutatta a valódi erejét. – Ennek köszönhetően valamivel könnyebb ágra is került. – Igen, a harmadik csoportmeccsnek Dél-Korea ellen már nem is volt valódi tétje. Éppen ezért előre megbeszéltük, ki mennyit játszhat, akár nyerünk, akár kikapunk. Aztán a nyolcaddöntőben, Egyiptom ellen tényleg nem volt nehéz dolgunk, viszont előtte és utána nagyon meg kellett küzdeni a sikerért. – De mégis, mikor hitte el maga a stáb is, hogy ebből dobogó lehet? – Amikor a négy közé jutottunk. A csapatkapitányunk is kimondta, és a kollégákkal mi is úgy éreztük, nem mehetünk haza érem nélkül. Féltünk, hogy a bronzmeccsen a csehek hazai pályán túl nagy támogatást kapnak, de nagyon korrekt volt a játékvezetés. – Ugorjunk vissza az Egyesült Államok elleni elődöntőre. Feltételezem, nem feltett kézzel mentek fel a pályára. – A maximumra törekedtünk, de komolyan, néha szó szerint sajnáltam a játékosaimat, amikor két tengerentúli mellett lepattanóért ugrottak. Gyorsabbak nem voltak, de erősebbek igen, elképesztőek a fizikai adottságaik. A lányok így is szereztek lepattanót, csakhogy sokkal nagyobb erőfeszítéssel, így hamar elfáradtak. Igazából csak idő kérdése volt, mikor őrlik fel az erőnket. Ez az időszak nagyjából a harmadik negyed közepén érkezett el. Mégis azt mondom, ha jobb volna a magyar passzkultúra, és több ilyen meccset játszanánk, nem lenne elérhetetlen legyőzni az amerikaiakat sem. Kuttor Enikő kérdezte a meccs előtt, ha ez is, az is a javukra szól, mi mégis miben vagyunk jobbak? Fejben, válaszoltam én. Fantáziadúsabbnak tartam az európai kosárlabdát.

FIBA-rules A cseh szervezők mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék a magyar válogatott dolgát. A többi csapat igényes szállásával ellentétben korábbi pártháznak tetsző, nem éppen kényelmes szállóban helyezték el őket Klatovyban, ahol napokig melegítőben aludtak a lányok, annyira hideg volt. A Plzeňbe utazásuk napján reggel nyolcig el kellett hagyniuk a hotelt, ám a másik városban csak háromkor vehették át a szobák kulcsát, így váróban „csöveztek” és edzettek. Az egyik helyen az volt a szabály, egyféle húsból csak egy szeletet ehetett a sportoló, de kétféléből egyet-egyet szedhetett tányérjára. Az ilyen és egyéb szervezésbeli furcsaságokra válaszként a „FIBA-rules” varázsszót kapták… (a nemzetközi szövetség nevének rövidítése a FIBA.)

–  Amelynek élvonalában már a magyar válogatott is ott van. Mi kellett a sikerhez? –  Az elmúlt években rengeteget fejlődtünk. Tavaly, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon még nagyon megvertek minket a csehek, most pedig kétszer is győztünk ellenük. Elsősorban az a sikerünk titka, hogy valódi csapatként működtünk. Mentálisan hihetetlenül erősek a lányok, ezt mutatta, hogy hátrányból is visszajöttek, hosszabbításban kétszer nyertek. Amikor a csehek tizenöt ponttal elhúztak, senki sem hitte, hogy elment a meccs. Amikor kellett, jött az extra hármas, a betörés, a tempó, a lepattanó. Három éve együtt dolgoznak, egyfelé húznak, ismerik egymást. Ha valami gond van a pályán, nem a hibást, hanem a megoldást keresik. Ez rengeteget számít.

–  Nemcsak csapatként remekeltek, két játékos is bekerült az All Star-ötösbe. Éppen annyi, mint az amerikai válogatottból… –  Kiss Virág extrát nyújtott a csehek ellen, és Dubei Debóra is remekelt. Ugyanakkor Nagy Dorottya legalább annyira megérdemelte volna ezt a kitüntetést. – Hogyan reagáltak az ellenfelek a sikerükre, illetve milyen volt idehaza a fogadtatás? – Kint nagyon figyeltek ránk, gyakorlatilag mindenki gratulált. Ami az itthoniakat illeti, nem tudunk eléggé hálásak lenni az elképesztő támogatásért, amit kaptunk. Ami a közösségi oldalon zajlott, minden képzeletet felülmúlt. Kollégák, edzők, kosárlabdát szeretők biztattak minket folyamatosan, és olyanok is, akik egyébként talán nem is követik a sportágat. A lányok a végére úgy érezték, egyszerűen nem jöhetnek haza érem nélkül. – Milyen jövő állhat a sikerkovácsok előtt? – Eddig is volt lehetőségünk együtt dolgozni, azt gondolom, ezután is lesz. Szerintem válogatott játékosok esetében az már nem kérdés, hogy folytatják-e a játékot. Az sokkal inkább, miként teljesítenek a későbbiekben. A csapat döntő többsége büszke arra, hogy válogatott lehet. Azt gondolom, a női szövetségi kapitány, Farkas Sándor partner a fiatalok szerepeltetésében. Plzeňben már ott volt velünk, látta, mennyire elszántak a lányok. – Mit jelent ez a siker abban a sportágban, amelyben a közelmúlt nem nevezhető túl félnyesnek idehaza? – Azt, hogy igenis vannak játékosok, akik ilyen kiemelkedő teljesítményre képesek. És edzők is, akik kinevelik őket. A legfontosabb pedig: ismét lesz magyar kosárlabda az elitben.

Friss hír A világbajnokság után derült ki, hogy a hazai rendezésű, debreceni U16-os Európa-bajnokságon nem szerepel Kiss Virág, ugyanis júliusban mandulaműtét vár rá.