Péni István nagyon örül, hogy sikerült bronzérmet szereznie Nandzsingban, de már az jár a fejében, hogyan vághatna vissza a második helyről őt leszorító örménynek a világbajnokságon. Telefoninterjú Kínából.
Nagy-Pál Tamás Péni István (címlapfotó: MOB) éremért ment Nandzsingba, és azzal is térhet haza egy hét múlva. A tizenhét éves sportlövő ugyanis a dobogó legalsó fokára állhatott fel az ifjúsági olimpián tíz méteres légpuskában. Bár úgy volt, hogy Kissné Orosz Edit tanítványa hazai versenyzővel vívhat külön csatát, örmény ellenfele meglepetést okozott. Az olimpiai faluban érte utol az utánpótlássport.hu az újdonsült bronzérmest.
Péni István2– Az olimpia előtt arról volt szó, hogy a felnőtt-világranglistát vezető Haoran Yanggal vívhatsz külön csatát. Erre Hracsik Babajan belerondított a képbe…– Nem számítottam rá, hogy ennyire jól lőhet. De remek napja volt, és a formája a döntőre is kitartott. Kevésen múlott az ezüst, kicsi volt köztünk a különbség.
– Azért a bronznak is tudsz örülni?– Még mennyire! Nem teljesen sikerült felfognom, de azért fokozatosan tudatosul bennem, hogy mit is jelent. Nagyon boldog vagyok, fantasztikus érzés.
– Meddig hittél abban, hogy akár az arany is meglehet?– Kicsit nehezen indult az alapverseny, de a huszadik kör után lőttem két tízest, és onnantól már egyre nagyobbak jöttek. A végére világszintű eredmény lett belőle. Ekkor még úgy gondoltam, meglehet. A döntőben aztán eléggé izgultam, nem sikerült úgy koncentrálnom, ahogy szoktam. Tudtam, hogy a kínai innen már megcsinálja. Egy évvel idősebb, vagyis rutinosabb nálam. Remélem, idővel sikerül a különbséget eltüntetni.
– Minek volt köszönhető az izgalom? Hiszen szerepeltél már rangos tornák döntőjében…– De nem olimpián! Ráadásul mindenki érmet várt tőlem, nem mellesleg, én is saját magamtól, ami plusz teher volt. Szép lassan biztosan hozzászokom ehhez is.
– Azért akkora problémát mégsem okozott, hiszen mégiscsak hoztad azt a bizonyos érmet.– Igen, emiatt is nagyon örülök. Az volt a taktikám, hogy a rengeteg munkára gondoltam, amit beletettem a felkészülésbe. És közben mindent kizártam: nem a verseny, hanem csak a következő lövés járt a fejemben. Így sikerült megnyugodni.
Péni István1– Az új szabály, vagyis hogy nulláról kezdtétek a döntőt, befolyásolt bármit is?– A régi szerint is ugyanezt a helyezést érem volna el, úgyhogy nálunk jól sült el a dolog. Tegnapelőtt volt olyan szám, ahol az alapversenyben nyolcadik sportlövő szerezte meg az aranyérmet, a győztesből pedig hetedik lett. Az nem volt túl igazságos.
– Az legyen az ő baja. Te most már ünnepelhetsz!– Ma még nem nagyon. Egyrészt fáradtak vagyunk, másrészt azért holnap még jön a csapatverseny. Igaz, azt már inkább játéknak fogom fel, ahol oldott hangulatban ismerkedhetek a többiekkel. Esélyünk sem lesz sok, mert a harmadik leggyengébb lányt kaptam meg párnak.
– Még egy hetet töltesz el Nandzsingban. Lehet unatkozni az olimpiai faluban?– Még véletlenül sem. Olyan, mintha fesztiválon lennék. Folyamatosan zajlik az élet. De szeretnék várost is nézni, és minél több barátot szerezni. Nem utolsó sorban pedig ahány magyar érdekeltségű versenyre csak tudok, kimegyek és szurkolok a többieknek.
– A következő nagy cél is ott van már a fejedben?– Ahogy hazajöttem, megkezdem a kőkemény felkészülést a vébére. Szeptemberben utazunk Spanyolországba. Huszonegy évesek között versenyzem, a döntőbe jutás a minimális cél, de remélem, hogy akár két érmet is szerezhetek, hiszen ötven méteren is puskát fogok. Ja, és persze ott lesz az örmény is. Vissza kell vágnom neki!
