Elengedni, tiszta szívvel

A Diósgyőri Kajak-Kenu Clubot „másfél” élversenyzője hagyja el, vagy készül elhagyni. A kenuszakágat tíz-tizenegy év újjáélesztő elnök és edző, Slisz Béla nem bánkódik, hiszen minőségi utánpótlás-nevelés zajlik az egyre épülő és szépülő vízitelepen.

reb A sportág idei eredményességi rangsorában az előkelő 13. helyre „siklott fel” a Diósgyőri Kajak-Kenu Club. Az elmúlt napokban, hetekben mégsem a szép teljesítménnyel került a hírekbe, hanem azzal, hogy élversenyzője, Bodonyi András Szegeden készül tovább, míg az ifjúsági maratoni világbajnoki bronzérmes Koleszár Mátyás szinte már a Budapesti Honvéd versenyzője.

A klub elnöke, többek között a korábbi Bodonyi, Viola Viktor sikerpáros edzője, Slisz Béla teljesen természetesnek látja a történéseket: – Persze nem örültem, amikor András megkeresett, hogy kipróbálná magát Vajda Attilával Szegeden. Ugyanakkor igazán jó a kapcsolatunk, vagyis: miért állnék az útjába, ha úgy érzi, hogy ez a fejlődését szolgálja? A kezdetektől, tizenkét éve foglalkozom vele, és amikor elköltözött, azt mondta, mindig én maradok az edzője. Meglátjuk, mit tanul, visszaút van, ráadásul gyakran beszélünk. Igaz, arról sosem kérdezem, mit, hogyan edzenek, mert azt etikátlannak tartanám. Nem akarok ugyanabban a konyhában főzni, mint Vécsi Viktor, mindegyikünknek megvannak a maga módszerei. A sikerességükhöz kétség sem fér: a Bodonyi, Viola Viktor páros többszörös maratoni világbajnok. Ráadásul a Szegedre távozó fiatal ezer szállal kötődik a klubhoz, épp ezért a váltás nem merült fel, továbbra is a diósgyőriek kenusa.

Viola Viktor most kvázi magára maradt, ám edzőpartnerből így sincs hiány: a klub kajakosaival közösen készül, ráadásul más, kisebb egyesületekkel egyeztettek, ahol ugyancsak egy-két kiemelkedő versenyző van, így már tervezik a közös edzéseket.

Teljesen más a helyzet Koleszár Mátyással. Slisz elmondása szerint maga a versenyző, és főleg a szülei kapacitálják a váltást, mert úgy érzik, Miskolcon már nincs megfelelő edzőpartner. Olyannyira előrehaladott az átigazolás, hogy az érettségi előtt álló fiú januártól már magántanuló, és a Budapestre költözést szervezi a család. Nyilván Koleszár trénerét, Rajnai Sándort sem dobta fel a váltás, de Slisz talán kettejük – s ha úgy tetszik, bármelyik sportág bármelyik nevelőedzőjének – nevében mondja a következőket: – Az a lényeg, hogy tiszta szívvel kell elengedni őket. Nyilván benne van mindenkiben a törekvés, hogy ő juttassa el olimpiára, világbajnokságra a saját nevelésű sportolóját, de önzés lenne lebeszélni azt, aki új helyre, új impulzusra vágyik. Szerintem jól kezeljük a helyzetet, hiszen senkitől sem haraggal válunk el. És persze nem is végleg. Sok példát tudnék idézni arra, hogy a korábban távozók vagy a sportágat valamiért befejezők be-benéznek hozzánk. Jelenleg öt edző nagyjából nyolcvan-kilencven fiatallal foglalkozik a magát elsősorban nevelőegyesületként meghatározó klubban. A januári létszámfeltöltéskor mindenképpen száz fölé vinnék ezt a számot, bár a szakember tisztában van vele, hogy minden ilyen alkalommal nagy fába vágják a fejszéjüket. Más sportágak már öt-hat évesen elviszik a gyerekeket, és a többséget nehéz kimozdítani a számítógép elől. Igaz, csábító lehet szülőnek és gyermeknek egyaránt, hogy jelentős beruházások történtek a klub telepén. A minőségi hajópark mellett a szövetségen keresztül juttatott állami támogatásból – összesen több mint húsz millió forintból – megszépültek az épületek, felújították a vizesblokkokat, a hajógarázst. Bővítik a torna- és konditermet, és folyamatban van a pihenőszoba kialakítása is, amely versenyzőknek és túrázóknak egyaránt ideális lesz. Egyre inkább adott minden a bajnokneveléshez.