Ecseki Nándor a harmadik helyen végzett a Generációk Csatáján, miután az elődöntőben 4-1-re kikapott Zoltán Zoltántól. A legjobb tizenhat között négy ifjúsági korú versenyző is szerepelt, a nyolc között Ecseki Majoros Bencével mérkőzött.
Pusztai Viola Már pénteken hatalmas volt az érdeklődés a Generációk Csatája férfiversenye iránt, így nem csoda, hogy szombaton, a viadal kieséses szakaszára dugig megtelt a nézőtér. A csoportkörből négy ifjúsági korú játékos is a legjobb tizenhat közé jutott: Majoros Bence és Szudi Ádám az első, míg Ecseki Nándor és Sabján Gergely a második helyen végzett csoportjában.
Ecseki Nándor Forrás: Sziltó
A nyolc közé kerülésért az ifjúsági Európa-bajnok Szudi Ádám sima meccsen kapott ki Lindner Ádámtól 4-1-re. Majoros és Sabján egymással mérkőzött, a párharcot az ifjúsági világbajnokságon hetedik helyen végzett csapat tagja nyerte 4-1-re. Mind eközben az egyes asztalon Ecseki klubtársával, a felnőtt-világranglistán top 100-ban szereplő Kosiba Dániellel vívott nagy csatát: a rendkívül szoros meccsen a celldömölkiek tizennyolc éves tehetsége nyert 4-3-ra.
Az elődöntőben összekerült a két ifi: Majoros nagyot küzdött, de sokat rontott, Ecseki pedig élt a lehetőséggel, és 4-2-re legyőzte.
A vesztes így látta:
– Miután az utolsó pillanatban szóltak, így nem volt betervezve a verseny, és sem játékban, sem mentálisan nem készültem rá túl sokat. Ettől függetlenül nagyon jó meccset játszottam Nándival, és nem a játéktudásom miatt, vagy esetleg azért vesztettem, mert ő annyival jobb volt, hanem mert fejben nem voltam ott.
Ecseki az elődöntőben a sokaknak ismeretlen oberwarti Zoltán Zoltánnal játszott, aki ellen nem találta az ellenszert, s bár voltak szép momentumai – amelyeket az ellenfél, sportszerűen, rendre megdicsért –, végül 4-1-re kikapott, így a harmadik helyen végzett.
– Nem játszottam még ellene, csak annyit tudtam róla, hogy elég jó. Már az elején eldőlt minden, egyáltalán nem tudtam fogadni a szerváját, ő viszont az enyémet igen.
Hogy teljes legyen a kép, az egymillió forintos összdíjazású Generációk Csatáján elindult az ifjúsági korú Bruckner Máté, a serdülő Molnár István Patrik és az újonc András Csaba is, akik egyaránt negyedik helyen végeztek a csoportjukban.
A döntőt – amelyet Jakab János Zoltán Zoltánnal játszik – a Generációk Csatája-gála keretében később rendezik.