2014-ben új útra lépett a magyar asztalitenisz, amelynek még csak az elején jár, de a szövetség elképzelései hosszú távúak. Elsősorban az utánpótlás-nevelésben látja a siker titkát, így cél a bázis növelése, többek között az iskolai program révén. Hogy vannak tehetségek, azt a világversenyek bizonyítják.
Pusztai Viola A megújulás éve – így jellemezhetjük 2014-et az asztaliteniszben. Nátrán Roland, a szövetség elnöke az évzáró sajtótájékoztatón elmondta: a májusi tisztújító közgyűlés óta régen látott egység jellemzi a sportágat, és a szövetségnek sem tartozása, sem likviditási problémái nincsenek.
Pósfai Gábor szakmai alelnök kiemelte, hogy hosszú távon kell gondolkodniuk, éppen ezért rendkívüli figyelmet fordítanak az utánpótlás-nevelésre, illetve a sportágfejlesztésre. Az elsődleges cél a bázis növelése és a megfelelő körülmények megteremtése.
– Az előző évhez képest nagy előrelépésnek tartom, hogy huszonhárom általános iskolában indult el az iskolai program. Ez más sportágakhoz képest kicsit speciális, mindenképpen kértük, hogy legyen helyben pingpongegyesület, amely rá tud csatlakozni az adott iskola fejlesztési programjára. Eszközöket és bértámogatást adtunk, mindenképpen nagy előrelépés, hogy 6-9 éves korban el tudnak kezdeni pingpongozni a gyerekek.
Ecseki Nándor és Szudi Ádám
A kormány az év második felében 43 millió forintról 76 millióra emelte meg az asztalitenisznek, mint az egyik kiemelt sportágnak járó állami támogatást. A szövetség az idén 100 millió forintot fordított létesítményfejlesztésre, továbbá az utánpótlás-versenyek rendezéséhez is pénzügyi támogatást nyújtott. A sportágfejlesztési programokon keresztül a legsikeresebb egyesületek is részesültek támogatásban, illetve a feltörekvő újak is pályázhattak különböző összegekre.
Ami az eredményességet illeti: az előző évhez képest több és fényesebb érmet gyűjtöttek a serdülők és az ifjúságiak a Riva del Gardában rendezett Európa-bajnokságon. Míg 2013-ban egy arany (Lakatos Tamás, Szudi Ádám ifjúsági fiúpáros) és egy bronzérem (Katszjarina Barovok, Szudi Ádám ifjúsági vegyespáros) volt a mérleg, addig 2014-ben a Szudi Ádám, Ecseki Nándor ifjúsági fiú páros arany-, az Ecseki, Bálint Bernadett (román színekben) ifi vegyes páros ezüst-, míg a serdülő leánycsapat (Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Harasztovich Fanni, Nagypál Márta) bronzérmes lett. Slusszpoénként az év végi sanghaji ifjúsági világbajnokságon az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, Majoros Bence, Bruckner Máté alkotta fiúcsapat a hetedik helyen végzett, ami azért nagy szó, mert csupán két európai gárda előzte meg, a helyosztón pedig megverte Hongkongot.
– Az Eb-n negyvenhat ország több mint ötszázötven versenyzője indult, ilyen mezőnyben három érmet nyerni hatalmas eredmény. Azt látni kell, hogy nagyon vékony jégen táncolunk, a következő években lehet, hogy nem lesz ennyi sikerben részünk, de a most indított programok pontosan azt a célt szolgálják, hogy, mondjuk, öt-tíz év múlva folyamatosan szállítsa az utánpótlás az ilyen eredményeket.
Amellett, hogy a fiatalok a nemzetközi és a hazai viadalokon is rendre megcsillogtatták tehetségüket, Imre Leila és Szudi Ádám a nandzsingi ifjúsági olimpián is részt vett. Egyesben mindketten a tizenkilencedik helyen végeztek, vegyes csapatban a tizenhetedikek lettek.
Az évben több változás történt az utánpótlás szövetségi kapitányok személyében is. Bátorfi Zoltán márciusban vette át az ifjúsági fiúk irányítását Pázsy Ferenctől, aki attól kezdve kizárólag a felnőttek vezetőedzője lett. Bár az elnökség is elismerését fejezte ki az Eb-n elért eredményekért, ezzel együtt augusztusban úgy döntött: nem hosszabbítja meg Szappanos Csaba ifjúsági leánykapitány lejáró szerződését, miként a serdülő leányokat irányító Bárány Zsolt, Szöllősi Péter kettősét sem. Helyüket Muskó Péter, illetve Fazekas Mária vette át, akikről Pósfai Gábor honlapunknak még korábban elmondta: szakmailag és emberileg egyaránt megfelelő jelöltekre esett a választás.