A szegedi Squash Club fallabda-, illetve tollaslabda-szakosztályában tudatos utánpótlás-nevelés folyik. A fiatalokat azonban nemcsak az eredményes sportkarrierre, hanem az életre is felkészítik az edzők, a klub vezetői.
Pusztai Viola Családias hangulat fogadott minket a szegedi Tisza Tollas SE és a Tisza Squash SE otthonában, a szegedi Squash Club Szabadidőközpontban, amely 1993-ban nyitotta meg a kapuit a fallabdázni vágyók előtt. Az épület azóta természetesen rengeteget változott, újabb és újabb termekkel bővült, amiatt is kacskaringós a folyosórendszere.
Az alsó szinten a squashpályák, illetve a wellnessrészleg található, egy emelettel feljebb a konditerem, a tollaslabdázók pedig a padlástérben kialakított pályákon edzenek. Pápai Miklóstól, a Squash Club ügyvezetőjétől megtudjuk, hogy házon belül „mini Tatának” hívják a klubot, hiszen étterem és szálláshely is rendelkezésre áll. A tollaspálya például átalakítható vívópásttá is, így korábban a vívóválogatott is edzőtáborozott Szegeden, sőt, labdarúgócsapatot is láttak már vendégül.
‒ Fantasztikusan jó hely, imádok itt lenni, igyekeztem olyan környezetet teremteni, hogy az amatőrök és az élsportolók is élvezzék ‒ mondja a korábbi válogatott jégkorongozó. ‒ Minden adott, hogy a kisgyermekből, a tinédzserből jó sportoló legyen. Bízom benne, hogy a jövőben is rengeteg gyereket tudunk felnevelni.
A szegedi tollaslabdázók edzés közben
Merthogy mindkét szakosztály utánpótlás-nevelő műhelyként funkcionál már a kezdetektől fogva. Az első fallabdázó fecskék 1999-ben lépték át az épület küszöbét. Akkor az egyesület vezetősége azt a célt fogalmazta meg, hogy a náluk sportoló gyerekekből igazi csapatot faragjanak, illetve a gyerekek és a szüleik között is baráti viszony alakuljon ki.
‒ Ezt a célt elértük, hiszen a gyerekek közül, akik nálunk ismerkedtek meg a sportággal, ma már többen felnőtt magyar bajnoknak mondhatják magukat. Sőt, többen is tagjai a Bajnokok Ligájában hetedik helyet szerző férficsapatunknak. De nemcsak arra törekedünk, hogy a sportban sikereket érjenek el, hanem arra is ösztökéljük őket, hogy fontosnak tartsák a tanulást. Ennek megfelelően a magyar bajnok squashegyüttesünk minden tagja egyetemista, és beszél idegen nyelveket.
A kitaposott utat járják a tollaslabdában is. A sportág hat éve van jelen a szegedi klub életében, azok a gyerekek, akik akkor kezdtek, ma már tinédzserek, és többen a korosztályos válogatott tagjai. Közülük is kiemelkedik Sándorházi Vivien, aki a magyar tollaslabdázás első érmét nyerte a kazanyi U15-ös Európa-bajnokságon, miután felállhatott a dobogó második fokára.
A klubban mintegy száz gyerek sportol, a számuk évről évre nő, a tollaslabda pedig egyre népszerűbb a körükben. Ráadásul remek kezekben vannak, hiszen versenyzőként a világ élvonalába tartozó, indonéz edzőktől, Didi Purwantótól és Dian Ayu Mayasaritól leshetik el a sportág csínját-bínját.
‒ A két indonéz edző szerződtetése a szerencsés véletlennek köszönhető. Mi edzőket kerestünk, s bár nekik akkor volt munkájuk, örültek a lehetőségnek, hogy közösen dolgozhatnak. Szeretnek Magyarországon élni, tanulnak magyarul, illetve a magyar konyha specialitásait is igyekeznek elsajátítani. Amikor idekerültek, az volt az első kérdésük: mennyit edzenek a gyerekek naponta? Mondtuk, hogy egyszer, ők meg, hogy három edzést szeretnének. Nehezen értették meg, hogy a fiatalok délelőtt iskolában vannak, és amellett ezt nehéz megoldani. A kiemelt versenyzők jelenleg heti nyolc-kilenc tréningen vesznek részt, ez úgy oldható meg, hogy már reggel hatkor a teremben vannak, illetve hétvégeken is. A szülők közül természetesen nem mindenki örül, hogy a gyerek álmos, és földrajzórán tér nyugovóra, de bele kell törődniük, ha a gyermek eredményeket akar elérni.
Az edzések intenzitása is más, mint amilyet a játékosok korábban megszoktak, s a fiatalok nem is titkolják, bizony egy-egy, néhány perces gyakorlat után úgy fekszenek ki a pályára, mintha egyórás tréningen vettek volna részt. Azt is elmondják, hogy amióta az indonéz edzők foglalkoznak velük, olyan ütésfajtákat tanultak, amelyeket korábban nem ismertek.
‒ Aranyat érő edzőpáros, és nemcsak amiatt, mert nagyon hasznos meglátásaik vannak a pályán, hanem azon kívül is remek emberek. Olyan értékeket képviselnek, amelyek a fiatalok jellemfejlődését szolgálják. Nagyon ügyelnek arra, hogy ne csak a sport legyen jelen az életükben, hanem felnőttként értékes tagjai legyenek a társadalomnak.
