Az utánpótlás-nevelés egységes, sok lépcsőből álló, hosszú folyamat, amelyben az edző nem sajátíthatja ki a céljai érdekeiben a gyerekeket – vallja Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója. A BEK-győztes tréner hisz abban, hogy az elkészülő egységes nevelési koncepció alapján idővel változhat az utánpótlásban túlzottan eredménycentrikus felfogás. És nemcsak a kézilabdában.
reb Manapság a legtöbb sportvezető, edző arról beszél, hogy fiatal korban még nem az eredmény a fontos. Mégis, járjunk akármilyen eseményen, tornán, ha nem is számolják az eredményt, kizárt, hogy a kis játékos, a szülő és a tréner ne tudná pontosan, mennyi az állás.
Zsiga Gyula azt vallja: az eredmény hajszolása nem mehet a képzés rovására.
A szakember blogjának szinte minden második cikke arról szól, mennyire káros a gyerekekre nézve a túlzott eredménykényszer. A korábbi BEK-győztes tréner január óta a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, így mostantól már a legmagasabb szinten is igyekszik változást elérni.
zsiga_gyula
„Ha nem is az eredménykényszer a sikeres utánpótlás-nevelés legnagyobb gátja,
kétségtelenül nagy problémát jelent – jegyzi meg a szakember. – Legyen gyerek vagy felnőtt, minden sportoló életében vannak külső és belső elvárások is, amelyeknek meg akar felelni. Nem szabad azonban megengedni, hogy a túlversenyeztetés a képzéstől vegye el az időt. A mérkőzés vagy a siker csupán eszköz lehet a sportoló, esetünkben a kézilabdázó nevelésében, nem pedig maga a cél. Bűn a gyerekekből mini felnőtteket csinálni, és az alapján meghatározni őket, hogy ha nyersz, jó vagy, ha nem, akkor meg gyenge.”
Aki járt már gyerekmeccsen, biztosan látott elrettentő jeleneteket, amikor az edzők – és szülők! – megengedhetetlen módon viselkednek a kicsikkel.
„Egyszerű dolgokra gondolok – magyarázza Zsiga. – Nem lehet olyat elvárni a gyerektől, amit nem tanítottak meg neki. Arra utasítják, hogy nézzen jobbra, s passzoljon balra, a gyerek pedig nemhogy végrehajtani nem tudja, meg sem érti a feladatot, mert szó sem volt arról az edzésen.”
Zsiga elmondása szerint az elmúlt hónapokban jó néhány klubvezetővel beszélt, és a tőlük hallottak alapján nem tartja reálisnak számos nevelőedző azon védekezését, hogy elsősorban az eredmények alapján minősítik őket.
„Általánosságban kijelenthető, hogy az egyesületek irányítói nem várják el az utánpótlásedzőiktől, hogy a csapatukkal első három között végezzenek a korosztályos bajnokságban. Hogy mást ne mondjak: a legnevesebb hazai klubok egyike azért bontott szerződést a korábbi, ugyancsak neves, akkor már utánpótlástrénerként dolgozó játékosával, mert az nem értette meg, miért nem fontos az eredmény az utánpótlásban.”
A szakmai igazgató szerint 14 éves kor alatt semmi értelme a sikerek hajszolásának.
„A szememben az utánpótlás-nevelés igazi fokmérője az, hogy hány játékosból válik élvonalbeli, akár válogatott kézilabdázó. Persze sok edző nem látja összefüggéseiben, folyamatában a képzést, hanem arra az időszakra összpontosít, amikor a gyerekkel dolgozik, s azt akarja, hogy akkor érjen el mindent. Mindeközben elfelejti, hogy a fiatal nem az ő sikereinek az eszköze. Óriási a szakemberek felelőssége az utánpótlás-nevelésben.”
S hogy miként lehet változtatni a helyzeten?
„Amióta a szövetség szakmai igazgatója vagyok, azt tartom a legfontosabb feladatomnak, hogy egységes koncepciót alakítsunk ki, amelynek szellemében az edzők dolgozhatnak. Az a célunk, hogy A- és B-licences, azaz EHF mesteredzői és szakedzői képzettségű trénerek végezzék a munkát az utánpótlásban. Fontos, hogy erkölcsileg és anyagilag is megbecsüljük őket.”
A kézilabdások nemcsak a felnőtt-trénereket, hanem a nevelőedzőket is hangsúlyosabban támogatnák.
„A tervek szerint a szövetség már a következő évadtól forrást különít el arra, hogy az élvonalban szereplő játékosok után a nevelőedzőiknek is pénzt juttasson. A nevelőegyesületeknek jelenleg is kell nevelési költségtérítést fizetni, de az nem elég jelentős összeg. Pedig óriási munkát végeznek azok az edzők, akik hat-nyolcéves kortól tizennégy éves korig foglalkoznak a kicsikkel. Ők szerettetik meg velük a kézilabdát, s adják át a gyerekeket a nagyobb egyesületeknek.”
A szakember optimista, és bízik abban, hogy idővel változik az eredményt hajszoló felfogás.
„Amikor évekkel ezelőtt hangoztatni kezdtem a gondolataimat, szinte a nulláról indultam. Az azóta eltelt időszakban érzékeltem némi változást, és bízom benne, hogy szakmai igazgatóként a megfelelő apparátussal és háttérrel érdemi fejlődés érhetek el. Tisztában vagyok azonban azzal, hogy miként maga az utánpótlás-nevelés is hosszú folyamat, a szemléletváltás sem egyik pillanatról a másikra következik be.”
Fiatalokat a felnőttmeccsekre
Beszélgetésünk közben Zsiga Gyula arról is beszélt, hogy a következő évadtól minden hazai felnőttbajnokin szerepeltetni kell fiatal játékosokat. Kötelező lesz a férfiaknál 23, a nőknél 21 év alatti kézilabdázókat beírni a jegyzőkönyv 15-16. helyére. Amennyiben a klub nem nevez fiatalt, a két rubrika kényszerűen üresen marad.
