Segítség, felnőttem!

Mi lesz, ha a gyerek mégsem lesz bajnok? – szülők sokasága teszi fel a kérdést, amikor csemetéje a versenysportban szeretne boldogulni. A csúcsra ugyanis csak kevesen érnek fel, és nem feltétlenül azért, mert a többiek alkalmatlanok. Az okosabb szülők ezért időben gondoskodnak a B-tervről. De vajon mikor morzsolódik le a legtöbb fiatal? S tehetünk-e ellene bármit is?

Munkatársainktól Ahány sportág, annyi korosztályváltás. Az utánpótláskorú sportoló legnagyobb réme, hogy amikor kiöregszik egy korosztályból, még nem érett a következőre. Ráadásul a kötelező felsőbb „osztályba” lépés gyakran a fiatalok életének másik fontos állomásával, az iskolaváltással is egybe esik. Köpf Károly, a Magyar Edzők Társasága titkára, a legtöbb tapasztalattal büszkélkedő hazai sportvezetők egyike. Úgy véli, a szülőknek és az edzőknek egyaránt figyelniük kell a törésvonalakra. „Minden sportágban törvényszerűen eljönnek a nehéz pillanatok, csak nem feltétlenül ugyanakkor. Amelyikben korán kell kezdeni az edzéseket – mint például a tornában –, ott a versenyzők hamar szembesülhetnek a telítettség érzésével. Tíz-tizenegy esztendős gyerekeknek egyszer csak elegük lesz a sportból, és hátat fordítanak neki. A sikertelenség miatt elveszítik a motivációjukat, felmérik, hogy nem érdemes annyi áldozatot hozniuk.” Az első igazán komoly próba ideje az általános iskolai tanulmányok végén jön el. És ez már kevésbé függ attól, hogy tornászról vagy kézilabdázóról van-e szó. Ha valakinek távolabbi céljai vannak a tanulás terén, az nem engedheti meg magának, hogy „gyenge” gimnáziumba menjen. A jóba viszont felvételizni kell, ott aztán sokat tanulni, s ha a suli nehezebben megy, az edzéseket a legkönnyebb kiiktatni a gyerekek zsúfolt napirendjéből.

Szinte pontosan ugyanehhez a válaszúthoz érkeznek a sportolók négy évvel később, a középiskola befejeztével is. Ráadásul sokkal nagyobb számban, mint tizennégy évesen. Az igazi rosta ugyanis egyetemi felvételi. A versenyzők kisebb hányada képes csak összeegyeztetni felsőfokú tanulmányait a versenysporttal. Persze lehet jó megoldást találni. Amerikában például nagyszerűen működik az egyetemi sport rendszere, így a választás is négy-hat évvel későbbre tolódik. Olyan életkorba, amikor már érettebben és reálisabban lehet dönteni. „A másik lemorzsolódáshoz vezető pillanat, amikor valaki utánpótlás-versenyzőként győzelmet győzelemre halmoz, majd a felnőttek közé kerülve gyengébben produkál. Aki fiatalon megszokja a sikereket, az később nehezebben viseli a kudarcokat. Ha ekkor nem kap kellő biztatást a versenyző, könnyen feladhatja. Óriási a környezet felelőssége, amely támogathatja a hitét vesztett fiatalt” – folytatja a sort Köpf az újabb töréspont felvázolásával. A szakember szerint a fentiekhez hasonlóan fontos probléma a korán vagy későn érő gyerekeké is. Szélsőséges esetekben három-négyévnyi fizikális különbség is lehet azonos korú serdülők között, ami teljesen felboríthatja a valós erőviszonyokat. Sok edző előnyben részesíti a korán érőket, hiszen komoly szakmai munka nélkül, gyors sikereket érhet el velük. „Ma már a tudomány is a segítségünkre lehet ebben a kérdésben, mivel számos tesztelési lehetőség áll a rendelkezésünkre. A személyes edzői tapasztalatom az, hogy a későn érőkből lesznek az igazán jó versenyzők. Úgy gondolom, az edzők képzettségén és helyes szemléletén múlik, hogy kitartsanak az utóbbiak mellett, míg a sikerek végre megérkeznek.”

Gyakran találkozunk olyan fiatal sportolókkal, akik egyik sérülésből a másikba esnek. Rájuk szoktuk mondani: nincs szerencséjük. Pedig az esetek többségében egyszerű hárításról van szó. A sportoló felkészítésében valamilyen komolyabb fel nem tárt gond van, amire szervezete így hívja fel a figyelmet. A legjobb segítség ebben az esetben is a sportpszichológus, akárcsak a már említett motivációvesztések esetén. Köpf Károly szerint az edző, a szülő és az iskola közötti párbeszéd elkerülhetetlen a fiatal sportolók esetében. Nem lehetnek egymás konkurensei, a sportoló gyermek érdekeit szem előtt tartva, egy irányba kell hatniuk. A kulcsszerep azonban itt is az edzőé. Az ő szakképzett irányításával a korcsoportváltások el nem kerülhető problémája is megoldható. LENGYÁK GYÖRGY, az atlétikai szövetség utánpótlás-szakreferense: „Nem is olyan régen eltöröltük a serdülő országos csúcsokat, hogy kikerülhessünk az eredménycentrikusság túl korai bűvöletéből. Az agyonhajtott gyerekek könnyen kiégnek, s hátat fordítanak a sportnak. Semmit sem jelent, ha valaki ifjúságiként még nincs sehol. Juniorként kell feltűnni, és felnőttként eredményesnek lenni. Sokkal nagyobb figyelmet fordítunk a helyes technikára, amely megalapozza a későbbi sikereket. A serdülőválogatott összeállításánál arra is gondoltunk, hogy inkább az idősebbeknek szavazzunk bizalmat, mert az iskolaváltás küszöbén állóknak motivációt adhat a válogatottban elért siker.” PETROVICS KÁLMÁN, a kajak-kenu szövetség sportágfejlesztési bizottságának elnöke: „Az általános iskola végén sok gyerek retteg a választástól, hiszen jó gimnáziumba szeretne kerülni. Ezért valamit el kell engedni, és az szinte mindig a sport. A jó képességű gyerekek négy évvel később újra szembekerülnek a választással, és ilyenkor a legnagyobb a lemorzsolódás. Akik inkább a sportot választanák azoknak a szakmatanulás lehetőségét kellene felkínálni, s olyan felsőfokú képzést előtérbe helyezni, hogy érdemes legyen folytatni a versenyzést. Az utóbbi években mind több sportolói életpályaprogram indult, de még mindig nem elég széles a skála. A szabadidősportba való átlépésben is sok lehetőséget látok. Ahhoz, hogy valóban sportoló nemzetté váljunk, ezt az oldalt is erősíteni kellene, s éppen azokkal, akik a korcsoport. vagy az életpályaváltás miatt lemorzsolódnának.”

ESZTERGÁLYOS PATRIK ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó „Pályafutásom során mindig problémát jelentettek a korosztályváltások. Így volt ez a nankingi ifjúsági olimpia után, s így van most is a felnőttek közé lépéssel. Ezekben az időszakokban nem tudtam a korábbi eredményeimet hozni. Sokkal rutinosabbak az ellenfelek, vívásban ráadásul a nagyoknak jóval kevesebb versenyt rendeznek, mint az utánpótlásnak. A fiatal versenyzőnek nehéz helytállnia a hirtelen megnövekvő konkurencia miatt. Amikor egy sportoló korosztályos világversenyt nyer, egyszeriben túl magas elvárásokkal találja szembe magát.” SZABÓ KÁROLY, a Pénzügyőr SE küzdősportszakosztályának vezetője: „Azért kínálunk a versenyzőinknek példamutató életpályamodellt, mert tudjuk, hogy végül a kilencvennyolc százalékuk nem a sportban találja meg a számítását. Mi pedig nem szeretünk senkit az út szélén hagyni. Ráadásul a közszolgálatban ugyanazok az értékek találhatók meg, mint a birkózószőnyegen, így könnyű velük azonosulni. A küzdősportot űző gyerekek általában nehéz körülmények közül érkeznek, és hajlamosak elkallódni, mi ezt igyekszünk megelőzni. Egyformán törődünk a bajnokainkkal és a nem kiemelkedő versenyzőkkel is, de tény, hogy aki világszínvonalú teljesítményt mutat fel a sportban, az a munkájában is képes lesz ugyanarra. Biztonságot és kiszámíthatóságot kínálunk nekik, s erre sokan vevők, miközben persze azt el kell fogadni: nem mindenki alkalmas az egyenruhás hivatásra.”