1963-ban jött létre Magyarországon az utánpótlás-nevelés egységes rendszere, amely a köznyelvbe sportiskolai rendszerként ment át. A rendszerváltás ugyan megtizedelte, de máig fennáll. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a megváltozott körülmények között is életképes-e.
Lakner Gábor Az úgynevezett sportiskolai rendszer részeként, 1963-ban hozták létre a KSI-t is, mint a magyar utánpótlás-nevelés módszertani központját. Ma a KSI SE önálló egyesületként az egyik legeredményesebb műhely. Szerte az országban több vidéki fellegvárban működik városi sportiskola, de az egyesületekben is megmaradt néhány. Ezekben nem csupán az utánpótlás nevelésével, hanem a versenyeztetésével is foglalkoznak. Így van ez például a borsodi megyeszékhelyen, ahol a nem éppen rövid nevű Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. tizenöt szakosztály működését fogja össze.
Sportiskola 1 Feczko
„Jó tapasztalataink vannak, az érdeklődés egyáltalán nem csökken a sportiskolák iránt. A létszámunk folyamatosan bővül, az elmúlt három évben rendre meghaladja az ezer főt, tehát az újonnan érkezők tudják pótolni a kiöregedőket – mondja az Európa-bajnok birkózó, Deák-Bárdos Mihály, aki szakmai vezetőként dolgozik Miskolcon. – Kétezer-tizennégyben vettük át az irányítást Illyés Miklóssal, így joggal mondhatjuk, hogy a miénk a legerősebb sportiskola, hiszen az az intézmény, amelyet egy volt dzsúdós és egy volt birkózó irányít, csak erős lehet. A tréfát félretéve, azokban a sportágakban oldjuk meg magunk a versenyeztetést, amelyekben Miskolcon nem található felvevő egyesület. Ezt vállalnunk kell, hiszen így tudjuk megtartani a fiatalokat a sportban. Azt gondolom, egyértelműen van jövője ennek a rendszernek, és amennyiben egyszer vége szakad a nagy segítséget jelentő taótámogatásnak, még inkább felértékelődik a sportiskolák szerepe, hiszen az utánpótlás-nevelést akkor sem lehet magára hagyni.”
Debrecenben ugyanakkor alapították meg a sportiskolát, mint a KSI SE-t, 1963-ban. A sportiskola 2006-ban integrálódott a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft- be. Az új szervezeti formának és a sportcentrum által biztosított lehetőségek megfelelő kihasználásának köszönhetően a szakosztályok azóta jobb lehetőségekkel rendelkeznek.
Sportiskola 2 Kozak
„A több mint ötven éves múlt azt jelenti, hogy Debrecenben van hagyománya, jelene és jövője is ennek a rendszernek. Ezt bizonyítja, hogy a létszámunk ezer fő fölött állandósult a folyamatosan megjelenő új sportágak és egyesületek ellenére is – értékeli a helyzetet Makray Balázs stratégiai és sportszakmai igazgató. – A feladatunk az, hogy a helyi egyesületeknek felneveljük azokat a sportolókat, akik később a felnőttek között is képesek helytállni, nemzetközi szinten is. Ehhez szükség van megfelelő szakembergárdára, a hatvan-nyolcvan fős edzői csoportunk jelentős hányada pedagógiai végzettséggel is rendelkezik, ami nagyon fontos a minőségi utánpótlás-nevelésben. Emellett természetesen a bázisunkat is szeretnénk folyamatosan szélesíteni.”
A keleti végeken maradva, Nyíregyházán is hasonló struktúraváltáson esett át a korábbi sportiskola, amely előbb NYÍRSULI, majd Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. néven működik. Az itt nevelkedő fiatalok megtalálhatják számításukat a helyi élsportban is.
„Különálló élsport- és utánpótlássport-igazgatóság működik, az utóbbiban nyolc szakosztályban ezerhatszáz fiatalt képzünk. Az a célunk, hogy a gyerekek közül minél többet integráljunk az élsportolók közé. Lényegében életpályamodellt kínálunk a sportolóinknak, hiszen ha nálunk elkezdik az alapokkal, helyben a legmagasabb szintig is eljuthatnak” – teszi hozzá Kőhalmi Richárd utánpótlás-igazgató.
Nagy ugrással folytassuk a sort Pécsett, ahol a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Vári Attila irányítja vezérigazgatóként a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-t. A cég 2010-ben jött létre, a legendás pécsi TÁSI örököseként, és amellett, hogy tizenöt sportlétesítményt tart fent, tizennégy szakágban ezerötszáz fiatal sportolási lehetőségét biztosítja. A sportvezető kiemeli az állami és az önkormányzati támogatás szerencsés találkozását, ami lehetővé teszi a minőségi munkát.
„Pécsett a legkisebbekkel kezdjük a munkát, már óvodáskorban jelen vagyunk, és az általános iskolában, a gimnáziumban és az egyetemen is végigkísérjük a versenyzőinket. A születéstől a masters korosztályig lehet nálunk sportolni, ez pedig rendkívül fontos. Aki pedig úgy dönt, hogy visszavonul, szívesen látjuk edzőként, sportvezetőként vagy más beosztásban, ugyanis aki a sportpályán helytállt, az a sport más területén is könnyebben boldogul. A legfontosabb célunk az, hogy a nagyszerű körülményekkel élni tudjunk, és nemzetközi szintű sportolókat neveljünk.”
Ez a sportiskolai rendszer kulcsmondata Orendi Mihály szerint is, márpedig a Magyar Olimpia Bizottság alelnöke a sportiskolák bő öt évtizede íródó történetéből négyben aktív szerepet vállalt. Máig szívügyének tekinti a témát, nála szakavatottabb ismerője kevés van.
„Egyetértek a szlogennel, miszerint a sportiskola az élsport utánpótlása és az utánpótlás élsportja. A kilencvenes évek elején, ahogy az egész magyar sportélet, úgy a sportiskolák is nehéz helyzetbe kerültek, és a kétezres években épültek újra igazán a nagy centrumok. Vannak biztató eredmények, de lehet és kell is előrelépni. Nagyon veszélyes, ha a korosztályos sikerek után bárki hátradől, hiszen ez nem a rendszer végcélja, hanem csak köztes állomás. A lényeg, hogy az út végén nemzetközi szinten is eredményes sportolók kerüljenek ki a sportiskolákból, különben a nevelés öncélúvá válik. Épp ezért definiálni kell azt intézmények célját, és ahhoz rendelni a megfelelő, korszerű metódusokat.”
