A nagy cél Los Angeles

Sándorházi Vivien történelmet írt tollaslabdában. Hazánkban a 16 éves leány büszkélkedhet egyedüliként két Európa-bajnoki éremmel, ráadásul egymást követő években szerezte az ezüstöt, majd a bronzot. Az utóbbit Prágában, az U17-es kontinensviadalon akasztották a nyakába. Azóta eltelt annyi idő, hogy megfelelően tudja értékelni a történteket, és beszéljen az ambiciózus terveiről.

Krecsik Adrienn – utanpotlassport.hu Sándorházi Vivien roppant mód várta a november végi tollaslabda Európa-bajnokságot. Egész nyáron lázban tartotta a gondolat, hogy végre saját korosztályában teheti próbára a tudását, és megmérkőzhet a kontinens legjobbjaival. Még az egzotikus, indonéziai U19-es világbajnokságra is eljutott, de arra szintén csupán mint tapasztalatszerzési lehetőségre tekintett, és szinte eltörpült a prágai kontinensviadal mellett, amelyre éremesélyesként, első kiemeltként utazott.

Az egyéni vetélkedőben szépen menetelt az elődöntőig, ahol már az acélos dán lány érkezett számára ellenfélnek. Hatalmasat küzdött, ám a későbbi győztes, Sophia Grundtvig jobban kitartott az idegek játszmájában, így Viviennek a bronzérem jutott. A verseny után készült fotók is tanúsítják, hogy Sándorházi nem volt felhőtlenül boldog a helyezéssel. Forrongott benne a gondolat: „Többre is képes vagyok!” Ám azóta eltelt néhány nap, s volt ideje helyre tenni magában a történteket. Arra a megállapításra jutott, hogy olyan iránytűként kell tekintenie a bronzra, amely megmutatja: érdemes tovább dolgozni, és már tudja, miben kell fejlődnie. Utólag visszanézte az Eb-mérkőzésein készült felvételeket, köztük a Grundtvig ellenit, és jó néhány olyan apró hibát felfedezett, amelyek összességében sokat nyomtak a latban: „Fokozott figyelmet kell fordítanom az ellenfél mozgására, arra, hogy éppen hol áll a pályán. A labdamenetek gyorsaságából adódóan minden a másodperc töredéke alatt zajlik, de egy idő után ráérez az ember arra, mikor van lehetősége a másik helyzetét rögzíteni. Ezen kívül gondot jelent az is, hogy egy-egy ütés után nem rakom vissza elég hamar az ütőmet a kiindulópontra, s ez a hiányosság a nagyobb sebességű meccseken kiütközik.” Érdekesség, hogy legyőzőjével az egyénit megelőző csapatversenyben is találkozott, s akkor laza, felszabadult játékkal megverte. Azt mondja, a finálé lehetősége óriási súllyal nehezedett a vállára, amit korából adódóan nem bírt el: „Az elődöntőben azt vettem észre, hogy sablonos lett a játékom, ugyanazokat az ütéseket használtam. Az lebegett a szemem előtt, hogy mégiscsak Európa négy legjobbja között vagyok. Utólag belátom, hogy ezt a helyzetet nem tudtam kezelni. Már akkor remegett a lábam, amikor megtudtam, hogy első kiemelt lettem. De nem baj, legalább most már tudom, mi a hibám. Ebből kell építkezni, ha igazán nagy játékos szeretnék lenni.” Márpedig szeretne. Azt is elárulja: ahogy a kontinensviadalt is, az összes versenyét csupán állomásnak tekinti. S hogy mi a végcél? Nos – mivel három év múlva, Tokió idején még mindig nagyon fiatal lesz – a 2024-es olimpia. „Párizsban valószínűleg még nem sikerülhet a tizenhatba jutás, először csak tapasztalatot szereznék, majd a kettőezer-huszonnyolcas Los Angeles-i olimpián mutatnám meg magam a világnak” – ismerteti nagyratörő terveit, ám a soron következő olimpiája egyelőre az ifjúsági lesz jövő októberben. A részvételi jogért honfitársával, az U17-es Európa-bajnoki harmadik helyezett Madarász Rékával harcol, Magyarországról ugyanis csak az egyikük utazhat Buenos Airesbe. Míg Vivien odavolt, Réka szorgalmasan gyűjtögette a kvótához szükséges pontokat: a portugál nemzetközi viadalon a dobogó második fokára állhatott. Ennek ellenére Sándorházi nem izgul, továbbra is megtesz mindent az indulás kivívásért. Nem titkolt célja, hogy a középmezőnyből a magasba emelje a hazai viszonylatban kevésbé népszerű, ám rendkívül látványos sportágat. Mindenkit arra buzdít, hogy próbálja ki, hiszen gyerekként szinte játszva elsajátíthatók a tollaslabdázás alapjai. Egyéb korosztályos hírek TOLLASLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.