Péni István neve már senkinek sem ismeretlen; a huszonegy éves sportlövő ugyanis fiatal kora ellenére remek eredményeket ért már el. De mi mindent kell háttérbe szorítani, ha valaki élsportoló szeretne lenni, és egyáltalán megéri-e mindez? Az ifjúsági olimpiai- és ötszörös junior Európa-bajnokot többek között erről kérdeztük, de arról is beszélt, hogyan látja a jelenlegi utánpótláshelyzetet Magyarországon.
Sztrik Martin ‒ utanpotlassport.hu A huszonegy éves Péni István, ifjúsági olimpiai- és ötszörös junior Európa-bajnok sportlövő 2009-ben kezdte pályafutását, mára pedig az összes puskás versenyszám korosztályos országos csúcsának büszke tulajdonosa, valamint két olimpiai számban, légpuskában és kisöbű összetettben is vezeti a világranglistát. Mindezek mellett 2017-ben őt választotta a Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) az év legjobb puskásának. De mi volt mindennek az ára?
„Rengeteg mindenről le kellett mondanom, hogy erre a szintre jussak, hiszen minden, iskolában eltöltött nap után az volt az első, hogy a lőtérre rohantam, és a hétvégéket is ott töltöttem, amikor épp nem volt versenyem. Az erőnléti sportágak esetében ez nem jelent akkora problémát, mert ott nagyjából kétórás egy edzés, én viszont képes vagyok reggel nyolctól este nyolcig is lőni” ‒ meséli az UTE sportlövője.
Az ifjúsági olimpiai- és ötszörös junior Európa-bajnok Péni István
„Istók” családjában ugyanakkor nem volt újdonság a fegyverhasználat, hiszen édesanyja és édesapja is sportlövő. Többek között ezért is tudják pontosan, milyen nehéz összeegyeztetni a közös programokat és a sportolást. De mi a helyzet a barátok esetében?
„Annak ellenére, hogy a legtöbb helyen mindig örömmel fogadtak, rengetegen irigykedtek az eredményeimet látva, és sokszor kívülállónak éreztem magam, mert nem tudtam részt venni a mindennapokban. Nem jártam el bulizni, nem is nagyon volt magánéletem, de sosem voltam egyedül, mivel a gyermekkori barátaimmal hihetetlenül szoros kapcsolatom alakult ki” ‒ mondja örömmel Péni, aki a tanulmányairól is beszélt. ‒ „Nyilván az egyetemet is végezhetném komolyabban, de így is a lehető legtöbb energiát próbálom belefektetni.”
Pedig egyáltalán nincs oka a panaszra: a budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakát végzi angol nyelven és két felsőfokú nyelvvizsgája van. Nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is maximalista, tudniillik mind az általános iskolai, mind a gimnáziumi évei alatt jeles tanuló volt. Bár szívesen töltene még több időt önfejlesztéssel és a barátaival, semmiképp sem cserélné el a mostani életét.
„Voltak nehezebb időszakok, és nyilván örülnék, ha több szabadidőm lenne, de ez egy olyan sportág, ahol az edzéseken és versenyeken túl is mindig van mit csinálni. Szerencsére sosem éreztem, hogy abba akarom hagyni, mindig látom magamon a fejlődést. Ráadásul olyan ajtók nyíltak meg előttem, és olyan kapcsolatokat sikerült kialakítanom, amelyekkel rengeteget nyertem.”
Pénit arról is megkérdeztük: mi a véleménye a hazai utánpótláshelyzetről, szerinte ugyanolyan szenvedéllyel űzik ezt a sportágat a mai fiatalok, mint amikor ő elkezdte.
„Több olyan versenyző is van szerintem, aki szívvel-lélekkel csinálja, nagyon tehetséges és sokra viheti még. Főleg a puskások között látok ígéretesebb sportlövőket, de pisztolyban is nagy a bázis. Nem meglepő, mivel a sportág néhány szerényebb év után ismét népszerű. Csak, hogy ezt megerősítsem: amikor a pályafutásom elején kimentem a lőtérre, körülbelül tízen voltak ott rajtam kívül, és lehet, hogy ezzel még sokat is mondok. Ezzel szemben most van olyan, hogy sorba kell állnom a lőállásért, pedig harmincöt van belőle nálunk az UTE-ban és nem is mindenki egyszerre jár gyakorolni. Az edzők szerint is rég fordult már elő ilyen. Ebben nyilván közrejátszik a megnövekedett állami támogatás is, hiszen tíz évvel ezelőtt például saját magamnak kellett megvenni a fegyvert és a lőszereket, hogy egyáltalán gyakorolni tudjak. Persze nekem nagy szerencsém volt, hogy korábban a szüleim is lőttek, így volt olyan minőségű felszerelésem, amivel el tudtam kezdeni. Viszont manapság, ha valaki tényleg igazán tehetséges, nincsenek ilyen akadályok előtte, mert szinte nem is kell magára költenie”‒ mondja az ifjúsági olimpiai- és ötszörös junior Európa-bajnok, majd hozzáteszi ‒ „a sportágunk rengeteget köszönhet azoknak az edzőknek is, akik a nehezebb időkben mellettünk álltak és a szabadidejüket feláldozva adták át tudásukat számomra és a nálam eggyel idősebb generációnak. Rendkívül hálás vagyok nekik!”
További korosztályos híreink SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági aloldalunkon.
