Kongjon-e a vészharang?
A férfi vízilabda-válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye, az elért nyolcadik helyezés után felerősödtek a kritikák a sportági utánpótlás-nevelést illetően. A sportág elismert személyiségei adtak hangot elégedetlenségüknek, így aztán összeállításunkban fiatalokkal foglalkozó szakembereket kértünk meg: reagáljanak a bírálatokra, s megszólal a hazai vízilabdasport első embere mellett a barcelonai kontinensviadalon szereplő, 21 éves – vagyis nemrégiben még utánpótláskorú – játékos is.
Sztrik Martin Tizenöt percnyi játék után a negyeddöntőben: Magyarország‒Szerbia 0‒5... Csak egyetlen példa arra, hogy a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság korántsem sikerült úgy a magyar válogatottnak, ahogyan azt mindenki szerette volna. A 2017-ben világbajnoki ezüstérmet szerző csapat alaposan kicserélődött, s a nemzetközi szinten rutintalan együttes az olaszok ellen hétgólos vereségbe szaladt bele… , A biztosítékot ez is, na meg az elért nyolcadik helyezés is kiverte.
„A gyenge szereplés szakmai okairól sokan elmondták már a gondolataikat, mindenki véleményét el szoktam fogadni, és ez most sincsen másképpen ‒ reagált megkeresésünkre Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. ‒ Ugyanakkor az elért eredmény kapcsán nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy sajnos, akadtak olyan játékosok, akik a játékvezetői döntésekkel, a média képviselőivel és nem az ellenfelekkel szemben voltak farkasok. Fordítva jobb lett volna...”
Éles kritikák fogalmazódtak meg az utánpótlás-nevelést illetően is. A történteken a közvélemény és a játékosok többsége is nehezen tette túl magát. Így volt ezzel a kontinensviadalon szereplő, 21 éves Manhercz Krisztián is, aki szerint tudása alatt teljesített a gárda.
„Többet vártam a csapattól, de leginkább magamtól. Sokkal nagyobb dolgokra vagyunk képesek, és ezt be is fogjuk bizonyítani!” ‒ mondta az utánpótlásból nemrégiben kiöregedett pólós, aki egyetért azokkal, akik úgy fogalmaznak: több korosztály kimaradt a „játékostermelésből”. Gerendás György, Montreal olimpiai bajnoka, a kiváló edző hétközi nyilatkozatában a következő költői kérdést tette fel a 24.hu-n: „Miképpen létezik az, hogy a vízilabdát meghatározó alapposztokra tizenöt év alatt nem sikerült egy-egy, a mai válogatottat meghatározó játékost kinevelni?”
Manhercz frappánsan reagált.
„Valóban van igazság ebben, de azt semmiképpen nem gondolom, hogy a jelenlegi helyzet tartóssá válik. Mindig kerülnek ki olyan tehetségek az utánpótlásból, akik megfelelő munkával és alázattal sokra vihetik. Ettől függetlenül valós az a probléma, hogy a képzésünk elmarad az élvonalbeli országokétól, a délszláv nemzetekétől vagy az olaszokétól. Pontosan azért kellett ez a pofon, hogy felébredjünk. És biztos vagyok benne, hogy lesznek változások.”
Faragó Tamás, a női utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, szintén 1976 ötkarikás aranyérmese is úgy véli, a hibás képzési formában kell keresni a gondok gyökerét.
„Mindenki belefáradt már abba, hogy az edzők megaedzéseket tartanak, amelyeken többnyire csak fizikai képzés zajlik. A technikai, taktikai oktatás háttérbe szorul, pedig a magyar vízilabdázás erről volt híres. Mindig meg voltunk róla győződve, hogy a világ pólósportját mi irányítjuk, mi mondjuk meg, hogy merre fejlődjék, most meg azt vesszük észre, hogy a világ elhaladt mellettünk. A sportági kultúránk folyamatosan képes volt arra, hogy ha kiment egy nagy generáció, a következő megfelelő módon tudta pótolni azt. Ez talán most is így van, ettől függetlenül egyértelmű figyelmeztetést kaptunk: valamit nem jól csinálunk...” ‒ így a világ valaha volt legjobbja, aki a megoldásról is beszél. ‒ „Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar vízilabdázásra a magas szintű labdatechnika- és biztonság, valamint a taktikai fegyelmezettség volt mindig is a jellemző, amit tovább kellene örökíteni. Ehhez kellenek a megfelelő edzők, akik tudják, melyek a célravezető módszerek. Belőlük viszont hiány van.”
Az emlegetett Horkai György (ugyancsak a negyvenkét évvel ezelőtti játékokon győztese csapat tagja) ‒ aki az elmúlt öt évben utánpótlás-szövetségi kapitányként, az idén pedig az utánpótlás-válogatottak szakmai tanácsadójaként segítette a hazai vízilabdasportot ‒ meggyőződése szerint muszáj lenne továbbvinni az idézett programot felnőttszintre is, és szükséges volna a magasabb nívójú egyéni képzés. A videóanyagokkal, edzésgyakorlatokkal dúsított fejlesztési koncepciónak köszönhetően sikerült visszahozni a magyar vízilabda-utánpótlást a nemzetközi elitbe, és ezt – állítja a hajdani balkezes klasszis –az eredmények is igazolják. Az U17-es válogatott például tavaly, Máltán bronzérmet szerzett a korosztályos Európa-bajnokságon, ugyanez a csapat pedig augusztus 11-től a szombathelyi ifjúsági világbajnokságon vesz részt, és egyértelműen az aranyéremért ugrik medencébe. A szövetségi edző ugyanakkor hozzáteszi: „Igaz, ha az esetleges vébésikernek köszönhetően elhalkulnak a kritikák, akkor azok nem is voltak igazán megalapozottak...”
De vajon a jelenlegi tizenévesek méltó utódai lehetnek-e a korábbi világklasszisoknak?
„Rengeteg tehetséges játékost látok, de kevés közöttük a vezérbika, márpedig a típust, úgymond, kinevelni nem lehet, erre születni kell – veszi vissza a szót a KSI SE trénereként is tevékenykedő Horváth. – Úgy látom, Varga Dénes hiányában ez okozza a legnagyobb gondot a mai felnőttválogatottban is. Ott van persze Nagy Viktor a kapuban, de ő a védelmet fegyelmezi, nálunk pedig ‒ ahogyan az Eb-n kiderült ‒ a támadójátékkal vannak a legsúlyosabb problémák. A játék mára rendkívüli módon felgyorsult, megnőttek a követelmények. Korábban Benedeket, Kásást vagy Szívóst simán be lehetett tenni akár tizenhét évesen is a válogatottba, a mai tinédzserek esetében ez elképzelhetetlen. Mindezzel együtt a tények azt mutatják: utánpótlásszinten az elitbe tartozunk, úgyhogy jómagam semmiképpen nem kongatnék vészharangot.”