„Ez is olyan olimpia, mint a többi”

Nem csupán a sportolóink és a Magyar Olimpiai Bizottság küldöttségének tagjai képviselik majd a magyar színeket a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Két évvel Rio de Janeiro után az olimpiai láng mellett a magyar önkéntes, Darányi Lea is visszatér Dél-Amerikába. Motivációról, tervekről, tapasztalatokról beszélgettünk az út előtt.

K. T. I. - utanpotlassport.hu Darányi Lea korábban sportújságíróként és sportvezetőként is kipróbálta magát, jelenleg talán világjáró kalandorként lehetne leginkább jellemezni. A következő célállomása pedig Buenos Aires és az ifjúsági olimpia. – Honnan jön az ötlet, hogy az ember jelentkezz önkéntesnek egy ifjúsági olimpiára, amihez ráadásul Argentínáig kell utaznod, saját pénzen? – Talán az a legfontosabb, hogy bár ifjúságiként emlegetik, ugyanolyan olimpiának tekintem, mint bármelyiket. Szívügyem az olimpiai mozgalom, és szívügyem az utánpótlássport is, most ez a kettő találkozik. Két éve Rióban, tavaly pedig Pjongcsangban is önkéntesként segítettem, de nagyon sok sporteseményen dolgoztam már. Korábban a jégkorong-szövetség munkatársaként fordultam meg sok rendezvényen, azok közül is mindig az utánpótlásversenyeket szerettem a legjobban. – Miért?  – Úgy érzem, itt lehet a legtöbbet segíteni. Ez a legfontosabb időszak az életükben, itt alapozzák meg, és dől el lényegében, hogy milyen sportolók, milyen emberek lesznek. Ráadásul itt még nagyon őszinte is az egész. Jó, az ifjúsági olimpiai szintjén már óriási üzletről is beszélünk, de alapvetően egy-egy korosztályos verseny még sokkal inkább szól a sport szeretetéről, mint az eredménykényszerről és a szponzori kötelezettségekről. – Azt mondtad, számodra ez is egy olimpia. Hogy látod, a sportolók is így élik meg? – Amiben ez talán más a számukra, hogy itt nincs még egy dobás. Mivel ugyanúgy négy évente rendezik, a versenyzők egyszerűen kiöregednek a mezőnyből, és csak egy ifjúsági játékokon tudnak részt venni. Ez biztos, hogy plusz nyomást jelent, ugyanakkor talán a felnőtt versenyekhez képest valamivel mégis hálásabb a közeg, mert nincs akkora elvárás a szurkolók részéről. Viszont, hogy pontosan miként élik meg az egészet, arról a versenyzőinket kellene megkérdezni. Én mindenesetre azon leszek, ha a csapat mellé kerülök, próbáljak segíteni nekik mindenben.  – Nyilván a legfontosabb az lesz, hogy a Buenos Aires-i három hét hogy sikerül, de eddigi tapasztalataid alapján milyenek az argentin szervezők? – Tipikusan dél-amerikaiként tudnám leírni. Túl sok tapasztalatot még nem szereztem róluk, de szervezésben sok szempontból komótosak. Például alig három hét van hátra az eseményig, de még mindig nem tudni, milyen feladataim lesznek. Azt is csak szeptember elején tudtam meg, hogy felvettek önkéntesnek. Ez számomra annyiból nem jelentett gondot, hogy így is úgy is ki akartam utazni, lefoglaltam a repülőjegyem, elkezdem érdeklődni ismerősöknél, hol és hogyan lehetne olcsón szállást találni. De tudok olyat is, aki éppen a kései értesítés miatt nem tud utazni, mert most már csak az útiköltség többszörösére nőtt, mint amikor eredetileg kiszámolta a büdzséjét. Az ilyen nemzetközi eseményeknél egyébként is megfigyelhető, hogy a szervezők sokszor nem becsülik meg eléggé, vagy legalábbis nem érzik át kellőképpen, hogy mekkora ráfordítás és kihívás egy külföldi, akár másik kontinensről érkező önkéntes számára, hogy eljusson az eseményre. – Kanyarodjunk vissza az önkéntességre. Kevesen tudják szerintem, hogy ezért nemhogy pénz nem jár, de az utazást és a szállást is magatoknak kell megoldanotok azért cserébe, hogy segíthessétek az olimpia megrendezését. A szervezőknek értem, hogy miért jó üzlet… de nektek? – Nem kell ebben túl sok racionalitást keresni. Üzletet meg még kevésbé, legalábbis anyagi értelemben. Ilyen szempontból ez egy óriási ráfizetés, mégis olyan élmény, ami – legalábbis számomra – megéri. Most is, túlzás nélkül, heti 100 órában dolgozom Londonban, hogy meglegyen a háttér ahhoz, hogy el tudjak utazni. Cserébe viszont az ember olyan szinten lát mögé egy olimpiának, ami csak keveseknek adatik meg. A sportolókat is sokkal közvetlenebb, emberibb oldalukról láthatjuk, egy sportrajongó számára pedig nagyon nehéz lenne ennek az értékét pénzben kifejezni.