Megfosztva bár, de törve nem

Összeállításunkban annak próbálunk utánajárni, hogy milyen hatással van a fiatal sportolóra, ha igazságtalanság éri, netán nyilvánvaló csalás áldozata lesz a versenyen.

Jancsó Korél/Krasznai Bence − utanpotlassport.hu Mert hát a sport nem mindig szól tiszta játékról, pártatlan bíráskodásról, elfogulatlan ítéletekről. A pontozásos sportágakban rendre előfordulnak hibás döntések, amelyek kezelése, elfogadása, feldolgozása még a felnőtteknek sem egyszerű, hát még ha tinédzser a versenyző, akinek a kárára tévednek. Miként látja a sportpszichológus, hogyan éli meg az ilyen helyzetet a korábbi szövetségi kapitány, az edző, s maga a sportoló – négy példa, amely nem a sikert követő felhőtlen örömről szól. Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének docense az edzők felelősségét is kiemeli a nehéz helyzetekben.

„A fiatalok esetében különösen fontos, hogy az adott szabályok keretei között versenyezhessenek, mert így tanulják meg, mi a különbség az asszertivitás és az agresszivitás között. Vagyis azt, hogy kizárólag a szabály által megengedett módon szabad sportolni. Az ifjú sportoló számára a szabályok megtanulása, azok helyes alkalmazása, a megfelelő bírói döntések sorozata alkotja a rendszert, amelyben versenyeznie kell. Ha ez a folyamat sérül a helytelen döntések és az igazságtalanságok miatt, az morálisan is rendkívül romboló hatású lehet. Miért? Mert az az üzenete, hogy a szabályokat nem kell betartani, hiszen a bírók sem teszik ezt. Másfelől, ha valaki méltánytalanul kap bírói segítséget, és ezt ő maga is érzi, az semmiképpen sem erősíti az önbizalmát. Az is problémás helyzet, ha egy csapatot ér méltánytalanság, mert a játékvezető kedvez az ellenfélnek. Ilyenkor kérdezik kétségbeesetten a serdülők, hogy akkor most nekünk kétszer-háromszor jobban kell játszanunk ahhoz, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a jobbak? És sajnos előfordulnak esetek, amikor a válasz: igen... Az igazságtalan döntésekre rendkívül érzékenyek a fiatal sportolók, s különösen a csalást roppant nehéz sportpszichológiailag kezelni. Ilyenkor általánosan bevett módszer, hogy azt mondjuk: ez most megtörtént, nem tudjuk, hogy miért, de tekintsd úgy, hogy ez is a fejlődésednek egy lépcsője. Lehet, hogy keserves az élmény, de amit most megtanultál, később hasznodra lesz, a tanulságokat kamatoztatni tudod. Az segíthet, ha a helyükön kezelik a szakvezetők az ilyen helyzeteket. Az edzők a legnagyobb kárt akkor okozzák, ha a nyilvánvaló csalásra azt mondják, hogy nem volt az. Sokkal jobb lenne, ha úgy fogalmaznának: nem az a döntés született, amit elvártunk, de dolgozzatok tovább, s mindent próbáljatok megtenni azért, hogy a jövőben minél kevesebb hasonló eset fordulhasson elő! Mindig értelmes problémafeldolgozással kell hozzáállni a negatív történésekhez!”

Az olimpiai bajnok, korábbi felnőtt- és utánpótlás-pólókapitány, Horkai György csapata számára 2016-ban az elődöntő úszott el egy műhiba miatt az U19-es Eb-n. A találkozó hajrájában – helytelenül – eggyel több gólt regisztráltak az olaszoknak, s az eredményt többszöri kérésre sem javították ki. Mi több: végül olasz győzelmet hagytak jóvá… Ők a legjobb négy között folytathatták, a magyar fiatalok pedig elestek az éremszerzés lehetőségétől. „Hiába jöttünk fel döntetlenre, ők nyertek eggyel a tábla szerint, és kerültek az elődöntőbe” – idézte vissza a történteket az ex-kapitány. – „Egyéni beállítottságtól függ, ki hogyan éli meg az igazságtalanságokat. Én már túltettem magam az eseten, de idő kellett hozzá, mert ott és akkor nagyon megviselt az egész. A tehetetlenség és a düh munkált bennem. Az élet azonban ilyenkor is megy tovább, jön a következő meccs, úgyhogy túl kell lépni a csalódáson. A srácok sem foglalkoznak már vele, de persze őket is nagyon bántotta. A rossz érzés mindenkit a hatalmába kerített, hiszen a fiúk tudták: nem hibáztak, mégis vesztesek lettek. Az ilyesmi nagyon fáj az igazságérzetnek. Még akkor is, ha a vereségünket nem rosszindulat, hanem nagyfokú figyelmetlenség okozta, amellyel sikerült egy egész csapat munkáját tönkretenni...”

Salánki László, az idei ifi Európa-bajnok, az augusztusi budapesti korosztályos világbajnokságon azonban már a nyitómeccsén „kipontozott” bokszoló, Bernáth Attila edzője nyilvánvaló bírói hibáról beszél. „Én pontosan érzékelem, mikor nyer, és mikor veszít a tanítványom. Márpedig azt a bizonyos meccset a Duna Arénában Attila egyértelműen megnyerte, s ezt ő is így érezte. Nem mutogatok ujjal senkire, de számomra egyértelmű, hogy hibáztak, akik ezt a meccsen pontozóbíróként működtek közre. Nyilván sokat és sokszor kell még vele beszélgetni, hogy leülepedjen benne ez a történet. Közösen kell megemésztenünk, hogy itthon, hazai ringben volt velünk szemben részrehajló a bíráskodás... Azóta nagyon sokszor újranéztem a mérkőzést, s nálam mindannyiszor Attila nyert. A második menetet elbukta, de az elsőt és a harmadikat simán hozta. A szakmabeliek kilencvenkilenc százaléka is azt mondta, érthetetlen, hogyan hozhatták ki az oroszt győztesnek.” Szurovszki Patrik birkózó, akitől egyöntetű vélemény szerint elvették a juniorok idei Európa-bajnokságán az aranyérmet. Huszonkét éve szerzett legutóbb magyar szabadfogású birkózó aranyérmet utánpótlás Európa-bajnokságon. Augusztus elején a 86 kilogrammos, 20 esztendős Szurovszki Patrik előtt adódott a lehetőség, hogy történelmet írjon a juniorok Rómában rendezett kontinensviadalán. A Pénzügyőr SE versenyzője parádés ütközeteket nyerve verekedte be magát a fináléba, amelyben az U23-as Eb-ezüstérmes török Arif Özen volt ellenfele.

Patriknak nagyszerű lábra támadást sikerült elindítania, s fél térdre tudta tenni ellenfelét. Özen mindkét lábával kint volt már a zónán kívül, ekkor fordult ki a helyzetből, s ment a magyar mögé. A mérkőzésvezető ennek ellenére a töröknek ítélte a két pontot. Bánkuti Zsolt vezetőedző természetesen tiltakozott, mert a török kitolásáért járt volna a pont. A bírókat ez egyáltalán nem érdekelte, még az után sem, hogy visszanézték videón a jelenetet. A magyar fiú azonban nem tört össze az elúszott Európa-bajnoki cím miatt. „Nem mondom, hogy nem érdemelte meg az aranyérmet Özen, de azt sem, hogy én nem érdemeltem volna meg nála jobban. A bírók valószínűleg úgy voltak vele, hogy a magyarnak jó az ezüst is, a törököknek pedig úgysem volt még szabadfogású aranyérmük ezen az Eb-n. Összességében elégedett vagyok, hiszen minden tőlem telhetőt megtettem, s felejthetetlen élményekkel gazdagodtam. Megyek tovább az álmaimért, azért, hogy egyszer én is felállhassak a dobogó legfelső fokára valamelyik világversenyen.”