Körkép: a korosztályos sportban dolgozó sikeredzők, akik a trénerek között még bőven utánpótláskorúnak számítanak

Négy fiatal edző, aki előtt még nagy jövő állhat. Összeállításunkban Tursics Krisztiánt (kosárlabda), Kopornyik Zsoltot (kézilabda), Kiss Dávidot (jégkorong) és Kemény Kristófot (vízilabda) mutatjuk be. Legalább két dolog közös bennük: a trénerek között még bőven utánpótláskorúnak számítanak, és a korosztályos sportban dolgoznak.

Bruckner Vince, Sztrik Martin – utanpotlassport.huAz utánpótlássportban dolgozó fiatal edzőknek sohasem egyszerű a feladatuk. Pályájuk elején ki kell vívniuk a szakma, a szülők és nem utolsósorban a gyerekek elismerését, miközben nekik is sokat kell tanulniuk. A hazai edzői gárda négy kiváló fiatal képviselőjével beszélgettünk e különleges szerepkörről.

JÓ IRÁNYBA SODORTA A SZÉL Az NKE-FCSM Csata felnőtt női csapatának vezetőedzője és a klub junioregyüttesének szakvezetője, Tursics Krisztián még csak 26 éves, de már elmondhatja magáról: élvonalbeli tréner. Korábban játékosként is pattogtatta a labdát – egész magas szinten –, ám korán eldőlt, melyik az ő útja. „Édesapám már több mint negyven éve kosárlabdaedző, édesanyám is régóta ezt a hivatást űzi, úgyhogy egyáltalán nem véletlen, miért sodort erre a szél. Emellett nekem nem volt olyan lehetőségem, ami ma sok fiatal kosárlabdázónak megadatik, hogy nagyobb bizalmat kap az élvonalban. Kifejezetten törekszem arra, hogy amit én nem kaptam meg játékosként, azt megadjam tanítványaimnak.” A Csata együttese a női NB I A-csoportjának mostani évadában újoncként szerepel, nem is akárhogyan. Az alakulat a középmezőnyt erősíti, hetedik helyével már biztos résztvevője a rájátszásnak. A fiatal tréner arról is beszél: előny vagy hátrány, hogy ilyen kis korkülönbség van közte és a játékosai között? „Nem érzem, hogy ennek bármi hátránya lenne, de ez karakterfüggő. Egyszerűen el kell fogadtatnod magad a játékosokkal, ennek pedig semmi köze nincs a korhoz. A szakmai és az emberi tekintélyen múlik minden.” Krisztián az álmait sem titkolja, bár hozzáteszi: nem tekint messzire előre, mindig az aktuális célokat próbálja elérni. „Most az a legfontosabb számomra, hogy a munkát, amit elkezdtünk, be tudjam fejezni. Elégedettséggel tölt el, hogy egy nevelőegyesületnek gyakorlatilag utánpótláskorú játékosokkal egy év alatt sikerült feljuttatnia egy csapatot az élvonalba, de ennél persze többet szeretnék. Célom, hogy minél több fiatalt beépítsek, és itt, Budapesten sikerüljön kialakítanom egy jó együttest, amellyel nemzetközi szinten is érhetünk el sikereket. Ha ez összejön, akkor nyilván szerepel álmaim között, hogy hazai vagy külföldi nagycsapatot irányítsak.”

A TISZTELET NEM MAGÁZÓDÁS KÉRDÉSE Korán abbahagyta játékos-pályafutását a fiú serdülő kézilabda-válogatott szövetségi edzőjeként és a NEKA egyik szakvezetőjeként dolgozó, 35 esztendős Kopornyik Zsolt is. Egy ideig párhuzamosan játszott és tartott edzéseket, de idővel csak a trénerség maradt neki, amit utólag egyáltalán nem bánt meg. „Már játékosként is foglalkoztatott, hogy edző legyek, így nem volt különösebben nehéz döntés, amikor választanom kellett. Szerencsésnek vagyok, hiszen a legkisebbektől a felnőttekig szinte valamennyi korosztályban kipróbálhattam magam, és sikerült megtalálnom mindegyiknek a maga szépségét. Ráadásul olyan rutinos edzők mellett dolgozhattam, mint Kovács Péter vagy éppen Gyurka János, akiktől rengeteget tanultam.” Ifjú tréner létére sem volt soha problémája a fiatal játékosokkal – a közös munka alapja, hogy szeret a gyerekkel dolgozni. „A köztünk lévő kis korkülönbségnek az az előnye, ami egyben a hátránya is. Meg kell találnom azt a határt, ameddig még közel engedhetem magamhoz a játékost, de megmarad a tisztelet. És ez semmiképpen sem a tegeződés kérdése,  lehet  ugyanis valaki borzasztóan tiszteletlen úgy is, hogy közben magázódik.” Ahogy a gyerekek esetében, úgy a szülőkhöz fűződő kapcsolatban is az őszinteséget tartja a legfontosabbnak. Azt mondja, nem olyan edző, aki zsákbamacskát árul, mindig őszintén beszél a gyerekek képességeiről, elérhető céljairól. Igyekszik csak olyat ígérni, amit aztán teljesíteni is tud. Saját terveiről pedig egyelőre próbált visszafogottan nyilatkozni, mivel jelenleg elégedett a pozíciójával. „Azt hiszem, most jó helyen vagyok, büszkeséggel tölt el, hogy a serdülőválogatottnál tölthetek be vezetőedzői posztot. De természetesen mindig foglalkoztatja az embert a gondolat, hogy egyre magasabb szinten dolgozzon, akár felsőbb korosztályokban, akár egy felnőtt NB I-es csapat mellett. Az utóbbi persze bizalom kérdése is, nem lehet tudni, mennyire hisznek majd a hazai szakemberekben, mert szerintem jelenleg nem túl könnyű magyar edzőként elhelyezkedni a felnőttmezőnyben.”

MEGMÁSZTA A LÉPCSŐFOKOKAT A magyar jégkorong egyik nagy ígéreteként tartották számon a 2010-es évek elején a 29 éves Kiss Dávidot, aki 2012-ben talán kissé váratlanul – miután a székesfehérvári EBEL-csapatba nem volt esélye bekerülni, más hazai együtteshez pedig nem akart igazolni – úgy döntött, befejezi játékos-pályafutását, és edzőnek áll a fehérvári akadémián. A korosztályos együttesek mellett az utóbbi három évben háromszor is sikerült dupláznia, aktuális együttesével 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is megnyerte mind az osztrák, mind a hazai ligát. Hasonló bravúrra korábban senki sem volt képes. A mostani idényben a Fehérvári Titánok utánpótláskorúakra épülő, Erste Liga-szereplő gárdáját vezette. „Pokoli nehéz döntés volt, sok dolgot kellett mérlegelnem, és hosszas gondolkodás után mondtam igent Fekti István felkérésére. Négy év légióskodás után már nem volt kedvem új csapatot keresni, Székesfehérváron pedig adódott egy lehetőség, amibe szerencsére belevágtam.” Ő maga is a székesfehérvári klubban nevelkedett, így pontosan tudja, hogy a mi várható el játékosoktól  és ők mit várnak tőle. Abból pedig sohasem adódott probléma, hogy a csapat néhány tagjánál csak egy-két évvel volt idősebb. „Valahogyan mindig megtalálom a közös hangot a játékosokkal. Arra pedig külön figyelek, hogy érezzék, én is megtartom azt a szükséges távolságot, ami elválasztja a játékost és az edzőt. Még egyszer sem éreztem, hogy emiatt nekem bármi nehezebb lenne, mint esetleg más edzőknek.” A szülőkkel ritkán voltak nézeteltérései, mindig igyekezett nyitott maradni, és azt kérte, inkább kérdezzenek, ha valamint nem értenek a gyerekük fejlődésével kapcsolatban. Így a legtöbb vitát sikerült megelőznie. Folyamatosan halad előre a ranglétrán, immár a hazai felnőtt élvonalban dolgozik. A végcél pedig…  „Elsődleges célom, hogy bekerüljek egy EBEL-szintű csapat stábjába, jöjjön majd az újabb kihívás. Egyébként pedig próbáltam mindig kis célokat kitűzni magam elé, már az utánpótlás-együttesek mellett is. Ez nem változott azóta sem, azon vagyok, hogy a jövőre még jobban szerepeljünk az Erste Ligában. Persze előbb-utóbb szeretnék egy olyan csapatot irányítani, amely a felnőttek között is esélyes a bajnoki címre.”

AZ ŐSÖK ÚTJÁN A 28 éves Kemény Kristóf speciális helyzetben nőtt fel, tudniillik édesapja, a magyar pólóválogatottal három olimpiai aranyérmet szerző Kemény Dénes és nagyapja, a legendás utánpótlásedző Kemény Ferenc egyaránt a vízilabdasport meghatározó alakja. „Teljes más gyermekkorom volt, mint a legtöbb kortársamnak” – mondja Kemény. – „Amíg a többiek meséket néztek, én a medenceparton ültem, vagy az édesapámmal lestem az egyes vízilabda-mérkőzéseket. Nem kérdés: a szenvedély, amit ő érzett, és a mai napig érez a sportág iránt, korán átragadt rám.” A fiatal szakember – noha mindig nagy vágya volt, hogy edző legyen – először teljesen más pályát választott magának. Az IBS-re (International Business School) jelentkezett a gimnázium után, közgazdásznak tanult, és sikeresen le is diplomázott. „Több helyen is dolgoztam a szakmámban, de rájöttem, alkalmatlan vagyok arra, hogy egy irodában üljek egész nap. Ekkor jött az éles váltás, belevágtam az edzősködésbe. Tudtam, hogy örömömet fogom lelni benne, mivel csodálatos hivatás.” Kristóf fiatal kora ellenére már letette névjegyét az utánpótlásképzésben. Szerinte az alig néhány év korkülönbség közte és a játékosok között – amellett, hogy megkapja a tiszteletet – inkább pozitív, mintsem negatív, hiszen jobban meg tudja érteni a tanítványok gondolkodását. Legnagyobb sikerét a fiú ifjúsági bajnokság előző idényében érte el, a BVSC-Zugló korosztályos csapata ugyanis tizenöt év után vele lett újra bajnok. Így aztán nem is csoda, hogy nemrég felkérték: vezesse ő a fiú juniorválogatottat. „Bár még csak a pályám elején vagyok, folyamatosan érek el kisebb-nagyobb sikereket, amelyek megerősítenek benne, hogy jó úton járok. Ennek ellenére valamilyen szinten nehéz helyzetben vagyok, mert elődeim magasra tették a lécet, amit szeretnék én magam is átugrani. Egyfajta bizonyítási vágy fűt nap mint nap. Félreértés ne essék, ez nem kényszer, mert az negatív fogalom. Ez inkább belső hajtóerő, amely folyamatosan visz előre.”