Közel kétezer tagja van az Utánpótlás-sportolók Szülei csoportnak

Tavaly novemberben jelent meg a Facebookon az Utánpótlás-sportolók Szülei csoport, melynek már közel kétezer tagja van, akik különböző, tájékoztató jellegű programokat szerveznek, és az a céljuk, hogy érdekvédelmi szervezetté alakuljanak.

Farkas Máté és Pór Károly – utanpotlassport.hu Követői számának folyamatos emelkedésével és telt házas rendezvényeivel a Facebookon létrehozott Utánpótlás-sportolók Szülei csoport (USSZ) gyorsan bizonyította, hogy a sportoló gyerekek szülei részéről hatalmas az igény arra, hogy kibeszélhessék problémáikat, tanácsokat kapjanak a sportban dolgozó szakemberektől, egymástól.

„A csoport létrehozása az én ötletem volt, mert edzői munkám során azt tapasztaltam, hogy óriási a szakadék a szülők és a szakma között – beszélt nemrég a Nemzeti Sport Online-nak a csoport létrejöttéről az ötletgazda, Helm András. – Rengeteg a kitaláció, a „legendárium”, az olyan pletyka, aminek nincs valóságalapja. A félinformációk miatt távolságtartás alakult ki a felek között, ami egyáltalán nem viszi előre labdarúgásunkat. Rengeteg frusztráció, kibeszéletlen probléma van a szülőkben és a szakmában is. A feleket közelíteni kell egymáshoz, és kommunikálni arról, hogy mi az, ami a másikat zavarja, és amin változtatni kell. Egyrészt edzőként szeretném elérni, hogy jó irányba változhasson az edzőkről kialakult kép, másrészt egy ilyen csoportnak gyakorlati előnye is van: a szülők megoszthatják a tapasztalatokat, tanulnak a másik hibájából vagy éppen a helyes döntésekből.” A csoport adminisztrátora, Jablko Judit a szülői oldalról beszélt, arról, hogy szeretnének minél több információt megosztani egymással, fontosnak tartják a kétoldalú kommunikációt. „Eddig mindenki azt hitte, egyedül van, nem tudtuk, kihez kellene fordulnunk segítségért, hiszen a klubok általában nem állnak szóba a szülővel, vagy legalábbis nem teljesen őszintén, nincs rá kapacitás, hogy velünk, a kételyeinkkel foglalkozzanak. A csoport ezt az űrt tölti be egyfajta sorsközösségként, és folyamatosan várjuk az újabb jelentkezőket. Andrással sokat beszélgettünk, ő mindig az edzői oldalt, én pedig a szülőét képviseltem. Ő és én is temérdek megkeresést kaptunk a szülők részéről, hogy segítsünk nekik megoldani egy-egy problémát. Ezért novemberben elindítottunk egy zárt Facebook-csoportot, decemberben pedig a nyilvános, követhető oldalt. Azt azért mi sem gondoltuk, hogy pár hónap alatt több mint ezerhatszázan lépnek be erre a fórumra, és ekkora tömeget mozgatunk majd meg a rendezvényeinkkel” – fogalmazott a háromgyerekes édesanya. Idén ugyanis már két nyilvános fórumot is tartottak. Először a már külföldre került gyerekek szülei beszéltek a saját útjukról, majd menedzserekkel ismerkedhettek meg a résztvevők, akik lehetséges pályaíveket vázoltak, és részletesen beszéltek munkájukról, annak hátteréről is. „A kommunikáció hiányának következményét a szülők mellett az edzők is érzik. Ezért volt a második vitatémánk a szülők viselkedése. Tükröt kell nekik tartani, és tisztázni, hogy egy U7-es, U9-es tornán mit engedhet meg magának valaki, és mit nem. Átkiabálhat vajon az edzőnek, hogy „cserélj már”? Fontos, hogy a szülőnek meg kell értenie, hogy ez nem róla szól, hanem a gyermekről, arról a kicsi lélekről, aki elindult azon az úton, hogy van egy vágya: labdarúgó legyen. Elsősorban arra kellene törekednie, hogy a gyerek a saját optimumán tudjon haladni, és a megfelelő helyen legyen. Mert ha túllőjük a gyerek szintjét, nem tud fejlődni. Ha alábecsüljük, szintén nem”– mondta a Budai FC utánpótlásában is dolgozó edző. A szóban forgó Facebook-csoportot egyelőre javarészt futballista gyerekek szülei alkotják, rajtuk kívül kézilabdázó, kosárlabdázó, vívó és lovagló gyerekek szülei vannak a tagok között kisebb számban. Jablko Judit a hosszabb távú céljaikról is beszélt. „Érdek-képviseletet szeretnénk kialakítani, de nem a szülők érdekeit nézzük, hanem a gyermekvédelmet tartjuk szem előtt minden esetben. Ezért fogunk küzdeni. Az az általános, hogy a szülőkkel nem beszélnek az egyesületek, nincs kommunikáció, ezért bizalom sem alakul ki. A szülők döntő többségének ez kívülről úgy tűnik, hogy csak bábuk, eszközök vagyunk egy rendszerben, ahol gyerekeket tehetünk tönkre. Mert nincs benne érzelem, senki nem hallgatja meg a másikat. Közben pedig öt hónapja beszélgetünk a csoportban, és odáig jutottunk, sokkal több a közös bennünk, mint ami szétválaszt minket.”