Az egység megteremtői, avagy ezért ők a csapatkapitányok

Mi a feladata a csapatkapitánynak az utánpótlás-együtteseknél? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a szerepkör betöltéséhez? Mekkora a felelősség? Írásunkban a női junior kéziválogatottat Eb-győzelemig vezető Vámos Petra, az U15-ös fiú pólósokat csakugyan kontinensbajnoki címig hajtó Gaszt Roland, és az U17-es labdarúgó-együttest a világbajnokságra kivezénylő Posztobányi Patrik mesél csapatkapitányságáról.

A nyár folyamán a női junior kézilabda-válogatott és az U15-ös fiú vízilabda-válogatott egyaránt Európa-bajnokságot nyert, a nemzeti U17-es labdarúgócsapat pedig a kontinenstornán elért ötödik helyével kvalifikálta magát az október végi brazíliai korosztályos világbajnokságra. A sikereknek számos összetevője akad, de azok közül is kiemelkedik az egységesség, ami mindhárom tornán jellemezte a fiatalokat. Abban, hogy a válogatottak igazi csapatként működjenek a legfontosabb mérkőzéseken, a legnagyobb szerepe a csapatkapitánynak van. De nem lesz mindenkiből cséká. Hogy milyen feladatokkal és mekkora felelősséggel kell szembenézniük a kiválasztottaknak, arról a három bravúros teljesítményt bemutató együttes csapatkapitányát kérdeztük. HIGGADTNAK MARADNI Júliusban a győri női junior kézilabda Európa-bajnokságon fantasztikus menetelést követően lett aranyérmes a magyar válogatott. A csapat veretlenül jutott döntőbe, és ott meggyőző játékkal, 27–20-ra győzte le a hollandokat. Az Európa-bajnoki trófeát először a 19 éves csapatkapitány, Vámos Petra emelhette magasba. Miért pont ő? „Nagyjából négy évvel ezelőtt történt, amikor franciaországi tornán vettünk részt. Stranigg Zsófi, aki addig csapatkapitány volt, megsérült. Én addig helyetteseként működtem, de mai napig előttem van a pillanat, amikor Bohus Bea és dr. Woth Péter közölte velem, hogy innen én veszem át a feladatot. Nagyszerű érzés volt. A játékosnak már önmagában az hatalmas élmény, ha válogatott mezbe bújhat, de ha karszalagot is viselhet, az egyszerűen felemelő. Az edzők és a vezetők mindig sokat segítenek a teendők ellátásában, de úgy gondolom, elsősorban nekünk kell éreznünk, hogy mikor mi a helyes cselekedet, mi tartozik a hatáskörünkbe.”

Petrára főként a nyári felkészülés és a tornák alatt van nagy szükség. A legfontosabbnak azt tartja, hogy társai megbízzanak benne, és minden helyzetben számíthassanak rá. Ahogy mondja, ha valakinek nem úgy megy, ahogyan szeretné, neki kell felkarolnia. „Észre kell vennem a legkisebb gondokat is. Edzés és meccs után beszélgetünk a játékosokkal. Ha látom, hogy valami probléma van valakivel, odamegyek hozzá, és megkérem, mondja el, mi a gond, miben tudok segíteni. Ez feltétele annak, hogy egységesek maradjunk. Ráadásul én nem mutathatok félelmet sem. Bármilyen körülmény is legyen, nekem higgadtnak kell maradnom. A juniorválogatottban Kácsor Gréta, Kuczora Csenge vagy Pál Tamara is vezéregyéniség, de olykor mindenki elmondja az ötletét, felteszi a felmerülő kérdéseit, és mindent közösen beszélünk meg. Együtt örülünk, együtt sírunk.” Sírásra eddig kevés oka volt a válogatottnak, a csapatkapitány szerint ez abból is adódik, hogy minden játékos kellőképpen motivált, egyformán akar, ám ha úgy tűnik, el kellene még egy kis tűz a pályán, akkor mérkőzésben közben is lehet azt csiholni. Így volt ez az Európa-bajnokság elődöntőjében is. „Az oroszok elleni meccs felért a döntővel, de jött egy mélypont, talán pillanatnyi rövidzárlat. Ekkor éreztem, hogy nekem kell átlendítenem a csapatot ezen a helyzeten, és azt hiszem, Gréti segítségével sikerült is. Nagyon boldog voltam, hogy hozzá tudtam tenni a részem, talán ezek a legemlékezetesebb percei a csapatkapitányságomnak. És persze az, amikor felemelhettem az Eb-trófeát, amelyet azonnal ki is kaptak a kezemből a lányok.” NEM BAJ, HA NEM MEGY A bulgáriai Burgasz városában rendezett fiú U15-ös Európa-bajnokságon többször is nehéz helyzetbe került a magyar válogatott, ám a hullámvölgyek nem zökkentették ki hosszú időre a csapatot, és a fináléban fölényesen, 15–9-re győzték le a montenegrói fiatalokat. A folyamatos megújulásban vitathatatlan érdemei vannak a 15 éves csapatkapitánynak, Gaszt Rolandnak.

„Korábban Galambos Marcell volt a kapitány, ám ő megsérült, és engem javasolt a helyére. Az edzőknek és a társaknak nem volt ellenvetésük.  Tudtam, az a leglényegesebb, hogy minden helyzetben bátorítsam a csapatot. Emellett számtalan feladat is akad a medencében és a parton egyaránt. Ha valaki szeretne menni valahova, akkor nekem szól, vagy az edzők is engem értesítenek találkozókról, összetartásokról, időpontokról, és azt én adom tovább. Szerintem egy csapatkapitány akkor jó, ha képes biztatni. Nem baj, ha valakinek nem megy a játék, szólnom kell, hogy folytassa, próbálkozzon, és előbb-utóbb rendben lesz. Egyébként nem más, mint a többi a játékos, a vízben mindenki ugyanúgy küzd a másikért.” A kontinenstorna csoportjában a válogatott kellemetlen vereséget szenvedett a horvátoktól. Miután az együttes többgólos hátrányból egyenlített a zárónegyedben, az ellenfél az utolsó másodpercben, félpályáról megeresztett lövéssel mégis megnyerte a találkozót. Ebből az következett, hogy a magyarok a negyeddöntőben a legnagyobb rivális szerbekkel találkoztak. „Kapusunk az egész meccsen kiválóan védett, és a legvégén kapott egy potyát. Láttam rajta, hogy mennyire bántja a dolog. Ekkor jön a csapatkapitány! És nem azt mondja, hogy miattad vesztettünk, mert természetesen nem is így volt. Odamentem és megdicsértem, amiért egész mérkőzésen nagyszerűen védett, és hogy a végén kaptunk egyet, csak azt jelenti, a nehezebb úton leszünk Európa-bajnokok. Így is történt. A csapatkapitányság emberi része sokkal fontosabb, mint a szakmai. A vízben megvannak az irányítóink.” AZ EDZŐ JOBB KEZE Májusban az írországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar fiatalok megnyerték csoportjukat, majd a negyeddöntőben csupán büntetőkkel kaptak ki a spanyoloktól. A következő, belgák elleni összecsapás tétje a világbajnoki szereplés volt, és a tizenegyesrúgások ezúttal a magyar fiúknak kedveztek, így a válogatott ott lesz az október végi brazíliai világeseményen. Többek között a 17 éves csapatkapitány, Posztobányi Patrik nagy örömére.

„Amikor U16-ban Preisinger Sándor az egyik meccs előtt szólt, hogy én leszek a csapatkapitány, megdöbbentem, mert egyáltalán nem számítottam rá. Emlékszem, a mwgbízatás nagyon motivált. Sanyi bával azóta sokat beszélgetünk a meccsek előtt és után. Elmondja, mit vár a csapattól, én ahhoz igazítom az együttest, de úgy gondolom, hogy a csapatkapitánynak magától is tudnia kell, mik a feladatai. A pályán kívül és belül is a játékosok összetartása a legfontosabb. Mindezt a legmagabiztosabban kell tennem. Nem szabad engednem a vitákat, ha mégis kialakulnak konfliktusok, akkor megpróbálom minél hamarabb megteremteni a békét. Én az edző jobb keze vagyok. Ha gólt kapunk, vagy bármilyen negatívum történik a pályán, nekem kell felráznom a többieket. De nem csak a füvön lehetnek megoldásra váró ügyek. Ha valakit a családdal vagy barátnővel kapcsolatos dolog nyomaszt, akkor is elsőként igyekszem segíteni.” A fiatal védő szerint a pozíció nagy felelősséggel jár, és a feladatkör azt is magával vonja, hogy a karszalag viselője sokkal inkább szívére veszi, ha valami nem úgy sül el, ahogyan szerette volna a csapat. A spanyolok elleni Eb-negyeddöntőben hatalmas küzdelem után, büntetőkkel maradt alul a válogatott. Természetesen, senkinek sem esett jól a vereség. „Azt gondolom, olyankor az ember jobban magába néz. Elgondolkoztam rajta, talán biztathattam volna jobban is a többieket a rúgások előtt. Ez csak utólag van így, abban a pillanatban mindent elkövettem. Éppúgy, mint a belgák ellen, ahol nem léphettem pályára, de meccs előtt és a szünetben végig tüzeltem a társakat, üvöltöztem. Aztán kijutottunk a világbajnokságra. Azóta csak erről beszélgetünk. Fontos is, hogy állandó téma legyen. Ha felhívjuk egymást, a „hogy vagy” után az az első, hogy „milyen közel van már a vébé”. Azon dolgozom, hogy mentálisan is a legjobb formában érkezzünk. A hozzáállásunkkal nem lesz baj.”