Vadászatból lövészet

Különleges portrékötetet jelentetett meg az utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó: a 372 oldalas, exkluzív kiállítású, „Így lettünk bajnokok” című könyvben harminc jelenlegi hazai klasszis sportoló gyermek- és fiatalkorát elevenítik fel a szerzők.

A korábban másutt nem olvasható, a mai ifjú sportolók, szüleik és edzőik számára is megannyi tanulságos történettel szolgáló kötet szereplői közül ezúttal Péni István, Sastin Marianna és Baji Balázs sztorijából közlünk részleteket.

A Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László által jegyzett kötetről bővebb információk és megrendelés ITT.

PÉNI ISTVÁN sportlövő A korosztályos versenyeken szinte minden létező címet elhódító, a felnőttek mezőnyében vb- és Eb-ezüstérmes, még mindig csupán 22 esztendős puskás egészen korán kezdte az ismerkedést szeretett sportágával. „Talán kettő, ha lehettem, amikor vadász nagyapám először kivitt magával az erdőbe, és mivel látta, mennyire élvezem, később is rendszeresen vele mehettem. Amúgy az ő édesapja, vagyis a dédapám szintén vadász volt, nem is akármilyen. A kormányrezervátum vadászati főfelügyelőjeként dolgozott, és amikor nagyon fontos emberek érkeztek, ő gardírozta a vendégeket. Mondok néhány nevet a társaságból: Brezsnyev, Tito, az iráni sah, Gagarin, Tyereskova… Szóval, amióta az eszemet tudom, nálunk minden a lövészetről szólt, fegyverek vettek körbe, apu még a külföldi útjairól is műanyag puskákat hozott ajándékba. Én pedig az első spórolt pénzemből, talán húszezer forintból, tapadókorong-lövő játékot vettem. Egy idő után már jobban lőttem vele, mint apu, aki futócéllövésben világbajnoki ezüstéremig vitte. A mai napig őrzöm.”

SASTIN MARIANNA birkózó A pályafutását cselgáncsozóként kezdő, majd birkózásra váltó és világbajnoki címig jutó versenyző arról is beszél a kötetben, hogy kívülről sokan tévesen ítélik meg a sportágat. „Sokan úgy vélik, a birkózás nem nőknek való sport. Szerintük durva, legalábbis a cselgáncshoz viszonyítva. Ezzel a nézettel sokszor találkozom. A szülők hányszor, de hányszor mondják: nem engedem verekedni a lányomat. Ez szerintem abból fakad, hogy az emberek nem ismerik igazán a birkózást. Ez nem ökölvívás, ez nem verekedés. Az tény, hogy a dzsúdónál kontaktabb sportág, de hogy durva lenne…? Annyi igaz, hogy az edzéseken én is tréningnadrágban, hosszú ujjú trikóban végzem a feladatokat, de csak azért, mert érzékeny a bőröm, és a szőnyeg könnyen feldörzsöli a karomat, lábamat.”  

BAJI BALÁZS gátfutó A szabadtéri világbajnokságon futószámban első magyar atlétaként érmet nyerő Baji a sportot és az iskolai programokat mindig is össze akarta és tudta is egyeztetni.  „Vándortáborban voltam, az Őrségben túráztunk, és minden este máshol szálltunk meg. S bár ezt mindennek lehetett nevezni, csak az országos bajnokság előtti ideális felkészülésnek nem, mégsem mondtam le a részvételt. Az iskolai közösség ugyanolyan fontos volt nekem, mint a versenyzés. Mit volt mit tenni, korán reggel felkeltem, vonatra szálltam, a Keleti pályaudvarnál megkerestem a buszomat, és azzal mentem ki az UTE-pályára. Harmadik lettem, és hosszú ideig nagyon nagy becsben tartottam azt a bronzérmet. Most, ahogyan beszélek róla, újra átélem azt az érzést és újra érzem még az illatokat is. Ugyanakkor az is eszembe jut, mennyire kiforratlan gyerek voltam, és mennyire nem tudtam hová tenni magamat. Ha láttam valakit, akinek jó futócipője volt, nyomban azt gondoltam, hogy ő a legjobb. Ekkor még négypróbában indultam, nem sokkal később, az első egyéni országos bajnokságon azonban már tudtuk, hogy a gát lesz a fő számom. Megnyertem. Nem egészen tizennégy évesen.” A Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László által jegyzett kötetről bővebb információk és megrendelés ITT.