Tarolva tanulnak – hogyan kezelik a nagy különbségeket a kiemelkedő együttesek az utánpótlás-bajnokságokban?

Lehet-e tanulni egy 39–0-s győzelemből? Vannak-e hátulütői a teljes dominanciának? Összeállítást készítettünk a sportágukban (jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) gyakorlatilag rivális nélkül vagy kevés valódi ellenféllel szembenéző utánpótlás-együttesekről; a nagy különbségű mérkőzések szakmai és lelki hatásait vettük sorra.

Nagy különbségű vereséget szenvedni pocsék élmény – ám a győztesnek sem könnyű kezelni az ilyen mérkőzéseket és azok hatásait, különösen, ha az egész idényben csak tarol és tarol. A sportágukban meghatározó szakemberekkel elemeztük a hazai utánpótlás-bajnokságokat: így látja a helyzetet Kangyal Balázs (jégkorong), ifj. Kiss Szilárd (kézilabda), Tursics Sándor (kosárlabda) és Áts Bertalan (vízilabda). JÉGKORONG: MINDEN MECCSBŐL OKULNAK

A hazai jégkorongutánpótlás-bajnokságokat évek óta a székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a MAC Budapest uralja, szinte az összes korosztályban e két csapat játssza az év végi döntőt. Mi több, gyakran előfordul, hogy az osztrák bázisú ligákban is odaérnek a mezőny legelejére. A két csapat toronymagasan kiemelkedik a hazai mezőnyből, így kevés – legalábbis nem elegendő – igazán éles meccset játszik az évadban. Bár Kangyal Balázs, a válogatott korábbi csapatkapitánya, a MAC U18-as csapatának vezetőedzője szerint a mostani idényre javult a helyzet. „Idén több magas színvonalú mérkőzésünk van, a junior EBEL kettévált, a legjobb nyolc csapat játszik egymással, és ott már nincsenek könnyű mérkőzések. Ráadásul nálunk forog a csapat, felfelé is játszanak a fiatalok, Schlekmann Márk és Csollák Márkó a szlovák Extraligában, többen a Hokiklub Budapest Erste Ligás gárdájában, valamint sokan az U20-as együttesünkben. Nekünk nagyon hasznos lett volna, ha elindulhatunk a fiatalokkal a hazai felnőttélvonalban, az lett volna nekik a megfelelő lépcsőfok, mivel a szlovák és a magyar liga között szakadéknyi a különbség.” Azonban így is előfordulnak kirívó eredmények. A 2019–20-as idény elején a MAC áldozatai is beleszaladtak kilenc-tízgólos zakókba. „Azt gondolom, hogy viszonylag jól kezeljük ezeket a szituációkat. Próbáljuk úgy forgatni a csapatot, hogy olyanok kapják meg a lehetőséget, akik az adott ellenféllel szemben fejlődni tudnak. Meg azért valami értelme minden meccsnek van: próbáljuk a pozitívumot keresni, mindig fel lehet hívni valamire a figyelmet, még akkor is, ha a riválisoknak egy része finoman fogalmazva nem üti meg az elvárható szintet.” KÉZILABDA: NEM ÉLET-HALÁL Az utánpótlás kézilabda-válogatottak az idén nyáron kitettek magukért, a lányok az U19-es és az U17-es Európa-bajnokságot is megnyerték, míg a fiúk a juniorok vb-15. szereplése mellett két ötödik helyezést értek el.

Az idény végi bajnoki döntőkön évről évre óriási a küzdelem, de bizony év közben, az alapszakaszban előfordulnak húsz-harminc gól különbséggel végződő összecsapások. A leány ifjúsági válogatott szövetségi edzője és a NEKA trénere, ifj. Kiss Szilárd szerint benne vannak a pakliban az ilyen találkozók is. „Ezért kell feljebb versenyeztetni, ahogyan az nálunk Balatonbogláron is működik, a legjobb fiataljaink már a felnőtt NB I/B-ben szerepelnek. Egyébként pedig azt gondolom, hogy utánpótláskorban a fejlődést leginkább az edzésmunkának kell meghatároznia. Nem értek egyet azzal, hogy hetente több vérre menő, élet-halál meccset kell játszani – persze bizonyos időszakokban lehet, de hosszú távon ez semmiképpen sem jó.” Valószínűleg nem könnyű felpörögni az olyan találkozókra, amelyek végkimenetele már a kezdés előtt biztos, de a balatonboglári szakvezető szerint ez különösebben nagy törést nem okoz a fiatalokban. „Valószínűleg a meccs előtt azért tudják a felek, hogy mi lehet a végeredmény, és fel tudnak rá készülni. Kitűzhetnek részcélokat, amelyeket elérhet a csapat. Nehéz lenne létrehozni olyan bajnokságot , amelyben alig van különbség az együttesek között, egy ilyen kiemelt küzdelemsorozatban körülbelül hat-nyolc klub szerepelhetne. Nem gondolom, hogy túl jó lenne, és szerintem nem is ez a cél. A korosztályos válogatottnak pedig lehet olyan szerepe, hogy a legjobbak nemzetközi szintű meccseket játsszanak.” KOSÁRLABDA: AGGASZTÓ TENDENCIA A Csata DSE kosárlabda-nevelőműhelyt Tursics Sándor 1995-ben alapította feleségével, Iván Krisztinával, és az egyesület azóta – öt éven át a Vasassal együttműködve – családi vállalkozásként működik. A Csata fennállása óta közel ötven országos bajnoki címet tudhat magáénak, és persze számtalan válogatott játékos indult az angyalföldi iskolából. Az sem lehet kérdés, hogy a korosztályos élvonalból egyre inkább kiemelkednek a Tursics család tanítványai. Ékes bizonyíték erre az is, hogy a serdülő-, a kadét- és a juniorbajnokságban – a 2019–20-as évad alapszakaszát is beleértve – csupán egy mérkőzést veszítettek el, a kadétbajnoki döntőben maradtak alul az Atomerőmű-KSC Szekszárddal szemben. A klub fennállása óta csak egyszer volt példa arra, hogy Tursicsék lemaradtak a nyolcas fináléról. Sokatmondó az is, hogy csupán kétszer zártak érem nélkül.

„Az első bajnoki aranyat 1982-ben nyertem. Akkoriban hat együttes küzdött egymással a végső győzelemért, azon a tornán nem volt olyan meccs, amely tíz pontnál nagyobb különbségű sikert hozott. Igazán aggasztó, hogy napjainkban megannyi olyan mérkőzést játszunk, amelyet száz pontnál is nagyobb differenciával húzunk be” – vélekedett Tursics Sándor. Nem lehet elsiklani afelett, hogy miként lehet ennyivel jobb a Csata DSE a többi hazai műhelynél. „A legkisebbektől kezdve kosárlabdát tanítunk, míg a serdülő korcsoportban már jelentős taktikai oktatás zajlik – így a mester. – Nem varázslat, amit csinálunk; a kétezres évek előtt sok budapesti klub végzett hozzánk hasonló munkát. Hogy hová lettek? Ez igazán érdekes kérdés. Teljesen átalakult idehaza a kosárlabda-kultúra, a nevelési rendszer, és nem a jó irányba. Mi gyorsabban, hamarabb tanítunk meg mindent, mivel meg kell felelnünk a nemzetközi igényeknek.” VÍZILABDA: RÉSZCÉLOKRA IS FIGYELNEK Az előző idényben az UVSE vízilabdacsapata mindent megnyert, amit női vonalon meg lehetett: a felnőtt bajnoki cím mellett az összes korosztályos aranyat begyűjtötte. Az ifik jelenleg is hibátlanul vezetik a tabellát, a serdülők már elszenvedtek egy vereséget a rivális Szentestől, de mindkét korosztály együttesére jellemző, hogy jó néhány bajnoki összecsapáson hatalmas különbségű győzelmet arat. A mostani szezonban az ifik és a serdülők is nyolc meccsen vannak túl, csak kettőn maradt az ellenfél tíz gólon belül az UVSE-vel szemben. Az idősebbeknél 35–2-es, a fiatalabbak közt 39–0-s kiütés az őszi csúcs.

„Nem teszünk különbséget az ellenfelek között – mondja Áts Bertalan az UVSE két korosztályának vezetőedzője. – Ugyanúgy készülünk és melegítünk be mindenkivel szemben, egy másodpercig sem becsülünk le senkit. Ha gyengébb csapattal találkozunk, akkor olyan célokat tűzünk ki, hogy ne kapjunk gólt, a ziccereket a lehető legjobb arányban értékesítsük vagy minden játékos eredményes legyen, érezze meg a gólszerzés örömét. A könnyű meccsek is jó edzésjelleggel bírnak, hiszen olyan taktikai elemeket gyakorolhatunk védekezésben és támadásban egyaránt, melyeknek a szoros találkozókon vesszük majd hasznát. Amikor az UVSE-vel felkerültünk ob I-be, ifikből, serdülőkből állt a csapatunk, és megesett, tizennyolc góllal kaptunk ki, de harminc is lehetett volna közte. Ilyenkor a részcélokra figyeltünk. Nem a győzelem volt kitűzve, hanem például az, hogy ne lőjön gólt nekünk válogatott játékos, jól védekezzük ki az emberhátrányt, jól játsszuk meg az emberelőnyt. A legfontosabb, hogy az edző miként motiválja játékosát. Én azt mondom a lányoknak, minden mérkőzés ünnep, amikor megmutathatják, mit tanultak a héten, miért edzettek keményen. Álljanak egyik, vagy másik oldalon.”