Műkorcsolya: csapot-papot hátrahagyott, hogy egy franciaországi eldugott falucskában élje mindennapjait a Szentiványi család

Az isten háta mögé költöztek, s új életet kezdtek, hogy teljesüljön a gyerekek álma. Senki nem garantálja, hogy a kilencéves Júlia, a hatéves Nóra és az ötéves Árpád álmai valóra válnak, a Szentiványi család mégis minden jövedelmét arra fordítja, hogy a lehető legjobb körülmények között korcsolyázhassanak egy világtól elzárt francia síparadicsomban.

A Szentiványi család mindent egy lapra tett fel azzal, hogy a mindössze 350 fős, franciaországi falucskába, Vaujany-ba tette át székhelyét. Miért? Röviden azért, mert a gyerekek, Júlia (9), Nóra (6) és Árpád (5) olimpiai bajnok műkorcsolyázók szeretnének lenni. Jóllehet, ezzel vannak még így páran, mégsem kezdenek új életet Franciaország senki földjén. Tehát, honnan is pattant ki a nem épp szokványos ötlet a magyar apa és kínai anya fejéből? „Ezt nem mi találtuk ki, hanem Júlia fejében fogalmazódott meg a költözés gondolata – meséli Szentiványi Árpád, az édesapa. – A francia kötődés úgy jött létre, hogy a 2018-as olimpia után Nyikolaj Morozov – aki a műkorcsolyázás egyik sztáredzője – gyerekeket keresett, és a magyar gyorskorcsolyacsapat edzőjén keresztül megtalálta Júliát. Még azon a nyáron meghívta a franciaországi edzőtáborába, amit aztán többször is megismételt. Végül a lányomnak elnyerte a tetszését, amit a helyi akadémián tapasztalt, és úgy döntött, szeretne minden nap ott edzeni. Ez az ő döntése volt, mi, szülők csak kérdéseket tettünk fel neki, de mindhiába, mert nagyon határozottan kifejtette, mit szeretne. Így hát átköltöztünk.”

A Szentiványi gyerekek fejlődését azóta a 2011-ben Európa-bajnoki címet szerzett Florent Amodio figyeli árgus szemekkel. Míg Júlia céltudatosan igyekszik elsajátítani a legnehezebb ugrásokat, addig kisebb testvérei még inkább csak játékos formában tanulják a sportág alapjait. De ami a legfontosabb, mindhárman boldogok! „Számos előnyét érezzük az életmódváltásnak. Ha csak nincs lavina, tíz percen belül bárhova el lehet jutni a faluban, amelyben igazából csak sportolni lehet. Síparadicsomról beszélünk, tehát a legtöbben síelnek, de a korcsolyázás is rendkívül nagy hangsúlyt kap errefelé. Az akadémián egész nap foglalkoznak a gyerekekkel, az edzők szívvel-lélekkel tanítgatják őket. Tegnapelőtt például Júlia először ugrotta meg a dupla Axelt, az edzők ujjongva tapsolták. Ő már 9 éves, kitűzte életcéljának, hogy olimpiai bajnokká válik, és nagyon tudatosan készül, még este, lefekvés előtt is hallgatja a zenét, és végig futja fejben a programját. A testvérei sem akartak kimaradni a buliból, szinte csecsemőként már a jégre vittük őket, és nagyon szeretik. Nekem pedig az a legfontosabb, hogy boldognak lássam őket.” Még akkor is, ha a boldogság egy vagyonba kerül? „Sajnos még mindig áll, hogy abból lesz sikeres műkorcsolyázó, akinek a családja képes megfizetni az irgalmatlanul magas költségeket. Borzasztó a helyzet... Képzelje, most dőlt el éppen, hogy a nyáron öt hétig Oroszországban edzőtáborozunk. 35 napról beszélünk, de már ez is 3-4 millió forint. Éves szinten pedig nem túlzok, amikor azt mondom: egy lakást vehetnék abból a pénzből, amit a korcsolyázásra költünk. Nem tudom, meddig tudjuk ezt csinálni, egyelőre minden szép és jó, de tényleg az egész családi jövedelmünket feltesszük arra, hogy a gyerekek azzal foglalkozhassanak, amit szeretnek. És ott, ahol szeretnék.” Az „ott” valamiért nem Magyarországot jelenti, hanem egy pici falut 3-4 ezer kilométerrel arrébb. Nem kerülhetjük ki a kérdést: miért? „Úgy gondolom, Magyarországon túl sok gyerek korcsolyázik túl kevés pályán. Nemrég olvastam a szövetség egyik elemzését, amelyben leírják, hogy a rendelkezésre álló jégidő 86 százalékát a hoki kapja, és van nagyjából 16 jégpályánk országszerte. Véleményem szerint ez kevés ahhoz, hogy a nagy álmok valóra válhassanak. Láttam olyan edzést, amelyen egyszerre 52 gyerek volt a jégen. Szerintem ez balesetveszélyes, és semmiképpen nem megfelelő feltétel. Franciaországban sokkal több a jégfelület, a helyi akadémián a profi élsport alapkövetelményeinek eleget téve törődnek a gyerekekkel, és egyfajta életpályának a lehetőségét tárják eléjük. Nem garantálja senki, hogy olimpiai bajnokot faragnak a gyerkőcökből, mégis nagyobb esélyt látok rá, mintha Magyarországon minden egyes nap hat órát töltenének a kocsiban, és állandó stresszel, rohanással telne az életük.” További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.