Keresztes Levente: „Nem kamu, kint tényleg minden nap a maximumot kell nyújtani”

„A legjobb döntést hoztam, amikor tavaly nyáron úgy határoztam, hogy külföldön folytatom” – mondja az amerikai Twin City Thunder magyar hokisa, Keresztes Levente. A 18 éves korosztályos válogatott jégkorongozóval beszélgettünk a decemberi hibátlan vb-ről és szóba került az is, hogy milyen új kihívásokkal találkozott a tengerentúlon.

Tavaly nyáron dőlt el, hogy Keresztes Levente tizenkét év után az amerikai Twin City Thunder kedvéért elhagyja a MAC Budapest jégkorongcsapatát. A nívós tengerentúli juniorligában (a nála két-három évvel idősebbek mezőnyében) sem adta alább az addig a hazai utánpótlásliga egyik legveszélyesebb csatárának számító 18 esztendős hokis: az NCDC-ben 42 mérkőzésen 42 pontot (10 gól, 32 gólpassz) hozott össze.

A decemberi, kijevi I/B csoportos junior-világbajnokságon pedig újra a két évvel idősebbek között bizonyított: öt góllal és négy gólpasszal járult hozzá a válogatott százszázalékos mérlegéhez és a feljutáshoz. – Már az első évben negyven pont fölött termeltél az Egyesült Államokban. Felteszem, elégedett vagy. – Az vagyok. Én is úgy érzem, hogy jó szezont zártam, csak pozitív élményeim maradtak az elmúlt hónapokról. Rengeteget kaptam és fejlődtem ebben a szezonban, kint végig szem előtt voltam, és számomra is bebizonyosodott: a legjobb döntést hoztam – amiért köszönettel tartozom Sájevics Andrásnak, illetve cseh-kanadai menedzseremnek – tavaly nyáron, amikor úgy határoztam, hogy külföldön folytatom a pályafutásomat. – Idősebbek között kellett játszanod, idegen környezetben, ráadásul sokkal erősebb bajnokságban, mint korábban itthon. Mennyire volt nehéz felvenni a ritmust? – Nem tartottam ettől, mert a fizikai adottságaim jók, úgy voltam vele, hogy meg tudom majd állni a helyemet ebben a mezőnyben is, és a szezon közben sem éreztem azt, hogy idősebb vagy erősebb játékosok között játszanék. Évközben rengeteget fejlődtem robbanékonyságban és védekezésben, de valójában a játék bármely elemét mondhatnám. A playoffról viszont sajnos lecsúsztunk, igaz, így legalább nem szakította félbe az évünket a koronavírus-járvány. – Miben jelenti a legnagyobb különbséget a kinti közeg? – Bár sokan gondolják így, nem kamu, kint tényleg minden nap a maximumot kell nyújtani. Ha a héten véletlenül nem úgy edzel, ahogyan kellene, a meccsen azonnal csapaton kívül találod magadat, hiszen három-négy másik játékos vár a helyedre. Itthon tizenkét évet töltöttem a MAC-ban, imádtam minden pillanatát, de amíg itt bérelt helyem volt, addig Amerikában folyamatosan küzdenem kellett a csapattagságért. Egészen más kihívásokkal szembesültem, mint korábban.

– Jól sikerült az amerikai bemutatkozás, de meg merem kockáztatni, hogy a kijevi világbajnokságra még szívesebben emlékszel vissza. – Életem legnagyobb jégkorongos élménye volt, az biztos. Hibátlan mérleggel megnyerni a világbajnokságot… Nagyszerű csapat jött össze, nagyszerű játékosokkal, és még én is tudtam segíteni a srácoknak, elég jól jöttek a pontok, szóval arra a tornára sem panaszkodom. – A nagyszerű évad után merre tovább, hol folytatod? – Még nem dőlt el semmi, vannak megkeresések külföldről, itthonról és szerencsére az Egyesült Államokból is. Egyértelműen az utóbbi felé hajlom, akadnak ajánlatok a USHL-ből, boldog lennék, ha szintet léphetnék, és ott, egy még erősebb bajnokságban folytathatnám, most ezt tartom szem előtt. – Mennyire bírod a hazai karantént? Hogyan készülsz a következő szezonra? – Külön erőnléti edzővel dolgozom, hogy a lehető legjobb formában maradjak. Ha minden a normál kerékvágásban ment volna, éppen most zajlana az U18-as világbajnokság Asiagóban, ezzel szemben már vége a szezonnak. Úgy tekintek erre az időszakra, mint egy hosszabb alapozásra, remélem, nemsokára még erősebben térhetek vissza a jégre. További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.