„A mostani helyzet rá fog világítani a pénzszórásra” – Lengyák György az utánpótlásképzésről

A Magyar Atlétikai Szövetség korábbi utánpótlás-referense, Lengyák György – az úszás és a torna kivételével – tízéves korig nem engedné, hogy egyesületi sportcsoportok működjenek.

Hét éven keresztül volt a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás-referense a 70. életévét tavaly betöltő Lengyák György, aki év eleje óta a rövidtáv- és gátfutás szakágáért felelős vezetőként dolgozik tovább. A sportágban 1972 óta szerepet vállaló szakember az Utanpotlassport.hu-val a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet lehetséges, de leginkább általa remélt hatásairól osztotta meg gondolatait. Véleménye szerint a magyar sportban az utánpótlás-nevelés alapjaiban szorul reformokra.

„A mostani helyzet rá fog világítani a tao-sportágak pénzszórására, pazarlására – vélekedik Lengyák György. – Bízom benne, hogy a járvány nem csak azt mutatta meg, hogy össze lehet fogni, hanem egy-két dolgot a helyes kerékvágásba terel hazánkban. Pillanatnyilag négy olyan tanítványom van, aki hat-nyolc évig kézilabdázott. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az egyik lány, aki nyolc évig volt igazolt kézilabdás, szinte minden nap másik emblémás pólóban jön edzésre. Kérdésemre elmondta, hogy van otthon még vagy tizennégy, mert a kézilabdatornákon mindig kapott egy pólót. Néhányat már édesanyja használ a kerti munkákra. Tetszik látni Gyuri bácsi – mondta egy juniorválogatott atléta –, amikor kinőttem a szöges cipőt, és újat rendeltem neten, annak egy részét nekünk kellett kifizetni, mert az egyesület csak húszezer forintot tudott hozzáadni. Akkor is elszomorított, hogy egyik magyar sportoló a másik ellenszurkolója. Úgy gondolom, ezt a jelenséget a sportvezetők hozták létre. Gondolkozzanak el, mi volt először. Sok leigazolt labdarúgó, kézilabdás, röplabdás. Ezért oda adták a nagy mennyiségű állami vagy másmilyen pénzt, és abból számos edzőt foglalkoztathattak. Ők lassan a szülészetre mennek gyermeket leigazolni, hogy bizonyítsák létjogosultságukat. Az óvodákban már egymás után hozzák létre a sportági csoportokat. Én évtizedekkel ezelőtt azt tanultam, hogy a kisgyermekkori szabad mozgással fejlődik legjobban a koordináció, nem az irányítottal. A szabad, és nem irányított mozgással alakul ki igazi egyéniség. Ja, hogy nem mozognak eleget a gyerekek? Hát meg kell teremteni a lehetőséget, a motivációt a mozgásra!” Lengyák György úgy gondolja, minden óvodában nagyméretű, sok mászókával, egyensúlyozó eszközökkel ellátott modern játszóterekre van szükség. Szorgalmazza: ne csak a lakótelepeknek legyen egy-egy játszótere, hanem minden nagyobb lakótömbnek is.

„Erre kellene programot készíteni és sok-sok állami pénzt költeni. Ezzel minden sportág fejlődne Magyarországon. Évtizedek múlva akár minden tao-sportág kijuthatna az olimpiára. Miért nem nézünk körül olyan országokban, ahol előttünk járnak a labdás sportágakban? Hogy működik náluk? Semmit nem jelent, hogy junior-világbajnokságot nyer a labdás sportág. Átlagban annyival régebb óta és többet edzettek, mint ellenfeleik, hogy nincs jelentősége a sikernek, mert a sokoldalú alapképzés hiányában felnőttként már nem mi vagyunk az élen. Tízéves korig – az úszás és a torna kivételével – nem engedném, hogy egyesületi sportcsoportok működjenek. Addig kiderülne, hogy ki labdaügyes, kit érdemes abba az irányba terelni. Nem ötéves kortól kell százezres támogatásokat költeni arra, akiről tizennégyéves korában kiderül, a labda nyelét keresi, hogy meg tudja fogni, vagy pszichésen nem alkalmas a test-test elleni harcra.” A szakember szemléltetésképpen kézilabdás példát hoz. Megemlíti, hogy az olimpiai bronz-, és világbajnoki ezüstérmes Németh Helga, valamint az Európa-bajnokságot nyert, illetve olimpiai ezüst- és bronzérmes, továbbá világbajnoki ezüsttel is büszkélkedő Siti Beáta is atlétaként kezdett. „És nem otthagyták Nagy Pista bácsi atlétikai csoportját az Olajbányász Sportiskolában, hanem átirányították őket a kézilabdaszakágba. A Kőszegen velem szemben lakó Farkas Ági mesélte, hogy az úttörő-olimpián milyen szép sikereket ért el atlétikában. Azt hiszem, mindhárman elég magasra jutottak. Egyszerűen nevetségesnek tartom, hogy van olyan sportág, amelyben tízéves versenyző Európa-bajnokságot nyerhet. Fel sem tudja fogni, hogy mit jelent, csak a szülő, aki még jobban belelovalja az edzésekbe. A múlt héten is olvastam egy szakportálon, hogy a sporttudósok, orvosok nem tartják jónak a korai specializálódást. A sportvezetők miért nem hallgatnak rájuk?”

Lengyák György azt is felvázolta, hogyan képzeli el az utánpótlás-nevelő munkát: „Egy megvalósítható álom lenne, ha a sportiskolákban, vagy a több sportágas egyesületekben tízéves korig sok kis csoportot működtetnének, ahol heti három foglalkozás lenne. Az egyik edzés az atlétikai képességek fejlesztéséről játékos formában szólna. Futás, ugrás, dobás és egy egészséges versenyzési szellem kialakítása lenne a lényeg. Tanuljon meg a kisgyermek magas súlyponttal, hasznos karmunkával futni, megfelelő technikával elugrani, és tudjon különbséget tenni a hajítás, dobás, vetés között. Ezeket a foglalkozásokat atlétikai edzők irányítanák. A második edzést hetente váltva, hol labdarúgó, hol kézilabdás, hol más labdás edző tartaná, ügyességi tréningek lennének. A harmadik edzést az egyik héten tornászedző tartaná, akinek feladata a koordinált mozgás fejlesztése lenne: nyújtás, lazítás, gimnasztikai gyakorlatok elsajátítása. A másik héten az uszodában folyna a készítés, ahol az úszóoktatók megtanítanák a gyermeket úszni, és elsajátítani a helyes légzőtechnikát. Tízéves kor előtt nem engedném a torna és úszás kivételével a sportági igazolásokat.”

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.