Korán becsaphatják a sikeres sportkarrierről álmodozó fiatalokat

„A szülőkben is szeretnénk tudatosítani, hogy a realitásnak előtérbe kell kerülnie” – vélekedik dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének vezetője a fiatalok céljainak meghatározásáról.

Miért akar olimpiai bajnok lenni a vízilabdázó gyerek, és miért „csupán” NB I-es játékos a labdarúgó Magyarországon? Mi befolyásolja a célok meghatározását és mennyire szabad nagyot álmodni? Hogyan kerülheti el a fiatal sportoló a csalódást, és hogyan ne legyen nevetés tárgya, ha kijelenti: világbajnok akarok lenni! Egy biztos, a célok kitűzése alapos körültekintést igényel, a nagy szavakkal pedig a gyerekek érdekében is felelőtlenség dobálózni. Megkeresésünkre a jelenségről dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének vezetője fejtette ki véleményét.

„Az utóbbi években nagyon sokat teszünk azért, hogy a sportágválasztást sporttudományi alapokra helyezzük, mert ezáltal a későbbiekben rengeteg töréstől, csalódástól kíméljük meg a gyerekeket. Hét-nyolc éves korban már lehet tudni azt, hogy valaki milyen sportágcsoportra alkalmas. Megcsinálják többek között az antropometriai vizsgálatot is, amelynek pont az a lényege, hogy a csont, izom és zsír összetételét meghatározzák. Azt is látják, hogy körülbelül milyen magas lesz a gyerek. Ekkor már bizonyos sportágak előtérbe kerülhetnek. Nincs keservesebb dolog, amikor egy tizenhat-tizenhét éves fiatal azt mondja, hogy én már tíz éve sportolok, egészen tűrhető eredményeim vannak, de nem tudok továbblépni. És kiderül, hogy azért, mert biológiai gátja van. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy mindenki olyan sportágat válasszon, amelyben megfelelő kifutási lehetősége van. A szülőkben is szeretnénk tudatosítani, hogy a vágyak és remények csak egy dolog, a realitásnak is előtérbe kell kerülnie.” Dr. Lénárt Ágota szerint a másik része a jelenségnek már szociálpszichológiai természetű. Ez azt jelenti, hogy milyen egy adott sportágnak az eredménye, a nimbusza, a presztízse, a társadalmi elfogadottsága, népszerűsége.

„Teljesen normális, ha egy vízilabdázó háromszoros olimpiai bajnok akar lenni, míg más sportág képviselője szerényebb eredményeket vár magától. Nem csak azért, mert ő nem tudja kifutni a formáját, hanem azért is, mert a sportága technikai, szakmai és egyéb körülményei ennyit engednek meg. A célok meghatározásakor az is számít, hogy a sportágat hányan űzik. Csak egy nemzetközi példát említve: ha egy amerikai golfozó azt mondja, hogy ő  olimpiai bajnok akar lenni, akkor mindenki felszisszen, mert hatvanmillióan golfoznak a világban, és csak iszonyúan kemény munkával, nagyon nehezen tud kiemelkedni. Míg ugyanilyen munkával egy másik sportágban valóban elég komoly eredményeket lehet elérni. Akár még olimpiai szinten is. Időről időre vannak divatos sportágak. Ez is közrejátszik a választásban, valamint az is, hogy mennyire sikerül jól egy olimpia vagy világbajnokság a sportág számára. Egy eredményes szereplés után mindenki vívni, úszni vagy kajakozni akar. Viszont hét-nyolc éves korig nem a gyerek dönti el, hogy mit sportol, hanem a szülő. A szülői vélemény és elképzelés majd csak később szorul háttérbe a kortársakéhoz képest.” A szakember úgy véli, természetesen nemcsak a sportban, hanem az élet egyéb területein is jó, ha az ember mindig egy picivel többet akar elérni. A sikerorientáció gyerekként és felnőttként is elengedhetetlen. „Magyarországon is van már jó néhány labdarúgó, aki nemzetközi csapatokhoz igazolt és sikeresen szerepel. Megfelelő családi és szakmai támogatás nélkül azonban ez nem lehetséges. Ha nem azt mondják a gyereknek, hogy ha jövőre nem rúgsz öt góllal többet, akkor semmi nem lesz belőled, hanem tiszteletben tartják a fejlődését, akkor elérheti a céljait. Sok mindent el lehet mondani a külföldi bánásmódról, de amit Magyarországon is át kellene venni, az az a fajta támogatás, amely képes kihozni a gyerekből a legjobbat. Magyarországon még probléma, hogy nagyon sokszor az eredményközpontúság elveszi a lehetőséget attól, hogy valaki fejlődjön, de ehhez a fejlődéshez számos esetben a szakmai alapok is hiányoznak.”