Játszik a mester – aktív élsportolók, akik utánpótlásedzőként dolgoznak

Akadnak olyan edzők idehaza, akik úgy nevelik a jövő bajnokait, hogy közben maguk sem hagyták még abba az élsportot. Van közöttük olyan, aki a tokiói játékokra készül, van, aki válogatott-kerettag, egy másik szakember pedig már csak a sportág szeretete miatt áll edzésbe rendszeresen.

  PETERDI ANDRÁS párbajtőrvívó Huszonegy évesen általában az a vívók legfőbb feladata, hogy az utánpótláskorból a felnőttmezőnybe átlépve mihamarabb ütőképes versenyző váljék belőlük. Bő évtizede a csapatban tokiói olimpiai kvótaszerzésre is esélyes párbajtőrvívónak, a most 32 éves Peterdi Andrásnak – a magyar ranglista jelenlegi második helyezettjének – ráadásul azzal is meg kellett küzdenie, hogy  edzőként is „felnőjön”. „Már tizenhat évesen tréner szerettem volna lenni, ám az álom csak öt évvel később, 2009-ben válhatott valóra – így Peterdi. – A profi pályafutásom során szinte mindvégig oktattam is a vívást. Nem tudom, ez hátráltatott-e abban, hogy többre vigyem versenyzőként, de az biztos, hogy sok energiát vitt el, ugyanakkor rengeteg pluszt is adott. Néha úgy éreztem, nehéz a kettőt együtt csinálni, de soha nem bántam meg, hogy így történt.” A szakember az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese felkészítése mellett kisgyerekekkel is foglalkozik a Budapesti Honvédban. „Hosszú évek óta délután háromtól estig a teremben vagyok. Emesével együtt mindketten azért küzdünk, hogy eljussunk a tokiói játékokra. Az edzőm, László István egyben a kollégám is, közösen dolgozunk a fiatalokkal. Az ő tanítványa például az a Muhari Eszter, aki Emese nagy riválisa. Nem egyszerű megtalálni a versenyzői és az edzői feladatok közötti tökéletes összhangot, ez gyakran nagy nehézségekkel jár. De éppen a koronavírus-járványt megelőző időszakban éreztem úgy, hogy minden összeállt, remek formában voltam, a legrosszabbkor jött tehát a leállás.”

BULATH ANITA kézilabdázó Az előző évad közben jelentette be visszavonulását a 106-szoros válogatott irányító, Bulath Anita. Akkor azt tervezte, hogy Debrecenben elbúcsúzik az aktív játéktól, ám a koronavírus-járvány miatt nem fejeződött be a bajnokság. A csonka évad után úgy döntött, így nem hagyhatja abba, és visszatért nevelőklubjához, a Dunaújvároshoz. Ahol lassanként az utánpótlás-nevelésbe is bekapcsolódott. „Sokféle feladatról beszéltünk a vezetőséggel. Nálunk az egész felnőttcsapatnak lesz dolga az utánpótlással, mindannyian kaptunk egy-egy fiatal játékost, akit mentorálunk, pátyolgatunk, vagyis kicsit mindenki kiveszi a részét ebből. A tervek szerint idővel én veszem át az utánpótlás-szakmai igazgatói posztot, de szépen fokozatosan haladok, mert a felnőttcsapat miatt egyelőre biztosan nem lesz mindenre idő.” Mindenesetre most nemcsak a legkisebbeknek, hanem – rutinos kézilabdázóként – az NB I-es csapat utánpótláskorú játékosainak fejlődését is segíti. „Részben azért is kerestek meg, hogy az NB I-es együttes fiataljait terelgessem. Az elmúlt években Debrecenben ez nagyon jól működött, és már most látszik, hogy Dunaújvárosban is befogadóak a lányok. Akár az edzéseken is, ha az edző nem tud mindenkire egyformán odafigyelni. Bármivel odajöhetnek hozzám, én pedig megpróbálok nekik segíteni.”

BISZTRITSÁNYI DÁVID vízilabdakapus Az UVSE 33 éves, 2007-ben junior-világbajnok, később felnőtt Eb-bronzérmes vízilabdakapusa, Bisztritsányi Dávid már a gimnáziumban is arra készült, hogy miután befejezi aktív pályafutását, edzőként dolgozik tovább a sportágban. Azt azonban nem kellett megvárnia, hogy „kiöregedjen” a medencéből, mert Benedek Tibor közreműködésének köszönhetően két éve a klub előkészítő csoportjának tart tréningeket a Csillaghegyi Uszodában. „Sokan fölvetik, hogy valaki minél idősebb korosztályban dolgozik, annál magasabb végzettségre van szüksége. Pedig ez éppen fordítva kellene, hogy működjön. Minél kisebbekért felelsz, annál fontosabb, hogy szakképzett legyél. Amellett, hogy megadod a gyerekeknek az alapokat, ügyelned kell arra, hogy fizikailag és lelkileg se tedd őket tönkre. Nagyon szeretek a kicsikkel foglalkozni. Ma már a sportfinanszírozás jobb, mint amikor én voltam az ő korukban, így az edzőnek csak a vízilabdára kell összpontosítania, és főállásban dolgozhat.” A felnőttválogatott-kerettag Bisztritsányi az egyesületben folytatott munkája mellett időközben a korosztályos nemzeti csapatokban is hasonló feladatkör ellátásába kezdett. „Az UVSE-ben a kezdő gyerekeknek az úszást, a lábtempót, a labdatechnikát tanítom, míg a válogatottba már biztos alapokkal érkeznek a fiatalok. Ez két eltérő különböző munkakör, de örülök, hogy még mindig játszom is, mert így azt az edzésprogramot, amelyet otthon kitalálok, saját magamon tesztelhetem.” JAKAB JÁNOS asztaliteniszező Az ifjúsági Európa-bajnok asztaliteniszező, a most 34 éves Jakab János hat éve, 2014-ben döntötte el, hogy edzősködni fog a sportolás mellett. „Addig voltam válogatott, de súlyos problémáim adódtak a vállammal, és éreztem, hogy a legmagasabb szinten már nem bírom tovább. Ekkor már régen elhatároztam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Ez a két magyarázata van annak, hogy elkezdtem az utánpótlással foglalkozni.” Jakab szereti, amit csinál. Azt mondja, a trénerkedés és az aktív sport közötti párhuzam sokkal inkább előny, mint hátrány. „Remek érzés egyszerre játszani és közben a tudást is átadni. Egyaránt vagyok edző és partner a BVSC-Zugló pinpongszakosztályában. Ez a gyerekeknek és nekem is jó. Játékosként még mindig szerzek olyan új tapasztalatokat, amelyek segítik a tanítványaimat is. Ezek a pozitívumok, de azért az furcsa helyzet lenne, ha, mondjuk, az országos bajnokságon ellenfélként találkoznék valamelyik versenyzőmmel. Épen ezért egyesben már nem indulok semmilyen viadalon, de az Extraliga-csapatbajnokságban még asztalhoz állok.”