Triatlon: aranyérmes lett a mixváltó az ifjúsági Eb-n Antalyában
A visszafogott egyéni szereplés után a verseny utolsó napján, vasárnap húzott nagyot a magyar válogatott az antalyai ifjúsági Eb-n: a Nádas Romina, Hóbor Zalán, Dobi Lili, Trungel-Nagy Kolos összeállítású mixváltó az első helyen ért célba a török tengerparton tartott viadalon.
Már az antalyai ifjúsági triatlon Európa-bajnokság nyitó napja előtt komoly veszteség érte a magyar válogatottat: a csapat előzetesen legesélyesebb tagja, az augusztusban egy ideig a juniorok (vagyis az eggyel idősebb, U19-es korosztály) Európa-ranglistáját vezető Kropkó Márton a hét elején megbetegedett, így nem tarthatott a csapattal Törökországba.
A tavaly járványokokból elmaradt, 16-17 éveseknek kiírt Európa-bajnokság és fesztivál hagyományosan az egyik legrangosabb viadala az utánpótláskorú triatlonosoknak. Az esemény fesztiváljellege abban nyilvánul meg, hogy a versenyek mellett évről évre sok egyéb programmal készülnek a szervezők a fiataloknak. Ez az idén Törökországban sem volt másképpen: többek között barlangtúrán, városnézésen és hajózáson is részt vehettek.
A nyitó napon tartott elődöntőkben szinte tökéletesen szerepeltek a magyar sportolók, a tizenegyből kilenc versenyző az A döntőbe jutott. A legjobban Trungel-Nagy Kolos szerepelt, aki az óriási futóverseny végén a dobogóról nem sokkal lemaradva ötödikként haladt át a célvonalon, míg Hóbor Zalán a 11., Kovács Gyula a 13., Soós Gergő Gyula pedig a 27. lett, Tóth Zalán a B döntőben 14.-ként végzett.