Domonkos Emese elérte a csillagos eget az utolsó kadétévében
A 17 éves Domonkos Emese előbb Európát, majd a világot győzte le kardjával a kadétok között.
Másfél hónap alatt mindent elért, amit a vívók kadét korosztályában el lehet. A 17 éves kardozó, Domonkos Emese, miután február közepén megnyerte a tallinni kadét Európa-bajnokságot, április elején Plovdivban a korosztály a világbajnokságán is aranyérmet érdemelt ki.
A Vasas ígéretével beszélgettünk a nem mindennapi sikerekről.
– Tavaly év végén, miután megnyerted a gödöllői kadét európai körversenyt, azt mondtad, hogy ebben a korosztályban az idén a csillagos ég a határ a számodra. Hogy érzed magad a csillagok között?
– Nagyon jól! Boldog vagyok, hogy sikerült elérnem a céljaimat, és az Eb után a vébét is megnyertem. Tudom, hogy ez nem sok mindenkinek sikerül.
– Már a világversenyek előtt úgy tűnt, te elhiszed magadról, hogy neked sikerülhet.
– Én végig azt gondoltam, hogy bennem van ez az eredmény. Ha nem is két aranyérem, de a dobogós helyezések mindenképpen. Így is mentem mindkét versenyre, és az, hogy mindkettőn nyerni tudtam, csak ráadás. Nagyjából ismertem a mezőnyt, és tudtam, hogy mire számíthatok. Persze, a világbajnokságon mindig akadnak nagyon jó, ismeretlen vívók is. Ezért arra törekedtem, hogy minden asszóban igyekezzem a legtöbbet kihozni magamból.
– Az Eb-döntőben a román Amalia Covaliut 15:11-re, a vébéfináléban az azeri Zarifa Huseynovát 15:12-re múltad felül. A két asszó másként alakult, de a végén mindkettőben te jöttél ki győztesen.
– Igen, az Eb-döntőben nekem sikerült jobban az asszó eleje, a vébédöntőben pedig hátrányból kellett fordítanom (6:2-re is vezetett az azeri – a szerk.). De ezen a vébén három ilyen szituáció is volt. Sosem fordult meg a fejemben, hogy esetleg ne tudnék onnan is nyerni. Egyből a helyzet megoldásán gondolkodtam, dolgoztam, és ha kellett, akkor az edzőmmel menet közben is újraterveztük a dolgokat.
– Mestered, Sárközi Gergely nemrégiben úgy fogalmazott rólad, hogy: "A nehéz helyzetekben, ha kell, megragadja a saját haját, és kihúzza magát a gödörből." Erre a tulajdonságodra hányszor volt szükség a világversenyek alatt?
– Én egy-egy versenyt egészében élek meg. Azaz, ha összességében jól vívok, akkor az marad meg bennem utána, és fordítva is így van. A kisebb verseny közbeni megingásokat nem gödörként fogom el. Inkább az volt nehéz még az Eb előtt, hogy a juniorok között nem tudtam kiemelkedő eredményt elérni az évadban. Ez picit megviselt mentálisan, és ha úgy vesszük, akkor ebből fel kellett állnom.
– De még a kadétéveidben jársz...
– Igen, de a juniorok között a ranglistás negyedik helyért, azaz a csapatba kerülésért nagy volt a verseny. Igaz, hogy én inkább a kadét korosztályra koncentráltam, és utólag már azt mondom, hogy minden így volt jó, ahogyan alakult.
– Kellett az Eb-győzelem ahhoz, hogy a vébén is a tiéd legyen az arany?
– Kettős érzésem volt az Eb után. Egyrészt a tallinni aranyérem tett rám némi terhet, hogy akkor már a vébén is várják tőlem a jó eredményt. Másrészt az a siker magabiztosságot is adott. Jó volt úgy pástra lépni Plovdivban, hogy a legtöbben már ismerik a nevem, és talán nem mindenki szeretne ellennem vívni. Ezt előnyként éltem meg. De ez csak a vébé előtt foglalkoztatott, az asszók közben már teljesen ki tudtam zárni mindent, ami korábban történt.
– Két ilyen diadal után a versenyzőt elégedettség tölti el vagy egyre inkább nő benne a sikeréhség?
– Mindenből van egy pici, de leginkább most azt érzem, hogy ugyanúgy ezerrel kell dolgozni, hogy a junioréveim is hasonlóan teljenek. A következő évadban már elsőéves junior leszek, és először is a válogatottság kivívása a célom.
(Kiemelt képünkön: Domonkos Emese Forrás: FIE)
