Az olimpiai bajnok – most még – jobb volt Márton Luanánál

Kevesebb, mint egy hónapon belül Márton Luana a honi tekvondósport eddigi legnagyobb sikerét szolgáltatta: május végén első magyar nőként szerzett felnőtt-világbajnoki címet Bakuban, a múlt héten pedig ezüstérmet ütött-rúgott össze a lengyelországi Európa Játékokon.

A tenerifei születésű, Madridban élő és a leghíresebb spanyol klubban készülő, ám a kezdetektől magyar nemzeti színekben versenyző Márton ikrek idősebbike, a Vivianánál úgy egy perccel öregebb Luana már a tavalyi U21-es Európa-bajnokságon - és ezt tessék szó szerint érteni: – alaposan kiosztotta súlycsoportja kontinentális kiválóságait, és 16 esztendősen korosztályos Eb-aranyérmes lett. Ebben az évben, május legvégén a felnőttek, ha úgy tetszik, a még korosabbak között megint csak lesöpörte valamennyi riválisát a pástról és meg sem állt a világbajnoki titulusig az azeri fővárosban.

A mögöttünk hagyott héten pedig az Európa Játékokon, az 57 kilogrammos olimpiai súlycsoportban hozta megint a tőle megszokott formát: afféle tinédzser tornádóként száguldozott újfent a küzdőtéren, sorra gyűjtötte be a győzelmeket magasan jegyzett belga, görög és török riválissal szemben, csupán a döntőben torpant meg. Helyesebben: ott – most még – meg tudta állítani őt a koreai gyökerű küzdősport jelenének egyik hamisítatlan extraklasszisa, a 30 éves brit Jade Jones, aki eddig kétszer nyert olimpiát, van neki világbajnoki, és nem kevesebb, mint négy Európa-bajnoki elsősége is. Minden rutinját, bő évtizedes tapasztalatgyűjteményét bevetve legyűrte Luanát, de könnyen lehet, hogy ezt első hivatalos mérkőzésükön utoljára is tette a nálánál 13 évvel fiatalabb vetélytárssal.

Akit mellesleg nagyon is jól, és régóta ismer. Amint azt az ikrek édesapjától, Márton Zsolttól tudjuk, Jonesék korábban több alkalommal is vendégül látták lányait, edzőpartnernek hívták Angliába a már akkor is hatalmas tehetségként számon tartott Márton lányokat, akik alig 15 évesen is kitűnő sparringpartnernek bizonyultak a sportág valamennyi létező fontos titulusát begyűjtő élő tekvondós legendának.

 Az EJ-aranyért kiírt összecsapáson, a Krynica-Zdrojban zajló sportági viadal szombati napján – érzékelhetően a kölcsönös tisztelet jegyében – az első pillanattól vagányul aprították egymást a felek, hatalmas adok-kapok folyt a tatamin, s az ütközetből végül mindkét menetet - a történeti hűség kedvéért: 12–6-ra és 9–6-ra – megnyerve a brit sztár került ki győztesen.

– nyilatkozta a pástról lejőve Luana, aki az elé tartott mikrofonhoz egészen közel hajolva fogalmazta meg a lényeget: –

 Komolyan veendő szavak egy óriási talentumtól, akinek elszántsága, a tekvondó melletti elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, és az önbizalmával sincs baj.

Akárcsak a korábbi kadét és ifjúsági Európa-bajnok Viviana esetében, aki ugyanígy gondolkodik, és szintén olimpiai aranyérmet akar nyerni. Az ő helyzete nehezebb a párizsi ötkarikás szereplés kiharcolását illetően, mivel tavalyi súlyos térdsérülését követően, bő féléves kényszerpihenő után csak idén januártól tudott bekapcsolódni újra a nemzetközi versenyek forgatagába. Elmondása szerint úgy 35-40 mérkőzéssel vívott kevesebbet annál, mintha egészséges lett volna, s bár már utolérte önmagát, az eredményesség, a versenyhiány miatt is, egyelőre elmarad a korábban nála is megszokottól. Az Európa Játékokon ráadásul balszerencsés is volt: mint a 67 kilogrammos kategória 16. – utolsó – kiemeltje rögtön összekerült az idei világbajnok, s első helyre rangsorolt francia Magda Wiet Heninnel, aki a roppant szoros nyitó két perc után, két menetben fölébe kerekedett. A húgnál sem lehet azonban kétségünk: lesz ez még jobb, sokkal jobb az ő esetében is.

És még nála se vessük el a párizsi olimpiai utazás lehetőségét...

(Kiemelt képünkön: Márton Luana Forrás: Team Hungary)