„Együtt terveztük el, együtt csináltuk meg!” – Vigvári Vince a vb-aranyról
Vigvári Vince másfél hónap alatt U20-as és felnőttvilágbajnok vízilabdázó lett; utóbbi sikert a bátyjával, Vendellel együtt érte el Fukuokában.
Június közepén az U20-as férfi vízilabda-válogatottat csapatkapitányként vezette világbajnoki címig Bukarestben, majd másfél hónappal később már felnőttvilágbajnoknak mondhatta magát. A 20 éves Vigvári Vince a második legfiatalabb játékosa volt a Fukuokában vb-aranyat ünneplő férfi pólóválogatottnak (Molnár Erik egy nappal született később nála), melynek bátyja, Vendel is értékes tagjának bizonyult.
Az UVSE-ben nevelkedett, jelenleg az OSC Újbudát erősítő kiválósággal a korosztályos évei alatt több interjút is készített portálunk, és bár kvalitásait ismerve joggal bizakodhattunk, hogy egyszer eljön ez a pillanat, most mégis ízlelgetnünk kell még a kijelentést, amellyel hozzáfordulunk, hogy:
– Világbajnok vagy.
– Nem tudtam még felfogni. De már elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán fel lehet-e vagy fel kell-e? Szerintem mi, akik ennek részesei vagyunk, nem úgy, hosszasan elmélázva dolgozzuk fel a sikert, mint ahogyan a kívülről figyelők talán gondolják. Egyszerűen azért, mert nagyon sűrű a program, és gyorsan jön a következő feladat, amire ugyanúgy kell koncentrálni. Talán ez így is van jól.
– Tudva, hogy maximalista vagy, elképzeltél-e egyáltalán más forgatókönyvet?
– Nyilván, akkor sem lettem volna elégedetlen, ha ezüstöt hozunk haza Fukuokából. Viszont nekem már az is mérhetetlen boldogság volt, hogy ott lehettem a csapatban. Először az volt a célom, hogy benne legyek a keretben, aztán az aranyérem, és ha idevesszük az U20-as vébét is, akkor mondhatni, hogy
– Az U20-as vb-győzelem a felnőttvilágbajnoki cím mellett mennyire törpül el?
– Tény, hogy arról már nagyon keveset kérdeznek, pedig azt is fantasztikus sikernek tartom. De érthető, hogy a felnőttvilágbajnoki arany van előtérben.
– A kettő között másfél hónap telt el. Mennyire érezted gyorsnak a történéseket?
– Nagyon. Megnyertük az U20-as vébét szombat este nyolckor, és hétfő reggel kilenckor már a Margitszigeten kondiztunk a felnőttválogatottal. Aztán még aznap este úsztuk a tizenkétszer kétszázat.
– Akkor négyéves voltál, és tíz, amikor elküldted Vámos Mártonnak azt az üzenetet, ami azóta bejárta az internetet. Hogyan bukkantatok rá?
– Bennem ez végig megvolt, és amikor bekerültem a csapatba, akkor akartam is mondani Marcinak, de valahogy sosem jött ki a lépés, csak vártam a megfelelő pillanatra. Aztán az egyik vacsoránál ő hozta fel, hogy emlékszik az üzenetre. Nekem már nem volt meg a telefonomban, de neki igen, és szerintem mindkettőnk számára nagyon érzelmes pillanat volt újraolvasni. Úgy gondolom, őt is megmozgatja, hogy most olyan gyerekkel játszik együtt, aki a példaképének tekinti, és akinek tíz éve vette a fáradságot, hogy válaszoljon az üzenetére.
– Te is ilyen példakép lettél?
– Miután tudom, hogy mit jelent, ha így viszonyulnak hozzád az ilyen játékosok, én is igyekszem egy-két jó szóval biztatni mindenkit. Hátha lesz még egyszer egy ilyen jó sztori!
– Érkeznek az üzenetek?
– Eddig is kaptam, de a világbajnokság után sokkal több dolgom lett ezügyben.
– Azért ahhoz, hogy valaki eljusson idáig, önmagában nem elég csak a jó tanács.
– Én sem tudok mást hangsúlyozni, minthogy a nagyon kemény munka, az alázat és a vízilabda szeretete vezetett idáig. Talán csak a szüleink tudják azt, hogy mennyi mindent tettünk meg ezért nyolcéves korunktól fogva. Nap mint nap csak egy cél lebegett a szemünk előtt akkor is, ha éppen nem edzésünk vagy meccsünk volt. De úgy látszik, hogy minden kifizetődik. Tudom, hogy nagyon sokaknak az a vágya, hogy világbajnok legyen. De, hogy nekünk a testvéremmel ezt sikerült is elérni, az óriási büszkeséggel tölt el. Nemcsak magamra vagyok büszke, hanem rá is legalább annyira.
(Kiemelt képünkön: Vigvári Vince Forrás: waterpolo.hu)
