Elhunyt Kotsis Attiláné, a magyar röplabda edzőlegendája
Kilencvenöt éves korában elhunyt Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella, a magyar női röplabdázás ikonikus alakja.
Dr. Kotsis Attiláné legnagyobb sikereit a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányaként érte el: három olimpiára is kivezette a nemzeti együttest, amely 1976-ban és 1980-ban is a legjobb négy között végzett, 1972-ben pedig 5. lett. Edzői pályafutása során ugyancsak kiemelkedő siker volt az 1975-ös belgrádi Európa-bajnokság, amelyen ezüstérmet szerzett irányításával a magyar válogatott, amelyet akkoriban nemcsak a kontinens, hanem a világ legjobbjai között tartottak számon – írja a hunvolley.hu.
A sportágat játékosként is magas szinten, eredményesen űző szakember az élete végéig foglalkozott gyerekekkel, megszámlálhatatlan fiatallal tanította meg a röplabdázás alapjait.
– A legkisebbeket mindig játékosan kell tanítani, hogy nehogy idejekorán beleunjanak ebbe a gyönyörű játékba. Mindig kitaláltam valamit érdekeset, újat, hogy az érdeklődésüket fenntartsam. Ráadásul minden gyerek más, meg kell őket ismerni, s ez alapján személyre szabottan foglalkozni velük. Tőlem mindig olyan feladatokat kaptak, ami pont rájuk illett. A gyerek igenis örül annak, ha pluszmunkát kap, mert érzi a figyelmet és a törődést. Ez pedig fontosabb minden másnál.
− A mérkőzéseken hogyan motiválta kis tanítványait?
− Szép szóval és szeretettel. Kiabálással semmiképpen. Mindig elborzadok, amikor ordibáló edzőket látok a gyerekmeccseken. A játékosokat biztatni és támogatni kell, nem pedig elbizonytalanítani. Ezen a téren is fontos a személyes kapcsolat, hiszen pontosan kell tudni, melyik gyereknél mi az, ami egy adott helyzetben hatásos. Van, hogy egy irgum-burgumra van szükség, de olyan is, hogy egy simogatásra. Éppen ezért én az utánpótlásnevelés terén azt támogatnám, ha a gyerekek tovább maradnának ugyanannál az edzőnél, aki éveken kísérhetné őket.
− Volt-e prototípusa annak a gyereknek, akivel könnyebb volt dolgozni?
− Mindig is a vagányokat szerettem. Egyszer volt egy kislány a csapatomban, aki kiváló volt az iskolában és edzésen is a megfelelés vágya vezérelte. Rettegett attól, hogy hibát kövessen el, s sohasem tudta megmutatni, mire képes igazán. Neki azt mondtam: rontsd már el, vállalkozz! A sporthoz, de az élethez is kell egy jóadag, egészséges vagányság. Illedelmes bajnokokat még nem láttam.
− A tanulást ugyanakkor mindig is nagyon fontosnak tartotta.
− Ugyan kiket érdekelnek a buta sportolók? A testi, lelki és szellemi fejlesztés hármasáról soha nem szabad elfeledkezni, amikor valaki gyermekekkel foglalkozik. Én magam is sokat és sokáig tanultam. A pszichológia szakot azért végeztem el, hogy ne csak érezzem, de értsem is, ami tanítványaimban a nehéz pillanatokban lejátszódik. Egyébként utáltam tanulni, de annyira kötelességtudó és fegyelmezett voltam, hogy mindig is a legjobbak közé tartoztam.
− Ön nemcsak röplabdázott, de sok más sportágban is jeleskedett. Manapság ugyanakkor a korai specializálódás a divat. Egyetért ezzel?
− Egyáltalán nem. A gyerekeknek szükségük van változatosságra, a korosztályos és egyéni sajátosságok maximális figyelembevételével komplexen kell őket fejleszteni. Tanítványaim nyáron mindig atlétizáltak, télen pedig a teremben végezhető ügyességi gyakorlatokon volt a hangsúly. Erre azért is volt szükség, mert a röplabda különösen technikás sportág. A gyorsaság és a reflex elengedhetetlen ehhez a játékhoz, ezért ezeket a képességeket fejleszteni kell, miközben tökéletes alapokat kell a gyerekeknek megtanítani. Vallom, hogy a lényeg mindig az apróságokban rejlik. Az edzőket pedig sohasem az eredményeik alapján díjaznám, hanem aszerint, amilyen és ahány játékost a magyar röplabdasport számára felneveltek. Igazi értékmérőül csakis ez szolgálhatna.
(Kiemelt képünk forrása: NSO/Török Attila)