Ifj. Tomhauser István: Kezelhetők a különbségek
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben az év elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten ifj. Tomhauser István, az A-Plast Ikarus BSE atlétikai szakosztályának vezetőedzője, a korábbi világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs trénere beszél arról, hogy egy-egy csoporton belül milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járhatnak a korosztályok és a sportolók képességei közötti különbségek.
Részben a helyi adottságok, részben pedig a tudatos elhatározás eredményeként rendre olyan csoportom alakult ki az elmúlt húsz évben, amelyben az atléták között jelentős volt a korkülönbség. Ennek a helyzetnek a kezelése a kezdetekben kihívást jelentett. A speciális tréningek természetesen személyre szabottan, szakmailag szétválasztva történnek, de számos esetben eredményesen edzhetnek együtt a felnőttek és akár a serdülőkorú fiatalok. Az atlétikában, mint egyéni sportágban is elengedhetetlen a jó csapatszellem, a húzóerő. A tapasztalat az, hogy
Mondanom sem kell, hogy egy tizennégy éves fiatalnak mekkora motivációt jelent az, hogy ha a felnőttélvonalhoz tartozó „sztár” figyelemmel követi a munkáját, és meg is dicséri őt. Nem mellesleg a felnőttben is ott lappang a gyermeki én, és bizony neki is jól tud esni, amikor a szűkebb környezetében azt érzi, hogy felnéznek rá, mint fontos példaképre.
Azt tanultam, hogy tizenkét éves kortól a kortárs fiatalok legalább akkora hatást gyakorolnak egymásra, mint a szülők, a pedagógusok vagy az edzők. Tapasztalataim szerint ez így is van, és arra törekszem, hogy a pozitív hatásait váltsam ki ennek az „orgonasíp-hatásnak”. Többször kérdezték tőlem, a szakmai munkában nem érződik-e gyakran a negatív hatása annak, hogy korban egymástól ennyire távol álló fiatalokkal foglalkozom? Nos, én úgy gondolom, hogy ebből hosszabb távon sokkal inkább előny származik, mint hátrány. Részint többletmunkával jár, részint viszont úgy működik ez, mint a nagy családban: egyetlen gyerek felnevelése egy egységnyi energiabefektetést igényel, kettőé másfelet, háromé pedig már csak kettőt. Persze, nem kizárólag pozitív hatások érhetik a fiatalabbakat egy-egy csoporton belül.
Például, ha egy felnőttversenyző már túl van a zenitjén, előfordulhat, hogy visszavesz a tempóból, lazábban végzi az edzéseket. Ez egy pedagógiai helyzet. A fiataloknak elmagyarázhatjuk, hogy az adott versenyző korábban hosszú éveken keresztül keményen dolgozott a sikerekért, sokáig áldozatokat hozott, ám ezt nem lehet a végtelenségig a maximumon tartani.
Egy csoportban nemcsak évjáratok közötti differenciák lehetnek, hanem az adott korosztályon belül kialakulhatnak látványos testi és mentális eltérések is. Ezeknek a kezelését úgy igyekszünk megoldani a feladásos rendszerünkben, hogy mire a gyerekek elérnek a serdülőkorba, és hozzám kerülnek, addigra az előttem velük foglalkozó szakemberek már feltérképezik az erősségeiket. A mi szakosztályunkban a rúdugrástól a kalapácsvetésig minden szakág jelen van, és a gyerekeket próbáljuk az adottságaiknak megfelelő irányba terelni.
Ugyanakkor sokszor adott a lehetőség a szakágon belüli váltásra is. Vegyük példaként a sprint- és a gátfutást. Ha valaki nagyon gyors, de kiderül, hogy a gátfutáshoz túl félénk, akkor a síkfutást helyezzük a fókuszba. Ha azt látjuk, hogy valakinek a gyorsasága mellett jó az állóképessége is, akkor érdemes a 400 méterre készülnie. Most éppen van egy tizenhat éves atlétám, aki 400 gátra készül, viszont mivel kiemelkedő az állóképessége, elképzelhető, hogy később 800-as lesz. Hazai és nemzetközi példa is akad erre.
A szülők többsége elsősorban azért hozza sportolni a gyerekét, hogy az egészséges legyen, jó közösségben nőjön fel. Ez jól is van így. De előfordul az is: a szülő terve eleve az, hogy mindenáron bajnokot faragjanak belőle. Ebben az esetben el kell magyarázni, hogy a belső motivációnak magában a sportolóban szükséges kialakulnia az eredményességhez. Szerintem többnyire inkább azok a versenyzők lesznek sikeresek, akik a szülők stabil, de csendes támogatását élvezik a háttérből. Örömteli, hogy az utóbbi időben számos korosztályos rekord született itthon, de ha megnézzük a magas szintre eljutott felnőttatlétákat, akkor azt látjuk, hogy sokan vannak közöttük olyanok, akik az alsóbb utánpótlás-korosztályokban nem halmozták a csúcsokat. Tehát senki nincs elkésve, türelmesnek kell lenni.
ifj. Tomhauser István
az Ikarus BSE atlétikai szakosztályának vezetőedzője
(Kiemelt képünkön: ifj. Tomhauser István és tanítványai Forrás: Ikarus BSE)
