Bohus Beáta: Pótszülőnek kell lennünk!

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia U15-ös leánycsapatát és az ifjúsági leányválogatottat irányító Bohus Beáta beszél arról, hogyan érdemes kezelni a fiatal sportolók magánéleti problémáit.

Nevelőedző. Már a hivatás neve is árulkodó: a legnagyobb szükségük a gyerekeknek, az utánpótláskorú sportolóknak van rá, ettől függetlenül szerintem a felnőttek esetében is van feladata.

A serdülőkor nagyon nehéz, kényes időszak. Furcsán hangzik, de billiárdgolyókhoz tudnám hasonlítani az ilyen korú fiatalokat: olyan keretek közé vannak szorítva, mint az iskola, a család meg a magánélet, és akkor még a sportot nem is említettem. A négy oldal, vagyis fal között „pattognak”, s ezt a periódust a gyermekkor és a felnőttlét közötti, átmeneti, lázadó korszakukban élik meg.  

Mindenhol jelen kell lennünk. Kapcsolatban kell lenni a tanárokkal, hiszen az iskola és a sport is kapcsolódik egymáshoz; például könnyen romolhat a pályán nyújtott teljesítmény, ha a suliban gyengébbek a jegyek. Mellettük kell állni, pótszülőként kell foglalkoznunk velük – ez az akadémiákon hatványozódik, mivel ott még több időt töltünk együtt a fiatalokkal, akár az éjszaka közepén is kereshetnek minket a problémájukkal. A családdal is szoros viszonyt kell kialakítani, oda-vissza adunk egymásnak visszajelzéseket. Természetesen nem kutakodni akarok a család magánéletében, de, mondjuk, egy válást vagy halálesetet nagyon nehéz feldolgozni, abban viszont mi is tudunk segíteni.

Ha pedig az kell, elengedem néhány napra, menjen haza a családhoz, mert akkor erre van igazán szükség.

A magánélet másik része, de hasonlóan fontos eleme az első szerelem megjelenése. Ilyenkor a hegy csúcsán járnak a fiatalok, ahonnan aztán – az esetek nagy részében – jön a zuhanás a szakítással. Ez nagyon erős hatást gyakorol a fiatalok életére. Általában úgy kezdődik a történet, hogy látom, ragyog a lány tekintete: elmeséli a megismerkedés történetét, azt, hogy dúl a szerelem, egy idő után azonban már a lefelé biggyedő szájat szúrom ki az edzésen. Erőszakoskodni ilyenkor nem érdemes. Mindig megkérdezem, hogy akar-e róla beszélni, és még ha elsőre a „nem” is a válasz, később jót tesz neki, hogy ki tudja önteni a lelkét. Segítek nekik abban is, hogyan lehet feloldani ezt a helyzetet, miképpen lehet belőle kikecmeregni.

Sosem felejtem el: tavaly nyáron ünnepeltük a NEKA tizedik születésnapját, ebből az alkalomból az első évfolyam játékosai is visszajöttek, köztük az első igazi, „akadémiai szerelmespár” tagjai, immár házasokként, egy hónappal a gyermekük születése előtt. Megható találkozás volt, mert átéltük, átvészeltük velük a hullámvölgyeket is.

Előfordulhat sajnos komolyabb probléma is: akadt olyan játékosom, akinek két-három éves kapcsolata ért véget, a szakítás miatt pedig elkezdett fogyni, vagyis a kálvária már nemcsak a pályán nyújtott teljesítményére volt hatással, hanem az egészségére is. Muszáj felismerni, ha túlnő rajtunk a probléma, egyeztetni kell a szülőkkel, és szakember segítségét keresni, legyen az pszichológus vagy coach. A mi felelősségünk, hogy segítsünk neki megoldást találni. Ugyanilyen erős hatást – ahogyan már említettem – egy válás is kiválthat; volt, amikor az anyuka lépett ki a házasságból, és én lettem a pótanya, intéztem a fiatal ügyes-bajos dolgait, mentem vele a kormányablakba, vittem a gyógyszert, ha lebetegedett.

Az nem működik, ha az utánpótlás-játékos csak az edzésre jár be, másfél óra múlva pedig már el is köszön mindenkitől. Ezt nem teheti meg. A sportoló teljesítménye ugyanis nemcsak attól a kilencven perctől függ majd, hanem sok részletből áll össze.

A legfontosabb a bizalom. Képes kell lenned olyan kapcsolatot kiépíteni a sportolóddal, hogy bármit el merjen mondani, legyen bátorsága tőled kérni – ez utóbbit nagyon nehezen teszik meg a fiatalok. Jó példa erre, amikor az egyik játékosom odaállt elém, hogy tudja, közeledik a mérkőzésünk, de szeretne elkéredzkedni, mert rajzversenye lesz. Korábban azt sem tudtam, hogy szeret rajzolni, nemhogy még ilyen komoly szinten, de aztán behozta a munkáit. Bevallom, potyogtak a könnyeim, annyira szépek voltak. Persze, hogy elengedtem…

A tanulság, hogy

Egy másik játékosom matekból volt zseni, de olyanra is emlékszem, aki testnevelő tanár szeretett volna lenni; neki az edzéseken adtam lehetőséget arra, hogy próbálgassa magát.

Azt érdemes mindehhez hozzátenni, hogy a változásokhoz is muszáj alkalmazkodnunk, jó példa erre a közösségi média megjelenése, amely az utóbbi években óriási hatással van a fiatalokra. Meg kell velük tanítani, hogyan kezeljék az online teret: ha elmegyünk a korosztályos válogatottal világversenyre, megkérem őket, hogy ne olvassák a kommenteket, mert az még a felnőttek teljesítményére is hatással lehet, nemhogy a tizenhat éves gyerekére. Az építő kritikát persze érdemes figyelembe venni, de vigyázni kell az „arc nélküli” hozzászólók megjegyzéseivel. Ugyanide tartozik: a győztes meccs után ne az legyen az első, hogy lövöm a szelfit az oldalamra, hanem a levezetés, a jeges fürdő, a regeneráció. A legszomorúbb persze az, hogy a közösségi média miatt megszűnőben van a normális kommunikáció a játékosok között, ezért én nem is engedem meg nekik, hogy közös foglalkozások, étkezések alkalmával a telefonjukat nyomkodják.

Számomra a legfontosabb visszajelzés, hogy bár rengeteg fiatallal dolgoztam már együtt az edzői pályafutásom alatt,

Telefonon is folyamatosan keresnek, legyen szó örömhírről vagy bánatról, ami nagyon jó érzés, mert azt igazolja, hogy a szó szoros értelmében nevelőedzőként végeztem a munkámat.

Az én nevelőedzőm, Tobak Lászlóné, vagyis Magdi néni végigkísérte az életemet, és ha nem is napi szinten, de ma is tartjuk a kapcsolatot. Emlékszem, néhány éve Békéscsabán, az utcán futottunk össze, a nagy nevetések közepette pedig simán számonkért, hogy egy adott pillanatban miért nem cseréltem a legutóbbi meccsemen. Abban bízom, hogy a jövőben én is megélek hasonló pillanatokat korábbi tanítványaimmal.

Bohus Beáta
A NEKA U15-ös leány kézilabdacsapatának vezetőedzője, az ifjúsági leányválogatott szövetségi edzője

 

(Kiemelt képünk forrása: Tompos Gábor/NEKA)