Sportszülők akadémiája: a kiválasztástól az olimpiai dobogóig

A Magyar Edzők Társaságával (MET) együttműködésben készülő Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten a MET által létrehozott Sportszülők Akadémiája című rendezvénysorozat harmadik eseményéről számolunk be, amelyen ismét neves előadók gondolatait hallgathattak az érdeklődők.

Nagy érdeklődés közepette indult el januárban a Magyar Edzők Társasága által létrehozott Sportszülők Akadémiája című rendezvénysorozat, amelynek márciusi felvonásán is izgalmas témáról beszélgettek a meghívott vendégek. „A kiválasztástól az olimpiai dobogóig” című eseményen előbb Géczi Gábor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem intézetvezető egyetemi tanára, 44-szeres válogatott jégkorongkapus tartott előadást a Hosszútávú Sportolófejlesztési Programról. A kezdés után szinte azonnal kérdést szegezett a közönséghez, amelynek többségét sportszülőkből alkották:

Kevés kéz lendült a magasba.

„Hiányolom a magyar sportból, hogy transzparens módon mondjuk el, mi történik a fiatalokkal. A program ezt írja le részletesen, érthető módon, minek köszönhetően a szülő megérti a folyamatot, sőt segíteni tudja a gyermekét és edzőjét – mondta Géczi, aki bemutatta az életkori szakaszokat, illetve azok sajátosságait: mikor mire kell figyelniük a szülőknek? – Nem tudunk mást tenni, mint a jelenlegi legjobb tudásunk szerint segíteni a fejlődésüket. Hosszútávú a folyamat, és legfeljebb sejtéseink vannak arról, milyen lesz a sportvilág, mire a most sportolni kezdő gyerekek felnőnek. Azt pedig a szülőknek meg kell érteniük:

Úgy kell nevelnünk őket, hogy a jövőben ki tudjanak állni saját magukért. A szülő legfontosabb feladata pedig, hogy ezen az úton szeresse és támogassa a gyermekét.”

A szakember előadása után kerekasztal-beszélgetés következett, amelyhez Géczi is csatlakozott: a Csisztu Zsuzsa moderálásával zajló blokkban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kiss Gergely, az olimpiai második és világbajnoki második helyezett, Európa-bajnok kézilabdázó Kökény Beatrix, valamint férje, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa- és világbajnok vívó Imre Géza is megosztotta a gondolatait, tapasztalatait a fiatalkori sportolásról, a gyermeknevelésről, a szülői szerepről.

A téma ráadásul a házaspár esetében különösen aktuális volt, hiszen fiuk, Imre Bence a múlt hét végén kiváló játékkal, kilenc góllal segítette hozzá a magyar felnőtt kézilabda-válogatottat a portugálok elleni olimpiai selejtezőn elért sorsdöntő győzelemhez.

Kiss Gergely így emlékezett vissza arra az időszakra, amikor a három lánya elkezdett sportolni.

„Több okból sem erőltettem a vízilabdázást a gyerekeimnél. Vagy inkább úgy fogalmazok: arra tanítottam őket, csinálják azt, amit szeretnének. Az viszont fontos szempont volt, hogy a lakhelyünkhöz közel legyen a pálya, a csarnok vagy az edzőterem. Egyebek mellett a cselgáncs és a modern tánc is képbe került, de végül mindannyian a vízben kötöttek ki – mondta nevetve a korábbi klasszis játékos. – A legfontosabb üzenet a tapasztalataim szerint az, hogy

Ráadásul olyan tulajdonságokat lehet elsajátítani általa, amelyeket aztán a munkahelyeken is remekül lehet alkalmazni.”

Ezzel az „asztaltársaság” többi tagja is egyetértett. Kökény Beatrix arra tért ki, hogy a mai fiataloknak a korábbi generációk tagjainál nehezebb dolguk van, ha élsportolók szeretnének lenni.

„Bencét sosem tanítottam semmilyen kézilabdás mozgásra. Óvodás korában már elkezdett játszani, és kis túlzással rögtön hibátlan technikával dobott, mert addig annyi mérkőzést látott már a tévében, hogy sikerült a mozdulatokat lemásolnia.

„Szofinál (az Imre házaspár másik gyereke U19-es Európa-bajnok kézilabdázó – a szerk.) a kezdet teljesen másképp alakult, mint Bence esetében – tette hozzá Imre Géza. – Különböző beállítottságú személyiségekről van szó; őt inkább a társaság vonzotta. Másképpen: ő egyéni sportoló a csapatjátékban, talán ezért is kötött ki a kapuban. A differenciák ellenére mindig ugyanúgy kezeltük őket, úgy gondolom, ez volt a jó megoldás ebben a helyzetben.”

Géczi Gábor szerint elkényelmesedés figyelhető meg a mostani fiatalok és a szüleik esetében.

„Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy visszük a gyerekeket az edzésre, próbálunk mindent megoldani helyettük. Ez bizonyos szint után már nem szerencsés. Olyannal is találkoztam már, hogy hokiban a szülő a sisakba tett fülhallgatót a gyerekének, és úgy instruálta a jégen kívülről. A megoldás, hogy valamivel le kell foglalnunk a felnőttet, lehetőleg olyan tevékenységgel, feladattal, ami tényleg hasznos a fiatalra nézve. Ezt kell megérteni:

A szülő esetében ez a gyerek megfelelő étkeztetése, vagy akár az is lehet, hogy megfelelő minőségű ágyon alszik-e. Ezek hétköznapi dolgoknak tűnhetnek, ám nagyon is fontosak.”

(Kiemelt képünkön, balról: Imre Géza, Kökény Beatrix, Csisztu Zsuzsa, Géczi Gábor és Kiss Gergely Fotó: MET/Vörös Nándor)