Kissné Oroszi Edit: Fegyelem, figyelem, türelem
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten a UTE sportlövőtrénere, a világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Péni István felkészítője, a hazai sportági szövetség puskás szakágának vezetője, Kissné Oroszi Edit mesteredző osztja meg gondolatait arról, hogy miképpen kell elkezdeni a foglalkozást a gyerekekkel a kiemelt fegyelmet igénylő sportágakban.
Az Újpestben kezdtem edzősködni 1993-ban, és a munkám során azóta is kihívást jelent az a helyzet, amikor a gyerekek először lépnek be a lőtérre. A sportlövészetet tízéves korban lehet kezdeni, és ebben az életkorban a gyerekek igen különböző szakaszában járnak a fejlődésnek. Van, aki nagyon érett, és akad olyan is, aki gondolkodásban még nem jár azon a szinten, mint a társai.
A sportlövészet nem csapatsportág, itt nem ugyanazt csinálja minden fiatal egy-egy csoportos foglalkozás keretében. Több gyerek kitartó türelmet igényel, de aki korábban önállósodik, azzal viszonylag hamar el lehet kezdeni valamely mozgássor elsajátíttatását.
A gyerektől függ, hogy az edző hogyan áll hozzá a vele való foglalkozáshoz, milyen ütemben vezeti be számára a szakmai munkát. A legfontosabb, hogy az első néhány alkalommal meg kell ismerni a fiatalt, minden téren fel kell mérni az erősségeit, a gyengeségeit. Nálunk különösen fontos a fegyelem megteremtése, hiszen fegyverekkel dolgozunk. Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogyan használják a pisztolyukat, puskájukat, és muszáj megértetni velük, hogy az esetleges figyelmetlenségüknek súlyos balesetet lehet a következménye. A sportági alapok tanítása akkor kezdődhet, amikor a fiúk-lányok már biztonságosan bánnak a fegyverrel, ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy ebben a korban a növendékek még nem képesek hosszú ideig összpontosítani.
A sportlövészetben és a hasonló fegyelmezettséget igénylő sportágakban
Ha azt látjuk, hogy a hozzánk frissen érkezőnek deviáns a magatartása, előbb mindig igyekszünk rávezetni a lőtéren elengedhetetlen normák betartására. Ha ez nem sikerül, kénytelenek vagyunk beszélni a szülővel, hogy a kisfia, kislánya bizony nem érett még meg a sportlövészetre. Akkor is ezt tesszük, ha egyébként úgy látjuk, különös érzéke van a sportághoz.
Ezzel együtt én azt vallom: nincs rossz gyerek. Mindegyikben él az alkotás iránti vágy, és valamilyen formában tevékeny szeretne lenni. Ha rosszalkodik, akkor bizonyára nem érdekli az, amit csináltatni akarnak vele. Ezért valamivel biztosan le lehet kötni a figyelmét, csak meg kell találni azt, hogy mivel.
Miután a tíz-tizenkét éves gyerek 15-20 percnél hosszabb ideig nem tud koncentrálni, sűrűn tartunk pihenőt. De hogy az érdeklődését addig is fenntartsuk, a szünetekben arra kérjük, figyelje azt a versenyzőt, aki már fél éve nálunk lő vagy üljön egy olimpikonunk mögé, és kövesse, hogyan dolgozik. Az a tapasztalatom, hogy negyvenöt percnél tovább még a 18 évesek sem tudnak megfelelően összpontosítani, ezért számukra is mindenképpen szükséges megtörni az edzések monotóniáját. A pihenőidőben természetesen beszélgetni is lehet, ezért nagyon fontos, hogy a lőtéren családias légkör alakuljon ki, a gyerek jól érezze magát, legyenek barátai. Hiszen ezért is jön majd vissza a következő edzésre.
A kezdeti foglalkozásokon pedig elengedhetetlenek a játékos feladatok. A gyerekek az egyik napon csak „feketét” lőnek, aztán azon belül próbálnak meg minél kisebb szórást elérni. Előfordul, hogy célképet rajzolunk nekik, és azon gyakorolnak, vagy éppen a saját monogramjukat igyekeznek eltalálni. Ha pedig azt kérjük, most egy hosszú vonalat lőjenek, örömmel állnak elébe a kihívásnak, és lehet, nem is tudják, hogy éppen a célpontáthelyezést gyakorolják. További játékos program, amikor két páros egymás ellen lő. Ez is a csapatépítést szolgálja.
Mindig olyan feladatokat adok, amelyek a gyerek szintjéhez képest nem túl könnyen végezhetők el, de nem is megoldhatatlanok, hiszen a sikerélmény fontos. Természetesen figyelem, ki hol tart, és annak tükrében nehezítek vagy könnyítek a kihívásokon. Van, aki egy év alatt nagyon sokat fejlődik, aztán megáll, és akad, aki lassabban indul, aztán hirtelen megugrik.
A szülőnek is tudnia, látnia kell, hogy az edző jót akar. Megkerülhetetlen szereplő a sportban, hiszen ő hozza-viszi a gyereket, felszereléseket, kellékeket vesz neki. Az anyukákkal és az apukákkal azt kell megértetnünk, hogy a gyerek ne nekik akarjon megfelelni, hanem kizárólag saját magának. Ha ez sikerül, akkor biztosan felszabadultabb és eredményesebb is lesz.
Kissné Oroszi Edit
az UTE sportlövőedzője
