„Nem a versenyzők a hibásak” – Boczkó Gábor a korosztályos vb után

Boczkó Gábor szövetségi kapitány több területen keresi a korosztályos vívó-világbajnokságon mutatott gyengébb magyar szereplés okait.

Mint arról beszámoltunk, a magyar küldöttség egy-egy arany- és bronzéremmel zárt a múlt héten a szaúdi fővárosban, Rijádban rendezett korosztályos vívó-világbajnokságon. A kadétok között  kardozó Csonka Dorottya érdemelt ki első helyet, a juniormezőnyben a Domonkos Emese, Kónya Csenge, Kovács Zsanett, Spiesz Anna összeállítású női kardcsapat szerzett bronzot.

Ez a szereplés jócskán elmaradt a korábbi években megszokottaktól, és bár Boczkó Gábor szövetségi kapitány a vilgáversenyek előtt arról beszélt, hogy a több fegyvernemben végbement fiatalitás miatt nem várható el az újabb brillírozás, maga sem számított ilyen visszafogott teljesítményre.

„Én a helyszínen nagyon rosszul éltem meg ezt a világbajnokságot, hiszen azt szerettük volna, hogy a fiatalok eredményesek legyenek – mondta a szakember az Utanpotlassport.hu-nak. – Mindössze két érmet szereztünk, ami egyértelműen csalódás.

és azt gondolni, hogy bármit csinálunk, valaki úgyis hoz majd érmet. Persze, mindenki dolgozott becsülettel, de még többre van szükség. Láthatjuk, hogy a vívás mennyire kiteljesedett a világban. Kanada tőrben érmeket szerez, üzbég, hongkongi, szingapúri fiatalok vannak az élmezőnyben. Ázsia és Amerika nagyon megerősödött az utánpótlásban, de ez nem is csoda, hiszen az Egyesült Államokban egy junior párbajtőrválogatón négyszáz ígéret indul. Ebből sejthetjük, hogy az a négy, aki kijut a vébére, nem lehet nagyon ügyetlen. Kanadában az elmúlt években ugyanúgy megsokszorozódott az indulók száma, de több ország is erőteljes felemelkedést mutat. Mi kis országként mindig is igyekeztünk felvenni a nagyokkal a kesztyűt, de ezúttal nem sikerült. Fiatal válogatott volt a vébén, mert huszonöten még jövőre is ugyanabban a korosztályban fognak indulni, mint most. A rutinszerzés is fontos volt ezen a megméretésen, de nem lehet csak erre fogni a gyenge szereplést.”

A szövetségi kapitány elmondta, hogy a világbajnokságot követően egyből elemezni kezdték az okokat, amelyek az alulteljesítéshez vezethettek.

„Az elmúlt időszakban a felnőtt olimpiai kvalfikáció megosztotta a figyelmemet, és hibáztam, mert nem tudtam teljesen felügyelni az utánpótlást. Most érkezett egy felkiáltójel, amelyből elsősorban nekünk edzőknek kell tanulnunk. Nem szabad rutinból dolgozni és ugyanazokat az edzésmódszereket alkalmazni, mint évtizedekkel ezelőtt. Meg kell újulni. A vébé után hamar eldöntöttük, hogy az U14-eseket érintve is elindítjuk az edzőképzést, az olimpici párbajtőr-, a Gerevich-Kovács-Kárpáti kard- és a Fülöp Mihály tőrversenyeken szereplő korosztályok trénereit is bele fogjuk vonni egy magasabb szintű szakmai munkába.

Nyilván egy-egy tusban tud betlizni a vívó, de nekünk végig kell tudni menedzselni a meccset. Ma már az nem megy, hogy adok egy iskolát, és menjél fiam, vívjál! Gyakorlatilag 0-24-ben gondoskodni kell a versenyzőről, mert ebben a világban a gyerekek már nem nagyon tudnak önállósodni. Ezzel együtt az is szükséges, hogy egyedül is helyt tudjanak állni, mert nem lehetünk minden helyzetben mellettük. A felkészülés mennyiségével eddig sem volt gond, a vívóteremben, edzőtáborokban eltöltött órák száma megfelelő, de a minőség nem. Például párbajtőrben is a technikai részre kell ráfeküdnünk, mert fizikálisan nincs gond. Én versenyzőként magasnak számítottam a 192 centimmel, most a juniorok egy fejjel magasabbak nálam.”

Boczkó Gábor szerint azonban nemcsak a technikai, a hanem a mentális felkészítésben is előrelépésre van szükség.

„Kicsit mindenki úgy volt vele, hogy az Eb annyira nem sikerült rosszul, a vébén meg majd lesz valami. Aztán ott előjött a magyarokra jellemző szorongás és kishitűség, hogy hú, ez nekem nem fog menni. Ellenpélda Szilárd Anna, akit a kadét párbajtőrözők között az előkelő ötödik helyre segített a mentalitása. Ő a dzsúdóből jött, és nem ijed meg a saját árnyékától. Akit lehetett, megvert, csak a junior Európa-bajnoktól kapott ki végül. De ő a kevés kivétel egyike a küldöttségünkből. A többség megszeppent a lehetőség kapujában. Egy amerikai úgy megy a vébére, hogy a világ legjobbjának hiszi magát, aki mindenkit legyőzhet, és ezáltal még erőn felül is képes teljesíteni. Mi pesszimisták voltunk, így a tudásunk felét hoztuk. Számomra is érhetetlen, hogy ha valaki az évadban képes világkupát nyerni, azt hogyan tudják egyből megverni a csoportkör után a vébén... Ha ez egy embernél történik meg, azt mondjuk, rossz napja volt, de sorozatban jöttek a leforrázzó mérkőzések a reménységeinktől. Csapatban előfordult, hogy két versenyzőnk jól kezdett, majd egy harmadik kevésbé sikerült asszó után minden és mindenki szétesett.  Előfordult már azzal, aki vívott, hogy jön egy blackout, amikor se kép, se hang, és beleszalad egy komolyabb vereségbe. De ilyenkor a kispadról az a feladatunk, hogy kizzökentsük a versenyzőt, és visszahozzuk abba az állapotába, amelyben meg tudja nyerni a mérkőzést. Tehát sok mindenben kell javítanunk, és nem várhatunk, mert augusztusban már kezdődik az utánpótlás alapozása. A világbajnokságról összességében elmondható, hogy

A kettő között helyezkedik el a realitás. Most nem szabad elbújnunk a felnőtteredmények mögé, változtatni kell, mert három-négy év múlva ezek a gyerekek kinőnek az utánpótlásból, és továbbra is számítani fogunk rájuk.”

(Kiemelt képünkön: Boczkó Gábor Fotó: Bizzi Team)