UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-06-13 20:56

A korosztályos bajnoki cím után sem állna meg a Szent István SE

A Szent István SE nyerte meg az U19-es leány kézilabda-bajnokságot; a fővárosiak diadala után a vezetőedző, Lepsényi Sándor értékelt az Utánpótlássportnak.

A múlt hét végi négyes döntők legizgalmasabb döntőjét vívta egymással a Szent István SE és a DVSC az U19-es leánybajnokság utolsó mérkőzésén. A csata az utolsó másodpercig nyitott volt, végül 28–27-re nyerte meg a meccset, vele együtt pedig a bajnoki címet a SZISE, amely az elődöntőben jóval simább találkozón nyert, a Ferencvárost 35–21-re győzte le.

A fővárosi csapat sikere sokakat meglepetésként érhetett, hiszen az akadémiai klubok sem bírtak vele, az együttes vezetőedzője, Lepsényi Sándor azonban úgy fogalmaz, nem volt váratlan számára a diadal.

„A szívem mélyén az évad elejétől reménykedtem benne, hogy a végső győzelemre is lehet esélyünk. Amikor láttuk, hogy az NB I/B-ben (amelyben hatodikként zárt a javarészt ezzel a kerettel felálló SZISE – a szerk.) már nem tudunk feljutó vagy dobogós helyen zárni, akkor

áthelyeződött a fókusz a korosztályos pontvadászatra

– mondja a szakember. – A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Fradi az elődöntőben számos fiatalabb játékost is pályára küldött, ismerjük az U19-eseik erejét, hiszen a felnőttmásodosztályban többször is találkoztunk velük; ha ugyanazzal a kerettel érkeznek, jóval szorosabb lett volna az összecsapás, de minden tisztelet jár nekik, hogy a fiatalabbaknak is lehetőséget adtak. A DVSC csapata óriásit lépett előre, gratulálok ehhez nekik, tudtuk, hogy nagyon nehéz döntő vár ránk. Az elején nem tudtunk a saját tudásunk szerint játszani, ám a félidőben rendeztük a sorokat, és végül izgalmas hajrában tudtuk megnyerni a bajnokságot.”

A SZISE tehát akadémiai csapatokat megelőzve ért fel a csúcsra.

„Remek érzés, hogy ilyen klubokat tudtunk megelőzni, ez óriási dolog a mi egyesületünknek.

Az egész évet próbáltam úgy felépíteni, hogy a sikerek mellett megmaradjon a játék öröme, élvezeti értéke.

A keretben is családias közeg alakult ki, amit lehetett, megtettünk a lányokért, akik egyénileg és csapatszinten is rengeteget fejlődtek. Nem állunk meg a folytatásban sem, az NB I/B-ben előrébb szeretnénk végezni a következő idényben, aminek már rutinosabban vágunk majd neki. Törekszünk a feljutásra, hogy minden játékosunknak megadasson, hogy az élvonalban szerepelhessen.”

(Kiemelt képünk forrása: SZISE)