UtánpótlásSport
2024. július 9.
  • instagram
U18-as fiú vízilabda-világbajnokság, Buenos Aires
Keresés:

Sportágak

Úszás

2024-07-05 19:49

Bravúrbronz után kevésbé fényes bronzzal szolgált Molnár Dóra

Molnár Dóra volt az egyetlen magyar érmese a litvániai ifjúsági Európa-bajnokság pénteki versenynapjának, amely azonban a várt arany helyett bronz lett 200 háton.

A kétszáz gyorson kiérdemelt bravúros bronzérem és a női gyorsváltóval nyert Eb-arany után újabb medált akasztottak Molnár Dóra nyakába az úszók korosztályos kontinensviadalán: a Budafóka 18 éves versenyzője az Eb negyedik napján legerősebb műfajában, a 200 méter hát döntőjében végzett a remélt első helyett a harmadik helyen Vilniusban.

A címvédőként érkező magyar úszó nemcsak tavaly, hanem 2022-ben is ifjúsági Európa-bajnok volt ebben a számban,

így megalapozott győzelmi esélyekkel érkezett a litván fővárosba.

Ráadásul az előjelek is kedvezőnek tűntek, hiszen „bemelegítésképpen” a 100 gyors selejtezőjében 55.23-mal a leggyorsabbnak bizonyult, majd az esti elődöntőben vízbe szállva a hatodik idővel (55.48) lett tagja a szombati döntő mezőnyének. Kevesebb, mint egy óra elteltével következett számára a hátas próbatétel. A 200-as fináléba ugyan csak az ötödik idővel biztosította helyét, de önmagához képest szolid eredménnyel (2:13.08), vagyis a visszafogottabb főpróba után vártuk tőle az igazi előadást. Amely nem jött el, Dóra jócskán elmaradt a 2:09 perchez közeli legjobbjától. Pedig száznál még ő volt az élen, utána azonban spanyol, majd román riválisa is megelőzte, címvédőnk 2:11.56-tal ezúttal harmadikként érkezett be a célba.

 Még két magyar érdekeltségű döntő kínált további izgalmakat: először Kováts Alex a 200 hát nyolcas mezőnyében állt helyt, 1:59.17 perccel negyedik lett.

A kaposvári fiatalnak 28 századmásodperc hiányzott a bronzéremhez.

Majd a 4x100 méteres vegyes vegyesváltók mind a négy úszásnemet felvonultató színes kavalkádja következett, ahol is két fiú és két lány alkotta a csapatokat. A magyar kvartettben délelőtt Komoróczy Lora, Eszes János, Antal Dávid és Ábrahám Minna jutott szóhoz, s volt a rangsorban nyolcadik (3:56.01), mely pozícióból este sem sikerült előbbre lépnie a Kovács Botond, Eszes, Komoróczy, Rékasi Eszter összetételű négyesnek (3:56.78).

Az elődöntős programban is volt kiknek szurkolni. A 200-as pillangózóknál Abonyi-Tóth Glenda (2:13.72) és Miszlai Mira (2:14.28) a remek matinés selejtező után hatodikként, illetve nyolcadikként kapott újabb lehetőséget a legjobb tizenhat mezőnyében. Innen

Abonyi-Tóthnak sikerült továbblépnie a hetedik legjobb idővel (2:12.85) a szombati fináléba.

Ábrahám Minna a gyorsváltó mellett – Molnárhoz hasonlatosan - egyéniben is a 100-as klasszikus sprinttávon hangolódott délelőtt, s 55.49-cel, a negyedik idővel folytathatta az elődöntőben, ahonnan pedig 55.09-cel, harmadikként masírozott tovább a másnapi döntőbe.

Jackl Vivien is dupla „műszakot” vállalt péntekre: 200 pillangón még csak „ráedzett” a folytatásra – összesítésben a 14. lett a délelőtti futamokban indulók teljes rangsorában (2:15.40) -, majd a 800 méteres gyorsúszás selejtezőjének vágott neki. Itt 8:48.14 perccel zárt, s

hatodikként jutott be a szombati döntőbe, ahol a 400 vegyes aranya és az 1500 gyors bronza után a harmadik egyéni érmét szerezheti meg.

(Kiemelt képünkön: Molnár Dórának ezúttal be kellett érnie a bronzzal 200 háton Forrás: musz.hu)