UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás Ifjúsági úszó Európa-bajnokság, Vilnius

2024-07-06 20:37

Aranyak és bronzok után két ezüst is a magyar gyűjteményben az ifi Eb-n

Három arany és négy bronz után egyszerre két ezüsttel gyarapodott úszóküldöttségünk éremkollekciója az ifjúsági Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján Ábrahám Minna és Jackl Vivien jóvoltából Vilniusban.

A második helyezések hiányoztak egészen e hét végéig a magyar csapat eredménylistájáról a litvániai korosztályos Eb-n, ahol szombaton a medálos színskálánk teljessé vált az eddig is a prímet vivő két kiválóság révén:

Ábrahám Minna a gyorsúszás 100-as, Jackl Vivien pedig a 800-as döntőjében brillírozott, s érdemelte ki az ezüstérmet.

Előbbi, az UTE 18 éves versenyzője 55.09-cel, a harmadik idővel került be a legjobb nyolc közé, a fináléban azonban rátett egy lapáttal, s csupán egyetlen riválist, egy nálánál is valamivel gyorsabb olaszt engedve maga elé 54.28-as nagy egyéni csúccsal ért célba másodikként. Mindössze hat század hiányzott neki az Európa-bajnoki címhez, amelyet a 200 méteres sprintszámban már bezsebelt hét közben, mint ahogyan oroszlánrészt vállalt a 4x200-as gyorsváltó elsőségéből is.

A százas döntőnek volt még egy magyar szereplője: a váltósikerből szintén részt vállaló, egyéniben 200 gyorson és 200 háton egyaránt bronzérmes Molnár Dóra. A 18 esztendős budafókás kitűnőség a klasszikus vágtaszám fináléjában 55.31-gyel zárt, s ötödikként érte el a falat. Később is volt még neki jelenése: a 100 hát elődöntőjében próbált bejutni a vasárnapi döntőbe, de ez nem jött össze: 1:02.98-as teljesítménye összesítésben a 13. helyre volt elegendő.

A másik ezüstérmünket Jackl Viviennek köszönhettük. A tatabányaiak októberben 16 éves üdvöskéje a 400 méteres vegyesúszás megnyerése és az 1500 gyors bronzérme után szombaton a 800 méter döntőjében szaporította vilniusi remekléseinek sorozatát: 8:32.33 perces produktuma ezüstérmet ért. És még vasárnapra, a zárónapra is vállalt feladatot: a 400 gyors selejtezőjében indul, persze a másik kiemelkedő csapattag, Ábrahám társaságában.

A szombati döntők közül további kettőben volt magyar érdekeltség: a hölgyek 200 méteres pillangóversenyében a szám tavalyi korosztályos Eb-bronzérmese, Abonyi-Tóth Glenda ezúttal negyedik lett (2:11.83), míg a 4x200-as férfi gyorsváltók viadalában a mieink négyesének – Duca Stefánnak, Pápai Olivérnek, Kakuk Koppánynak és Kováts Ákosnak – az ötödik hely jutott (7:23.99).

Az elődöntőkben próbálkozók közül vasárnap is lesz fellépése Komoróczy Lorának és Antal Dávidnak, előbbinek – aki a legjobb idővel rukkolt elő (1:01.45) – a 100 hát, utóbbinak az 50 pillangó fináléja kínál lehetőséget a jó Eb-zárásra.   

(Kiemelt képünkön: Jackl Vivien arany és bronz után ezüsttel is gazdagodott Forrás: musz.hu)